Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-03-02 / 9. szám
1930. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 71. Rövid hírek. Pacelli Jenő bíboros február 10-én, a íateráni egyezmény első évfordulójának napján, vette át a vatikáni állam államtitkári hivatalát. Magyarországon az elfüstölt dohánvne- miiek a dohányjövedéknek az 1Q29. évben 140 millió 403.577 pengőt hoztak. Budapesten szellemi szükségmunkára hétezren jelentkeztek havi SO pengős fizetésre. Az angol külügyminiszter felhívta a le- ningrádi angol nagykövetet, hogy az oroszországi vallásiüdözésekró! készítsen jelentést. A kultuszminiszter rendeletet bocsátott ki a római katholikus tanulóifjúságnak a Szent Imre jubileumi év ünnepségein való részvétele tárgyában. A lengyelországi egyesült evangélikus egyház Posenban tarlóit közgyűlése aggodalommal evttc tudomásul, hogy a lengyel állami iskolákban a vallástanitást heti két órára csökkentették. A/ Országos Földbirtokrendező Bíróság a lelkészi és tanítói javadalmak kiegészítéséhez 11.52t1 katasztrális hold földet használt fel. Oroszország. A keresztyénség egyesítését célzó törekvések n\ég nem jutottak túl egyes sziveknek jámbor óhajtásain, s ime az oroszországi keresztyénüldözés mozgósította az egész világ keresztyénéit. Németországban a Német Evang. Egyházi Választmány elnöke azzal a javaslattal lépett az országos egyházakhoz, Hogy a/ orosz keresztyénekért tartsanak könyörgéseket; a legnagyobb német országos egyház fős/uperintendense felhívást intézett egyházához, az Evangélikus Szabad Egyházak is nyilatkoztak. Angolországban a londoni anglikán püspök és lord Dickinson állnak a mozgalom élén. Franciaországban a Protestáns Egyházszövetség istentiszteletet tartott az üldözött hi vőkért és a vallásszabadság helyreállításáért; az Evangélikus Allianc francia ága is könyörgésre hívta fel tagjait. Svájcban a Svájci Égy- házszövetség javaslatára a vasárnapi templomi imába felvették az üldözöttekért való esedezést. A népszövetség székhelyén, Géniben, a Reformáció-teremben igen látogatott és nagy feltűnést keltő gyűlést tartottak. A svédországi lelkészegyesület minden svéd evangélikus gyülekezethez felhívást küldött. Az orosz orthodox egyház a külföldi orosz orthodox egyház érseki zsinatának feje, Antóniusz metropolita száján szólalt fel. A római pápa is felemelte szavát az orosz- országi kegyetlenségek ellen. Nyilvános nyugtázás. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület evangélikus ága az 1929. év folyamán pénztárába befolyt alábbi adományokat köszönettel nyugtatja: Almásy Dezső Üpest 5. Török József Bp. 4, Tornay Lenke Nyíregyháza 1, Tornay Amália 4Nyiregyháza 5. Moczkovesák Ernő Csépu 2, dr. Mátéffy Pál Bp. 3. Okolicsányi Gyula Bp. 3, Kosuba Jáno» Balassagyarmat 2. Kertész Ferenc Bp. 20, Bodács István Bp. 1, Visnya Ernő Pécs 10. Tolnay Kornél Bp. 10, Walko Lajos Bp. 20, dr Pesthy Pál Bp. 20, Molecz Béla Szentes 2. Clausnitzer Erzsébet Bp. 3, BIeszák József né Bp. 3, Markó Árpád Bp. 10, Ózdi evang. egyház 30, Balassagyarmati K1E. con- ferencia 18,75, Steinbaum Béla Putnok 10, Herfeld Ferencné Szolnok 4. Köpc Viktor Bp. 3, Bohus Róbert Bp. 1, Aigner Antal Bp. 2, Burial Jánosné Bp. 2, özv. Györy Vilmosné Bp 100, Jeszenszky Gyula Csömör 4, özv. Jung Györgyné Bp. 2. Kertész Ar- pádné Bp. 2, Komporday H.-né Györy Margit Bp. 3. Obál Irén Bp. 2. dr. Pajor Rezső Bp. 3. Payr Sándor Sopron 10, dr. Sárkány Alfréd Bp. 5, Hromszky Sándor Bp. 5. Schöpf Károly Győr 3, Vallandt Ágoston Pécs 5, Torkos L. Bp. 5, Rádely Jenöné Bp. 3. Raisz Béla Bp. 2, Paulovits Viktor RBp. 10, dr .Kell Vilmos Bp. 10, Kempelen Ágostonná Bp. 1. Keller Mihályné Bp. 2, Mátray Géza Ózd 5, Hlavits Gyula Bp. 5, Gerencsér Zsigmond Nemescsó 4. özv. Dávid Jenöné Bp. 5. dr. Berzsenyi Jenő Kemenessömjén 2, özv. Bánki K.-né Bp. 2, Barna Géza Bp .2, Gyalog István Kéty 1, Németh Károly Lébány 5, Maliász Gusztáv Bp. 2, dr. Jar- nai Károlyné Bp. 3, Conrád Arnold Bp. 1, Istók József Bp. 3. Pippig Rezső Bp. 3, Székely Jenő S. Bp .50 fill., Salfer Károly Pestszentlörinc 5, Evang. Egyház Gundli család 5, Szabó Sámuel Bp. 5, Ev. egyház Tárnokréti 3.57, Dedinszky Béla Bp 2, özv. Dadó Jánosné Pécs 10. dr. ulden Róbert Bp. 3, Sza- bady Géza Bp. 3, Jausz Lajos Győr 3, Borsiczky Dezső Orosháza 2. Tiszai egyházkerület 50, Bolla Pál Mezőhegyes, Gyurecskó Ilona Nyíregyháza 5. dr. Horváth Kornél Bp. 2, Hüttl Ármin Bp. 5, dr. Veö- reöas Imre Győr 2, Pelczer Henrik Hidas 2. Kolo- fent Erzsébet Aszód 2, Zsigmondy Dezső Bp. 10, Vidorszky Kálmán Bp .3. Evang Egyház Pécs 5, Ev .líceum Sopron 10. Pammer Margit Bp. 1, Pam- mer Gizella Bp. 1, Lechnitzky Gyula Bp. 10, Rá- kóczy István Balassagyarmat 2. dr. Szelényi Aladár Bp. 10, Malcsovich László Bp. 5. Szeszlér Ödön 5. -ujhely 2, Tomcsányi Pál Bp. 10, Sárkány Ernő GAszód 5, dr. Szigethy Lajos Bp. 5, Liptay Lajos Balgagyörk 2, Czitó Győző Gödöllő 10, Hoeffner Guido Bp. 10, dr*. Márer Elemér Szarvas 5, Zsigmondy Dezső Bp. 20, Sándy Gyula Bp. 2, II. kér. ev. egyház Mezöberény 3, Biakup Ferenc Mezöbe- rény 1, Zsilinszky Mihály Bp. 10, dr. Székács István Nagyszénás 10, Uhrin Károly Békéscsaba 5, Sztra- nyavszky Sándor Bp. 5 Pengő. Különös örömmel és mély hálával mondunk köszönetét özv. Györy Vilmosné sz. Székács Etelka nagytiszteletü Asz- szonynak, ki az ifjúságot végtelenül szerető feledhetetlen jó fia Györy Lóránt emlékére 100 Pengővel gyarapította pénztárunkat.