Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-08-09 / 30. szám

238. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931. natkozik minden keresztyén lélekre. A vallásos lélek megérzi, Isten megadja Neki élni, hogy melyik hivatás neki a legjobban megfelelő. Ha valaki úgy érzi, hogy Isten arra kötelezte el, hogy felebarátai nyomorán enyhítsen, hogy Krisztus egyháza építésén mint diakonissza szol­gáljon, akkor tudnia kell azt is, hogy az Ür meg­adja neki azt a lelki erőt, ami ehhez a szolgálat­hoz szükséges. Az Ür nem arat ott, ahol ő nem vetett. A I. kir. könyve 3. f. 5. v. azt mondja: Kérj amit akarsz, hogy adjak neked. Ne légy olyan mint a rest szolga, aki adományait s ké­pességeit kicsinyli és azért nem tesz semmit. A diakonissza a Krisztus leikétől áthatott anya- házában úgy működik, mint a váltóbankban a legkisebb összeg is az összvagyont gyarapítja, úgy az ő hűséges szolgálata a közös lelki tőkét gyarapítja. Az Ür csak a hűség s nem pedig a siker után kérdez. A diakonissza szolgálat a szó legnemesebb értelmében önként vállalt s a lélek­nek szabad minden mellék érdek kizárásával véghezvitt elhatározása. Ebből az következik, hogy az egész lélek tiszta, őszinte odaadását kö­veteli. Minden személyes vagy önző családi ér­deknek háttérbe kell szorulnia, a Krisztus or­szága építése szent célja mögé. Igaz ugyan, hogy az Ür azt mondja: ,,Tisz­teld atyádat és anyádat“ és te mégis elhagyod őket s idegenek nyomorán akarsz enyhíteni? Igen, de ő azt is mondja: ,,Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén hir­desd az Isten országát“, mert így nyersz egy nemes élethivatást s csak így nyersz lelked szá­mára megnyugvást s lehetsz az ő szolgálója. Azt hiszem most már megértették, hogy mit jelent az a bibliai szó: diakonissza. Lehet, hogy még ezek után is sokaknak idegenszerüen fog hangzani e szó, de akiknek a szívében vallá­sos lelkűiét él, azok érezni fogják, hogy ebből a szóból kicsendül: Az Ür szolgálója. Az én utolsó éveim szolgálatát az úgyneve­zett gyülekezeti munkában teljesítettem. Enged­jék. meg azért nekem, hogy erről a munkáról be­széljek. Ügy gondolom, hogy a mi magyarhoni gyü­lekezeteinkben a gyülekezeti diakonissza munka egy teljesen ismeretlen dolog. A gyülekezeti munka a diakonissza hivatás koronája. A gyülekezetben munkálkodó diako­nissza az ő munkakörét kiterjeszti a szegényekre, nyomorékokra, az elhagyottakra, az elhanyagol- takra, röviden mindazokra, akiket nem tudnak valamely intézetben elhelyezni. Ezeket fogja a diakonissza rendszeresen felkeresni, őket ápolni és gondozni. Főmunkája, hogy a gyülekezetben a lelkész segítségére legyen, azokat, akik az egy­háztól akár a nyomor vagy más szerencsétlen­ség folytán elhidegültek, ismét a szeretet köte­lékeivel az egyházhoz fűzze. Az egyházban dolgozó gyülekezeti diako­nisszának mindenhez kell értenie, mert ő sokak­nak tanácsadója. Tetterős bölcseséggel kell ren­delkezni-e, hogy minden körülmények között gyor­san feltalálja magát. A szegénységet tisztán fel kell ismerni, hogy megláthassa az igazi nyomort s észre vegye a képmutatást, a munkakerülést és a léhaságot. A diakonisszának meg kell látni, hol kell igazán segíteni. Meg kell ismernie a mó­dot, hogyan lehet az emberek szívéhez jutni. Mindenkinek mindene legyen és mégis mestere a körülmények felett való biztos uralomnak. Ezt a tudományt csak akkor tehetjük magunkévá, ha bennünket az a tudat hat át, hogy, naponként, sőt óránként abból a forrásból merítünk, amely soha el nem apad és ez: Jézus Krisztus! Nagy emberismeretre van szükség, hogy meglássuk az emberi lélek igazi arculatát. Mert nem minden nyomor igaz, mert sok képmutatás, hazugság és hízelgés van a világon! A gyüleke­zetben dolgozó diakonissza legyen okos, mint a kígyó és szelíd, mint a galamb, A szeretet le­gyen az alaphangja az ő szíve munkájának. Sze­retet a szegénységhez, a nyomorhoz, a szegé­nyekhez. A diakonisszának meg kell érezni, hogy a nyomorgók s elhagyottakban tulajdonképpen a szegény Jézust; a megalázott Jézust kell lát­nia. Ahol nincs ez az érzése, azon a munkán nem nyugodhatik Isten áldása! A legszebb dicséretet akkor nyeri a gyülekezetben dolgozó diako­nissza, ha azt mondják róla: a szegények anyja! ő sokaknak anyja, barátnője és mégsem a bizal­masuk, Bizalmat ébreszteni és mégis mint ven­dég idegen maradni, jön mint Isten küldöttje, meglátja a házban mire van szükség, a betege­ket ápolja, védi és azután távozik, ő mindenütt ott van, mindenkinek ügyes-bajos dolgairól tud, de ezekbe a dolgokba nem bonyolódik bele. Va­lami szent mozgékonvság párosulva a tetterős energiával, az ő szép lelki tulajdonsága. A munka sokfélesége, a folytonos ide-oda menés sok lelki rugékonyságot követel, azért ennek a nehéz munkának nem szabad eredmény­telennek maradnia. Sok minden veszedelem és nehézséggel találkozik, az élet sok közönséges­ségével. Jó ha ezen utóbbiból semmi sem ragad reá! A diakonissza kell, hogy élethivatása akadá­lyait ismerje s ezekkel szemben egész lelkületét az a mélységes hítbizonyosság hassa át, hogy az, aki az ő életét adta, minden bűnös lélekért, min­den lépteinél vigyáz reá. az ő áldozatos vére, amely váltságul adatott, megtisztítja őt is és újból és újból megerősíti. Azért a gyülekezeti diakonisszának szilárd jellemű egyéniségnek kell lennie, kinek ezt a szilárdságot a Krisztusban való mélységes hit kölcsönzi. Szilárdság, ridegség nélkül, az elbizakodott­sággal és oktalansággal szemben. Türelem, gyen­geség nélkül a rosszakaratuakkal szemben. Ti­toktartó a bizalommal szemben. A diakonissza lelke nyugalmának és békéjének az az alapja, hogy őt teljesen az a tudat hatja át, hogy hiva­tásiéi jesítésében nem önmagának él, hanem

Next

/
Oldalképek
Tartalom