Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-05-03 / 18. szám
1931. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 139. van. Minden vademberem ebben a hiedelemben él. Meglehet, hogy azok a szavak, amelyeket egyetlen prédikáció alkalmával hall a kórházban megszabadítják azt az embert, aki ezeknek a szörnyű képzeteknek a hatása alatt áll. Orvosi munkánk közben sokszor tapasztaljuk, hogy a kuruzslók szavai és tanácsai következtében mennyi gonoszság és gyilkosság megy végbe. Újból és újból megdöbbenek, amikor a babona nyomorúságát látom. Hallgatóim figyelmetlensége miatt nem panaszkodhatom. Látni lehet az arcukon, menynyire foglalkoztatja a lelkűket az, amit hallanak Gyakran félbeszakítom a beszédemet, hogy megkérdezzem tőlük, hogy igaznak tartják-e azt, amit Isten igéjéből hallottak, vagy kifogásuk van ellene. Ilyenkor valamennyien hangosan kiáltják, hogy amit mondok, igaz. Egy szerecsen evangélista, aki mint páciens vett részt a kórházi istentiszteleteken, a missziói állomáson azt beszélte, hogy az orvos úgy prédi kál, mintha theológiát végzett misszionárius volna. A prédikáció végén röviden megmagyarázom, hogy mi az imádság. Azután felszólítom őket, hogy kulcsolják össze a kezüket. Akik még nem tudják, azok megnézik, hogy a többiek hogyan csinálják. Amikor már mindenki összekulcsolta a kezét, igen lassan elmondok egy 5—6 mondatból álló imádságot és a tolmácsok éppen olyan lassan elmondják mindkét nyelven. Az ámen után fejüket még sokéig lehajtva tartják Csak mikor a gramofon lágy zenéje megszólal emelik fel fejüket. Mindnyájan mozdulatlanul ülnek, míg az utolsó hang is el nem száll. Akkor, miután köszönetét mondtak a két tolmácsnak, ér tőlem is búcsút vettek széjjeloszlik hallgatóságom. (Folytatjuk.) I soproni Theológlal Konferencia. A konferencia második napját is áhítat nyitotta meg, amelyet Blatniczky Pál esperes tartott (Péld. 2., 1—6.). Az áhítat után D. dr. Pröhle Károly egyetemi tanár tartotta meg ,.Korunk válsága és a Theológia“ címen előadását. Előadásában mindenekelőtt hangoztatta, hogy az igazi theológia az életnek a legmagasabbrendű tudománya. Korunk válságával kapcsolatban szólhatunk a theológia válságáról is. Felveti a kérdést, hogy a theológia miként reagált a kor válságára és miként iparkodott a válságnak fölibe kerekedni. Foglalkozik Barth theológiájával és a Barth nevéhez fűződő theológiai iránnyal. A Barth-féle theológia tükrözi legélesebben azt a válságot, amely a tehológia körében mutnatkozik. Barth hatása a theológia körében a legnagyobba- kéval vetekszik, mert a kor általános válság- hangulata kedvező talajt teremtett befogadására. A barthianizmus a gyakorlati igehírdető feladatának mélységes átérzéséből származott és az ige theológiája akar lenni. Barlh maga is így vezeti be több helyen a maga theológiáját, hogy az az igének komolyan vett theológiája s elsősorban a gyakorlati igehirdetés feladatának akar szolgálni. A dogmatika úgy tűnik fel, mint az igehirdetés tudománya, vagy annak egy része. Ez magyarázza meg, hogy a barthiánizmus a gyakorlati lelkészség körében miért tudott olyan gyors hatásra szert tenni. Azonban Barlh theológiájá- nak ezen önmegítélése ránk nézve nem feltétlen kötelező és irányadó akkor, amikor arról van szó, hogy végső feltételeibe behatoljunk. Belső szerkezete szerint nem is lehet kétséges az, hogy Barthnak az igéről szóló tana csak gyakorlati nézőpontból tűnik fel. de a belső szerkezet szempontjából tekintve, csupán függvény és pedig Barth Isten-fogalmának a függvénye. Barth Istenfogalmának legmélyebb forrását olyan rendkívüli erejű Isten-élmény alkotja, amely nélkül egész theológiáját meg sem lehet érteni. Barth épen került ki abból a rázkódtatásból, amelybe korunk válsága az Istenben való hitet beledöntötte. Hatással volt Barthra Kierkegaard, Luther, Kálvin, Pál, Jeremiás, akiket ő maga is említ; rajtuk kívül Platóntól, Kanttól és Hegeltől tanult filozófiája is alkalmasnak mutatkozott arra, hogy segítségével Isten fogalmának transcendentiáját kidomborítsa. Az uralkodó vonás az abszolút fenségnek az a vonása, amelynél fogva Barth Istenfogalma vakító fényben jelenik meg előttünk. A filozófiai elem teljesen a vallásos tartalom szolgálatában áll. isten és a világ, Isten és. az ember, az örökkévalóság és az idő kiélezve hangsúlyozott ellentétéből következik, hogy az élő Isten és annak minden megnyilatkozása mindenekelőtt krízist, ítéletet, kárhoztatást jelent mindenre nézve, ami tisztán emberi, e világi és időbeli. Ebbe illeszkedik bele minden kultúrának s a vallás és kercsztyénség minden konkrét alakulatának éles kritikája. Ez az Isten-ítélet megérdemelten sújtja az Istentől elfordult emberiségnek életét és kultúráját. Mindez arra való, hogy feltüntesse azt az elveszett állapotot amelyben az ember benne van és pedig állandóan benne van. Már most egyedül az ige az. amely ezt az ellentét áthidalja, úgyhogy maga az ige is teljessé teszi az ítéletet, amely minden emberit sújt, de kinyilvánítja a kegyelmet is. Ez az ige a Krisztus, a testté lett ige, akinek a személyére olyan nagy hangsúly esik. Itt Luther hatása mutatkozik. De Krisztus történeti megjelenésének egységét, realitását és jelentőségét is szétszakítással fenyegeti az örökkévalóságnak és az időnek az az abszolút ellentéte, amelyet Kierke- gaardtól vett át és amely egész kristológiáját Kálvinhoz viszi közel. De rendesen nem is ez a kristocentrikus vonás érvényesül, hanem többnyire csak az ige. Az ige isteni közvetlensége mellett minden emberi és történeti közvetítés is teljesen elhomályosul. A hitre nézve is teljesen ki van zárva az, hogy az isteni kinyilatkoztatásra nézve a nyugodt biztonságnak jellegét öltse.
