Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-06-28 / 26. szám

IMI. Evangélikusok lapja T 207. gyülekezetek bevonásával, presbiteri konferenciákat rendez, elsősorban a két egyházmegyei központban: Veszprémben és Pápán. Az egész egyházmegyére ki- terjedő konferenciát, az egyházmegye nagy tagoltsága és a rossz közlekedési viszonyok miatt nem rendezhet. Köszönetét mondott az értekezlet elsősorban Takács Elek esperesnek és az egyhm. Belmissziói Egyesület- nak, a közelmúltban Pápán rendezett K. I. E. vezető­képző tanfolyamért. Sajnálja az értekezlet, hogy a soproni fakultás által rendezett konferencián sok lel­kész azért nem vehetett részt, mert az időhöz kötött konfirmációi oktatással való elfoglaltság őket a meg­jelenésben akadályozta. Nagy gondot okoz az állam­segélytől megfosztott törpeiskolák válságos helyzete, de az értekezlet azon az állásponton van, hogy ha a? összes prot. püspökök a kultuszkormánnyal szemben megingathatatlan, erélyes és kemény magatartást ta­núsítanak, akkor ez ügyben feltétlenül megkönnyeb­bülés következik be. Bántó Körülmény, hogy a portó- téritési államsegély is kevesebb lesz a jövőben. Töbo kisebb ügy elintézése után, az értekezlet elnöklő es­peres buzgó imájával végződött. — Müller György életrajza újból megjelenik. Tiz évvel ezelőtt jelent meg magyar nyelven a Bethánia- könyvkereskedés kiadásában a nagy imádkozónak, a hit hősének életrajza. Akik akkor megszerezték ezt a csodálatos könyvet, maradandó áldásokat merítettek Müller György életének megismeréséből, ö úgy kezdte az életet, hogy a legnagyobb mélységek felé sodró­dott, a legszomorubb lelki és erkölcsi züllés szélén tántorgott, de megragadta öt Krisztus és odaemelte a modern keresztyénség legnagyobbjai közé, akinek csak imádsággal fenntartott árvaházaiban is 2000 árva nyert gondozást. A könyv újból való kiadása iránt már régen megnyilvánulnak az óhajok, ezeknek akar eleget tenni a Bethánia könyvkereskedése, ami­dőn előfizetést hirdet Müller György életrajzára. A 18 ívnyi vaskos könyv előfizetési ára 4 P, bolti ára 5 P lesz. A könyvet csak kellő számú előfizető jelent­kezése esetén adjuk ki. Az előfizetés a Bethánia- könyvkereskedés címére küldendő Budapest, Vili., Gyulai Pál-utca 9. — Az „új*' vallástanítási terv című cikkünk folyta­tása helyszűke miatt a jövő számra maradt. — Gyors- és gépiróiskola nyílik 1931. szeptember 15-én a Bethánia-Egyletben. Az iskola vezetője Koltay Kornélia oki. gyors- és gépiró tanítónő. Az iskola ál­lami érvénnyel bíró bizonyítványt jogosult adni. Köze­lebbi tájékoztatást nyújt a Bethánia-Egylet titkári hi­vatala Budapest, VIII., Gyulai Pál-utca 9. A beiratások már is folynak. — A wernigerodei apologetikai szeminárium, amely a nálunk is jól ismert nagyhírű göttingeni professor D. Stange Károly vezetése alatt áll, ezévi konferenciáját október 5—14-ig tartja Helmstedtben. D. Stange egy az elmúlt napokban írt levelében rendkívül szívélyes han­gon hívja a magyarokat erre a konferenciára. Levele szerint a konferencián résztvevő theológusoknak a kon­ferencia látogatását, amely egyébként 20 márka, in­gyenessé tudná tenni, süt útiköltségeikből személyen­ként 10 márkát meg tudna téríteni. A német birodalmi vasutak abban az esetben, ha kilenc