Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-06-14 / 24. szám
Í86.__________________________EVANGÉLIKUSOK LÁPJA 1931. az erkölcsnek és a kultúrának csak azon szelvényéről adhat képet, amely a statisztika számára hozzáférhető. Éppen a legértékesebb erkölcsi és kultúrjavakról nem bír beszámolni. Ezeken az életterületeken különösképen nem érhetjük be a statisztika számoszlopaival, hanem elsősorban azt kell vizsgálnunk, hogy azok a reprezentatív személyiségek, akik Magyarországon a keresztyén erkölcsnek és a keresztyén kultúrának a képviselői, felekezet szerint hová tartoznak. Azt kell kérdeznünk, hogy ha a magyar életben keresünk olyan férfiakat és nőket, akik erkölcs és kultúra szempontjából leginkább megközelítik a keresztyén eszményt, melyik táborban akadunk rájuk. Ravasz László református püspök a székesfehérvári róm. kath. püspököt, néhai Prohászka Ottokárt állította oda az ország közvéleménye elé, mint a magyarországi keresztyénség legnagyobb modern képviselőjét. Ez a tény magában véve többet mond minden erkölcsi és kultúrális statisztikánál. Mert az erkölcs és a kultúra terén nem számok, hanem személyiségek esnek latba. Igaza van V. Sréternek: a pásztorok adják oda az életüket, minden vágyakozásukat Krisztusnak! De ne csak a pásztorok. Ez minden keresztyén embernek kötelessége. Magában véve az, amit Karner könyve számokban feltár a helyzetről, nem aggasztó. Közömbös és hitehagyó egyháztagok magukban véve nem jelentenek veszedelmet, sőt tisztulási folyamatot is jelenthetnek. A számban való megfogyatkozás magában véve még nem jelentené azt, hogy egyházunk veszít életerőben és hivatáshűségben. Megdöbbentővé és ijesztővé akkor válik a kép, ha a hitehagyók és közönyösek növekvő táborával nem tudjuk szembeállítani a hit és szeretet élő munkásainak és hőseinek seregét. Ha széjjelnézve a nagy rónaságon, csak tikkadt szöcskenyájakat látunk s nem látunk egy, csak egy embert sem, aki talpon van. Egy szent magra, Istentől kiválasztott maradékra volna szükségünk. Papokra és laikusokra. Akikben lángol a hit és munkás az önfeláldozó szeretet; akik ebben a sze- kuláris«, érdekek által összeabrincsozott világban képviselik, dokumentálják és élik a keresztyénséget a Krisztusban. A mostani világhelyzet azt mutatja, hogy a keresztyénség, az igazi keresztyénség az eddiginél is kisebb minoritásba szorul Istennek kifürkészhetetlen akaratából. Ebből egyáltalán nem következik az, hogy a keresztyénség veszt erejéből a világban. Az a keresztyénség, amelynek vállára és homlokára oda van sütve a világháború Kain-bélyege, s amelyik most is konokul készíti elő az újabb világháborút, amelyik annyira megtagadta a sze- retetet és olyan gáládul lábbal tiporta Lírának kétségbevonhatatlan és félremagyaráz- hatatlan szeretetparancsát, bizony az Isten- országára nézve nem jelent pótolhatatlan veszteséget számbeli gyengülése miatt. S ha egyházunk megértené a kedvezőtlen statisztikai adatokból Istennek nem csupán intelmét, de egyúttal ítéletét is és megmaradt tagjaiban, vagy esetleg még a további veszteségek után megmaradó tagjaiban bátrabban és őszintébben élné a Krisztustól megkívánt életet, engedelmeskedvén Néki mindenekben, mind halálig, az önfeláldozásig, akkor mindezek a veszteségek javára volnának úgy az egyháznak, mint a világnak. Mi a teendő? János apostol azt mondja, hogy ő megismerte a szeretetet arról, hogy Krisztus életét adta érette. Ez a mi teendőnk is. Megismerni a szeretetet Krisztus önfeláldozásából. Mi a világot inkább iparkodunk megismerni, mint Krisztust. Magatartásunkat, viselkedésünket inkább a világ forgatagához iparkodunk szabni. Ez nem a kiváltképen való és tökéletes keresztyén életút! A Krisztusra kell néznünk! Meg kell tanulnunk, hogy mi magunk, a mi érdekeink, a mi hasznunk, bővölködésünk, dicsőségünk, erőnk mind semmiségek; mindezekkel nem kell törődnünk. Még az egyház sem menthető meg azzal, hogy akár az egyháznak, akár azon belül önmagunknak az érdekeit szolgáljuk. Az egyház is csak úgy erősbödik, ha Krisztust tartja nagyra, önmagát pedig semmire. A helyzet nem az, hogy az egyház öregbíti Krisztus dicsőségét. A Krisztus növeli és élteti az egyházat, mert (3 az Ur, a Fej, a minden mindenekben. Karner könyve szükséges és hasznos. De senki ne gondolja, hogy Karner könyvéből levonhatja a végső konzekvenciákat. Hiába indulna meg egyházunkban egy görcsös rángatózás, szalmaszálakba való kapaszkodás. Az anj^aszentegyházat egyedül a Krisztus tartja fenn s éppen azért ismerjük meg Őt, az Ő szeretetét, önfeláldozását s lépjünk az Ő nyomdokaiba. Halljuk meg Krisztus hívó szavát: Jöjjetek énhozzám! Mi a diakóma? Lényege szerint mindenek előtt nem sablon. Más volt Jézus Krisztus 12 tagú diakóniája, más volt a jeruzsálemi 7 tagú diakónia, megint mások voltak Pál apostol diakóniái és mások a mai dia- kóniák. Abban minden diakónia megegyezik, hogy hasonlít az idegrendszerhez; ennek központja, agya és gerince a gyülekezet legvénebb presbitere vagy lelkésze. Működését tekintve minden diakónia ember és ember közti tevékenységet jelent, megfelel a stratégiában a közelharcnak. A diakónia Jézusnak azt az eljárását fogadja el ható erőnek, hogy nem várta meg, míg
