Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-05-17 / 20. szám

1931. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 155. annyiszor, valahányszor a felhívás: „Térjetek meg és higyjetek", mint az evangéliomnak szava fülünkbe jut. Pünkösdkor, hogy a pünkösdi ajándékban részesüljünk, nem szükséges, hogy valami rend­kívüli dolgot cselekedjünk és hogy valami rend­kívüli lelki állapotba lovaijuk magunkat. Elég, ha elmegyünk gyülekezeti istentiszteletünkre, hallgatjuk az igét és élünk a szentséggel. Ezt azonban meg kell tennünk. Enélkül eltorlaszol­juk azt az utat, amelyen a Szentlélek hozzánk és belénk akar jönni. A soproni Theológiai konferencia. (Befejező közlemény.) A konferencia harmadik napján a reggeli áhítatot Molitorisz János esperes tartotta. Utána D. Dr. Pröhle Károly tartotta meg „Korunk vál­sága és a theologia“ című előadásának második részét. Ha a theológia valóban fölébe akar kere­kedni a válságnak s egyúttal képessé válni arra. hogy az egyháznak és a világi kultúrának is meg­mutassa a válságból kivezető útat, akkor minde­nekelőtt olyan egyszerű nagy pozitívumra van szüksége, mely minden dialektikától függetlenül önmagában hordja a maga érvényességét s ez nem lehet más, mint a Krisztus evangélioma, ill. a Krisztus maga, a testté lett Ige, és pedig nem úgy, amint akár a naturalizmus, akár az idealiz­mus a saját képére akarja formálni, hanem úgy amint az írott ige, a szentírás tesz róla bizony­ságot. Péter hitvallásának igazsága: „Nincsen senkiben másban üdvösség ..sohasem tűnt ki annyira, mint manapság, mikor térben és időben minden át van kutatva, ami „az ég alatt, az embe­rek között“ volt és van és minden „más név" elégtelennek, csalóka lidércfénynek bizonyult. Az egészséges christocentrizmustól nem kell fél­teni sem az istenfogalom fenségi vonásait, sem az isteni törvénynek mint életszabálynak föltét- len érvényességét, sem a közösségi eszme igazsá­gát, sem a megváltás határtalan egyetemességét. Csak a krisztusi világcentrumból esik fény és pedig a legáthatóbb és a legmelegebb életadó fény korunk válságára s annak minden egyes ágazatára. A nyugati kultúra válságának egész szomorú fejezete fölé oda lehetne írni azt a krisztusi szót: „Mit használ valakinek, ha mind e világot meg­nyeri is, de az ő lelkében kárt vall!" Rettenetes látvány: a lelke-vesztett modern ember, aki év­ezredek kultúrájának gazdag öröksége és a saját civilizációjának pazar vívmányai közepette oly nyomorult szegény ... Egyedül a Krisztus ad­hatja vissza a mai kor emberének és a mai kor pusztuló kultúrjának az elveszett lelket. Lényegileg ugyanez áll a társadalmi válság­ról is. A modern nagyipari fejlődés folyománya- képen a munkával együtt a munkás maga is lelke-vesztetté válik s az élet mechanizálódásá­val párvonalosan halad a társadalom atomizáló­dása; lelki kapcsolatok híjján legföljebb érdek- (özösségek jönnek létre és harcolnak egymás ellen. Ha már az a szegény munkás a munkájá­ban nem talál lelket és nem is vihet bele lelket, legalább arról kell gondoskodni, hogy a munká­ján kívül lelke magához térhessen és gépalkat­részből ismét emberré lehessen; meg kell adni neki a lehetőséget arra, hogy tisztességes családi életet élhessen, hogy meglegyen a saját kis ott­hona és e mellett hadd érezze, tudja azt, hogy |van lelki otthona is, anyaszentegyháza, mely tar­tani igyekszik benne a lelket; olyan közössége, melyben az igazi testvéri szeretet hidal át min­den társadalmi ellentétet. Minderre a legsürgő­sebb felhívás, de egyúttal a diadalmas vállalko­zás ereje is csak a Krisztus evangéliomából indul ki. Szociális nézőpontból a családi élet fontos­sága mellett kiemeli még a hivatás gondolatának nagy jelentőségét s az idők rendkívüli komoly­ságára való tekintetből az egyházunk lényeghiva­tására való reáeszmélés jeléül legsürgősebben megvalósítandó feladatokként a következő hár­mat jelöli meg: 1. Törekedjünk egyházunk egész jogi szervezetét, rendkívül drága és nehézkes közigazgatását, reprezentációját elszántan le­egyszerűsíteni s egyházi gyűléseinkbe az összes fokozatokon több lelket belevinni. 2. Igyekez­zünk Egyházunk munkáját minden téren minél jobban a vertikális irányvonalra (a magasság és mélység irányára) beállítani. 3. Igyekezzünk mi­nél jobban a krisztusi centrum körül tömörülni, de nem a külső szervezkedés, vagy egyesület­alkotás, hanem az eleven egyházi közösség formá­jában. — Dolgozzunk teljes odaadással azért, hogy „mindenek megújuljanak a Krisztusban" és legyünk készen, ha úgy hozza a dolgok sorja, a martiriumra. A konferencia záróelőadását D. Kapi Béla püspök tartotta „Egyházunk feladatai és a vál­ság" címen. Előadásában összefoglalta a konfe­rencia eredményeit s rámutatott a válság gyakor­lati orvoslására is. Az egyházat Isten állította a világtörténelem porondjára, hogy az örökké­való igével teremtsen új életet. Az egyháznak hivatása és kötelessége, hogy segítsen az emberi­ségen, de az emberiség is segítséget vár az egy­háztól. Az egyes ember válságának és a szociális válságnak magva is maga az ember. Az egyház vegye figyelembe az ember modern maiságát. A tegnapi, reális és intellektuális ember már a múlté. A holnap embere anti-intellektuális, ki­egészülést keres, ezért kezdi értékelni a közössé­geket. Anti-racionalista is lesz a holnapi ember; nem tekinti feleslegesnek a végső dolgok kutatá­sát és nem tartja megfellebbezhetetlennek a maga véleményeit; ki akar nyúlni ismeretlen, rejtelmes világokba. A tegnapi és a holnapi em­ber közt az egyház legyen a híd. A váltságot, az egyensúlyt a magasabb erőben való hit sugá­rozhatja az emberi szívbe. Előadásának második

Next

/
Oldalképek
Tartalom