hallgató utazik egy professzorral, 50 százalékos* menetdíjkedvezményt nyúj­tanak. Bár D. Stange ezeq .levelében theológusokról (egyetemi hallgatókról) szól, a kedvezményt valószínűleg ki lehetne terjeszteni lelkészeinkre és esetleg egyéb ér­deklődőkre is. A konferencia előadóinak a gondos meg- válogatásával már régen előkelő helyet vívott ki magá­nak a hasonló németországi rendezések sorában: ezt mutatja az iránta állandóan megnyilatkozó nagyfokú érdeklődés is. A konferencia tárgyrendjére vagy egyéb kérdésekre vonatkozólag készségesen sz'olgál felvilágo­sítással Lie. Dr. Karner Károly, egyetemi ny. rk. tanár (Sopron, Csengery-u. 45.). Ugyanő fogad el jelentkezése­ket is a konferencián való részvétel céljából. — A II. József-féle Türelmi Rendelet 150 éves ju­bileuma alkalmából a szlovenszkói egyetemes evang. egyház kiadja könyv alakjában azoknak a templomoknak a képeit és azoknak az egyházközségeknek a történetét, amelyek a Türelmi rendelet kiadásának köszönik létüket. — A „Fébé“ Evangélikus Diakonissza Anyaház kü­lönböző intézményeire szeretettel felhívjuk olvasóink szives figyelmét. Hűvösvölgyi pensió, amely Budapest, 1., Hidegkuti-út 123 a. szám alatt, a hűvösvölgyi villamos­végállomás közvetlen közelében, gyönyörű, egészséges, csendes helyen, erdőben fekszik. Üdülök, pihenők, a fő­városban hosszabb-rövidebb időre megszállók a pensió- ban egész éven át szobát kaphatnak teljes ellátással. Sőt állandó tartózkodásra is kaphatók szobák teljees ellátás­sal. — Leányinternátus közép- és főiskolás diáklányok részére, Budapest, Vili., József-utca 4. III. em. 16. szám alatt, a tudományegyetem és klinikák közvetlen közelé­ben, s különböző középiskolákhoz is közel. Az interná- tus diakonissza testvér vezetése alatt meleg családi ott­hont kíván nyújtani. A jövő tanévre szóló jelentkezése­ket már most elfogad a vezetőség. Az internátus helyisé­geiben a nyári hónapokban hosszabb-rövidebb időre szállás és ellátás kapható. Különösen azoknak a figyel­mébe ajánljuk ezt, kik nyári tanfolyamokra feljönnek a fővárosba. — Az Anyaházban fenntartott leányinterná­tus, Budapest, II., Remete-kertváros, Béla király-utca 7., gyengébb szervezetű diáklányok részére, magánoktatás­sal is, a hűvösvölgyi erdő tőszomszédságában, a villamos végállomástól néhány percnyire, különösen alkalmas azoknak, kik valamilyen budai iskolába járnak. — Gyér- meknyaraltatás az anyaház klotildligeti telepén, mely Piliscsaba vasútállomásától 5 percnyire gyönyörű szép helyen fekszik. Mindezekre vonatkozólag felvilágosítás kapható Budapest, I., Hidegkuti-út \23'a., telefon automata 645— 73. — Megjegyezzük még, hogy a pensió és az internátu- sok állandó, a gyermeknyaraltatás pedig hetenkénti or­vosi felügyelet alatt állnak. — Mozgalom az európai zsidók segélyezésére. A legutóbbi 15 évben az amerikai zsidók a világ különböző részein élő hitsorsosaik segélyezésére több mint százmil­lió dollárt költöttek. Most megint új mozgalmat indítot­tak a Lengyelországban, Romániában és más keleteuró­pai országokban élő sok millió zsidó szociális és gazda­sági támogatására. Harmadfél millió dollárt akarnak összegyűjteni. A szétosztó bizottság élén az egyik new- yorki rabbi áb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom