Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-06-21 / 25. szám

IMI. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 195 ő és Wettstein, követségi tanácsos, rendkívüli szí­vessége nagyon megnyerte az összes résztvevő­ket. A következő napon a Bethania központi dia­konisszaházban tett az egyetemes felügyelő láto­gatást. A külváros munkásnegyedében olyan ez a hatalmas telep, mint az Isten városa az embe­rek között. A politikai tekintetben szélsőséges munkáskörnyezet annyira megbecsüli a diako­nisszák áldásos tevékenységét, hogy az ember abban a meggyőződésben megerősödik ennek a láttára, hogy a szeretet mindeneket meggyőző hatalom. Délben D. D. Karow berlini generalsuperin- tendens, vendégelte meg az egyetemes felügye­lőt. Karow meleg, derült, lebilincselő egyéniségé­vel a közvetlen megnyilatkozó szeretetnek olyan szavait mondta el a magyarokról és a magyar evangélikusokról, hogy ezt az érzelmi momentu­mot nem lehet soha elfelejteni. Délután D. Füllkrug Gerhard meghívásának kellett eleget teni. Füllkrug a Nemzetközi Bel- missziói és Diakóniai Szövetség főtitkára. Több­ször járt Magyarországon, legutóbb az öngyilkos­ságról tartott Budapesten érdekdl* és tanulságos előadást. Több magyarbarát cikkben tett már bi­zonyságot a magyarság és különösen a magyar evangélikus egyház iránt táplált szeretetéről. A sok hivatalos ünnepség között a házában időzés a csendes pihenés órája volt. E nap estéjén a Nicolai templomban, Berlin legrégibb és legnagyobb templomában játszódott le a berlini egyházi élet vezetőinek jelenlétében az a felejthetetlenül szép ünnep, amelynek ke­retében Berlin legkiválóbb egyházi énekkara is közreműködött. D. Haendler, generalsuperinten- dens, nyitotta meg az ünnepet. Beszéde gazdag volt magyar vonatkozásokban. Az egyetemes fel­ügyelő rendkívüli érdeklődéssel hallgatott elő­adást tartott hazánkról és egyházunkról. Utána Karov generalsuperintendens vezette be lelkes beszéddel azt az ünnepi aktust, amely könnyet fakasztott a résztvevők szeméből. Egyetemes felügyelőnk ugyanis kegyelete je­léül megkoszorúzta itt a templomban a német hő­sök emléktábláját. Birodalmi hősi emlékmű hiá­nyában ezzel az aktussal jelképileg a világhá­ború összes német hősei emlékének áldozott. Ma­gyar nemzetiszínü szalaggal, magyar felírással ellátott koszorút tett az emléktáblára. Néhány szava, amit kiséretül mondott, megragadta a hallgatók szívét. A berlini tartózkodás utolsó napja követke­zett, amelynek délelőttjén a Johannes-Stift meg­tekintése volt programmon. A német evangéli- kusság belmissziói intézményeinek egyik legna­gyobb és legerősebb telepe ez, amely Spandau- ban fekszik 150 holdnyi területen. Ez a nagy te­rület körül van véve hatalmas épületekkel, ame­lyekben a szeretet- és hitvédelmi munka külön­böző ágai találnak otthonra. A búcsúlátogatások után sok kedves, régi és új barát kendölobogtatásától kisérve robogott ki az egyetemes felügyelővel a vonat a berlini ál­lomásról. Egy életre szóló, felejthetetlen emlé­keket vitt onnan magával, a maga nászéról vi­szont a legjóbb benyomásokat hagyva hátra. D. Jeremias, konzisztóriumi főtanácsos kíséretében vitt tovább az út Wittenbcrgbe és Erfurtba. A hivatalos kisérő társaságban kellemes és tanul­ságos volt az utazás, mert gazdag tapasztalatai­nak tárházából bőven ontotta emlékeit. Különö­sen érdekesek voltak azok a tapasztalatok, ame­lyeket Jeruzsálemben szerzett, ahol hosszú időn át állott lelkészi szolgálatban. Wittenbcrgben nagyon meleg volt a fogad­tatás. A helyi lapok Wittenberg és a magyarság kapcsolatait ismertető üdvözlő cikkeket hoztak. A városi templom kiváló lelkésze, dr. Meichss- ner, superintendens, rendkívüli szívélyességgel fogadta az egyetemes felügyelőt. Rogate vasárnapján a wittenbergi városi templomban, ahol Luther rendszeresen prédikált és ahol az első evangélikus istentiszteletet tartot­ták, ünnepi istentisztelet volt, amelyen a Magde- burgban székelő Dr. Schöttler, generalsuperin- tendens is résztvett. A prédikáció és a záró li­turgia megtartásával engem tiszteltek meg. I. János 5, 4. alapján prédikáltam: ,,A mi hitünk a diadal, amely meggyőzte a világot.' Az istentisz­telet hangulatát emelte a nemrég restaurált templom áhítatra hangoló belseje, azoknak a ha­rangoknak a szava, amelyek már Luther gyüle­kezetét is templomba hívogatták és a művészi énekkar, amely megkapó és megható tökéletes- séggel adott elő több egyházi éneket. Az ünnepi istentisztelet után Luther sírjának megkoszorúzása következett a vártemplomban. Az egyetemes felügyelő néhány gyönyörű mon­dat kíséretében mélyen meghatva helyezte el a templomot teljesen megtöltő gyülekezet jelenlé­tében Luther sírjára egyházunk babérkoszorú­ját, amelynek nemzetiszínü szalagján ez a ma­gyarnyelvű felírás volt olvasható: ,,Luther halha­tatlan emlékének a magyarhoni evangélikus egy­ház". A koszorúelhelyezés aktusát Schotter, gene- ralsuperintendes beszéde vezette be, s a kar és a gyülekezet énekei keretezték. A gcneralsuper- intendens az imádkozó Lutherről beszélt. Be­széde azért is különösen megható volt, mert utána néhány nap múlva nyugalomba ment és ebben a beszédben búcsúzott el wittenbergi gyü­lekezetétől. Az istentisztelet után a város főpolgármes­tere és tanácsa fogadta a magyar vendéget a vá­rosházán, majd ebédet adott tiszteletére abban a vendéglőben, amely már Luther korában meg­volt, és amelyet Luther is látogatott. Itt kedves meglepetést készítettek elő a wittenbergiek. A városnak egyik nemrég megválasztott lelkésze, aki Erdélyből került oda, a hivatalos pohárkö­szöntőt a város nevében magyar nyelven mon­dotta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom