Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-04-12 / 15. szám
XVIL évfolyam. 1931. április 13. 13. szám. Szartaszttsii és klaiéhlvatal: LEBENY (Masai m.) Kiadta: I LÜTHER-SZÖIETSEG. Alapította : OR. RBFFIY SÁNDOR püspök. Megjelelik heteiként eavszer. vasáraié. ■ Ellflzetési Ér: Eiész Évre 6 P. 40 Ilii., lélévre 3 P !iM*Me*éeén iri«i6. ?o fill.. Deredéire t P. 60 flIU Elv szia 16 (ill Pastatakarékpénztári csekkszámla: 1290. NÉMETH KAROLT esperes. Hirdetési árak aieaeivezés szériát. Lábmosás. ,,Példát adtam néktek, hogy ami- képen én cselekedtem vétetek, ti is akképen cselekedjetek." János 13, 15. Lábmosás. Urunk földi életének utolsó éjszakáján Jeruzsálemben. Abban a szobában, ahol tanítványaival elköltendő volt a húsvéti bárányt. Jézus kötényt köt és egyik tanítvány után a másikhoz lépve, lehajol, megmossa, megtörölgeti a tanítványok lábát. A tanítványok szabódása, tiltakozása semmit nem használ, el kell fogad- niok a szelíd és alázatos Jézus cselédi szolgálatát. Jézus példát akart mutatni arra, hogy tanítványai miként viselkedjenek egymás irányában. De nemcsak a szemléltető oktatási módszert kell látnunk a lábmosásban. Nem szabad azt gondolnunk, hogy Jézus egyszer, példaadás okáért meg- cselekedte azt, amit a tanítványoknak állandóan, egy életen keresztül gyakorolniok kell. A lábmosás cselekedete mögött ott van Jézusnak állandó szeretete, alázatossága, szolgálatkészsége. Ott van az az indulat, amellyel megüresítette magát s engedelmes volt mindhalálig. Az emberek, a tanítványok előtti megalázkodás, szolgálat mögött, mint annak rugója és talaja, ott van Jézusnak Isten iránti engedelmessége. Az Istenhez való gyermeki viszony nélkül a szociális, a karitatív tetterő hamar elbágyad. Mögötte kiapadhatatlan erőforrásnak kell buzogni. Aki az Istenben él, annak az ereje el nem fogy, szeretete el nem fárad. Az ilyen ember erőről-erőre jut, türelmét, reményét nem veszti; nem csügged, nem zúgolódik. Jézus példát adott az igazán értékes szeretet- munkára, az eredményes szociális működésre. Kitörölhetetlenül belevéste a tanítványok és a keresztyénség leikébe azt az igazságot, hogy a béres, a fizetett alkalmazott, aki csak a kenyeréért dolgozik, Isten országának munkájára nem alkalmas; hogy az egyházba olyan munkások kellenek, akik szeretedből mindig készek a legapróbb szolgálatot is egész személyiségük mun- kábaállításával elvégezni. Ez adja meg a szolgálat méltóságát, de így lesz minden keresztyéncselekedet az Isten országának egy-egy épületkövévé. Vasárnap Lambarénéban. Irla: Schweitzer Albert. A régi kórházunk a missziói állomáson volt. Úgyhogy a betegeknek és kísérőiknek alkalmuk nyílt résztvenni az istentiszteleten. Az új kórház a missziótól három kilométerre van a folyón felfelé. A folyópart mentén nincs ösvény s nem is lehet csinálni a sok láp miatt. Ennélfogva aki a kórházból el akar menni a templomba istentiszteletre, csónakon kénytelen menni. Igaz, hogy csónakon jönnek a kórházba; de azok az emberek, akik hozták őket, megint hazaeveznek, s a betegüket itthagyták magára vagy egy hozzátartozójával, hogy később érte jöjjenek. Tehát ha a kórházi ápoltakkal meg akarjuk ismertetni az evangéliumot, a kórházban kell számukra istentiszteletet tartanunk. Ilyenformán minden vasárnap reggel prédikálok a kórházban. Betegeim közt sokan vannak olyanok, akik egyáltalán semmit sem tudnak a keresztyénség- ről és alig volt alkalmuk misszionáriust hallgatni. Olyan fiatal emberek ezek, akik nem tartoznak ehhez a járáshoz, hanem csak egy időre vannak itt. Száz meg száz mérföldről jönnek Afrika belsejéből, két-három esztendőre elszegődtek favágóknak s az erdörengetegek mélvségében mo- ezt el nem fizették feleségük árába. Ha a kórmisszionáriusok sohasem jutnak el, mikor meglátogatják a falvakban a bennszülötteket. Két- három év után hazatérnek keresetükkel, ha ugyan ezt el nem fizették feleségük árába, üa a kórházban hallják az evangéliumot, annak hírét elviszik először a favágó-tanyákra és később távoli otthonaikba, ahol még nincsenek misszionáriusok. Amikor pácienseimnek és azoknak, akik őket kísérik, olyan magvetés, amely a messze távolban újabb magvetést eredményezhet. Vasárnap délelőtt 9 órakor egy kórházi ápoló egy csengettyűvel bejárja az elkülönített osztályokat, hogy összehívja az embereket „könyörgésre“, ahogyan az istentiszteletet nevezi. Lassan gyülekeznek a domboldalán levő két osztály közti téren és leülnek a széles ereszek alá, hogy árnyékban legyenek. Jó félórába telik, mire valamennyien összejönnek. Russelné gramofonja ünnepélyes zenét játszik és mihelyt ennek vége van, megkezdődik a prédikáció. Híveim nem tudnak énekeket énekelni, mert majdnem kivétel nélkül pogányok,
