Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-02-23 / 8. szám
62 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1930. Van azonban egyházközség (városi), hol az önálló vagy vegyes háztartásban élő nők száma ha nem is több talán, de számbelileg annyi, mint a férfitagok száma s igy a legjobb akarat mellett sem képviseltetheti magát az illető hő, mert nem igen akad képviselő. De nem is teszik meg ebben a formában s igy a határozatképesség sokszor gyenge lábon áll. Nem látnék nehézséget abban, hogy a nőknek megadjuk a közvetlen joggyakorlatot a közgyűlésben. Ha pedig ez keresztülvihető nem lenne, úgy minden az egyházközség terheiben résztvevő nőnek megadnám a közvetett joggyakorlást, mert nem büntethetném azt a tiszta evang. párt, hol az ev. férj. ev. házastársa után is adózik, de nincs meg az a joga, mint a vegyesházasságban élő ev. nőnek. Igazságot tennék akként, hogy a tiszta ev. házastársaknál a férjnek kettős szavazati jogot adnék. Azt hiszem más szempontból is indokolt lenne egy ilyen rendelkezés. Mindenesetre van olyan fontos, mint a tb. »cimek« adása. Baja. Kemény Gábor. Lelkészképzésünk és a nyelvek Irta: D. Stráner Vilmos. Azok között a nem csekély számú kifogások között, amelyek lelkészképzésünkre vonatkozólag, szóban és írásban, több-kevesebb (általában véve inkább kevesebb, mint több) jóindulattal és hozzáértéssel, újra meg újra elhangzanak, nem utolsó az, amely a gyakorlati életbe kilépő fiatal lelkésznemzedék nyelvismeretére vonatkozik. • Ennek a gyakorlat és elmélet szempontjából egyaránt mindenesetre nagyfontosságú kérdésnek tisztázásához szeretnék az alábbiakban néhány szerény s lehetőleg tárgyilagos megjegyzéssel hozzájárulni. Az egész kérdést két, egymástól szigorúan elkülönítendő, szempontból kell vizsgálódásunk tárgyává tennünk. Az egyik inkább gyakorlati szempont, amely a hazai egyházunkban, a magyaron kívül, használatos istentiszteleti nyelvek (német és tót), — a másik elméleti, tudományos szempont, amely a lelkészképzés egész complexumára nézve elengedhetetlenül fontos legalább egy nyelvnek, nálunk evangélikus theo- logusoknál nevezetesen és első sorban a német nyelvnek, ismeretére vonatkozik. I. Ami az egyes istentiszteleti nyelvekben való jártasságot illeti, tagadhatatlan, hogy — különösen az utóbbi években — talán nem épen pontosan »a fakultás fennállása óta« — bizonyos hiányok jelentkeznek, amelyek a segéd- és rendes lelkészi állások betöltésénél, püspökeinket és gyülekezeteinket* nem csekély zavarba ejtik és német vagy tót ajkú híveink lelki gondozása szempontjából nem lebecsülendő veszélyt jelentenek. Azok, akik minden bajunknak eredendő okát a »hiányos lelkészképzés«-ben, főképpen ennek gyakorlati oldalában szeretik keresni és a theologiai fakultást hajlandók bűnbakúl odaállítani és »Prügelknabe«-nak fölhasználni, természetesen ebben az esetben is a baj végső okát és az orvoslás egyedüli lehetőségét a theol. fakultásnál keresik, nem gondolva arra, hogy a dolognak ilyetén, mindenesetre kényelmes, sőt népszerű beáil.tásával milyen igazságtalanságot követnek el és milyen tájékozatlanságot árulnak el, anélkül, hogy magán a bajon csak egy csöp- pöt is segítenének. Pedig talán mégis első sorban erről volna szó! S éppen ezért alighanem tanácsos, hogy a baj oka s a segítés módja felől ne csak egyoldalúan a theologiai fakultás, hanem a gyakorlati élet irányában is tapogatózzunk. A theol. fakultás föladata tudvalévőén, első sorban, a jövendő lelkésznemzedáknek tudományos, elméleti kiképzése és éppen ezáltal a gyakorlati élet föladataira való fölvértezése. Mert, hogy a »tudomány«, az »elmélet« végső eredményben szintén a »gyakorlatnak akar használni s annak szolgálatában áll, azt csak a rövidlátás vonhatja kétségbe. A helyes elméleti tájékozottság a helyes gyakorlatnak is, nemcsak előföltétele, de legszilárdabb alapja. Erről igazán nem lehet vitatkozni. És ebből a fölfogásból és álláspontból nem lehet engedni, lefelé licitálni, hacsak nem akarunk hűtlenek lenni ebben a tekintetben is egyházunk egész szelleméhez, tradícióihoz s a »tudományokat« lekicsinylő, sőt megvető szekták álláspontjához lecsúszni. Aki tehát a »tudományt« sokalja és ezt a felfogást unos-untalan, lépíen-nyomon, főképpen a jövendő lelkész-nemzedék előtt, hangoztatja, az igazán nem tesz jó szolgálatot egyházának, mert hozzájárul lelkészi karunk szintjének a leszállításához. Ezt nem lehet elég sokszor, újra meg újra hangoztatni. És ezt itt, most, ebben az összefüggésben leginkább azért teszem szó tárgyává, hogy ezzel rámutassak arra a nagy föladatra, amely a jövendő lelkésznemzedék tudományos, elméleti kiképzése tekintetében a theol. fakultásra várakozik. És hogy ennek a föladatnak csak némileg sikeres megoldása milyen, sokszor szinte leküzdhetetlen, nehézségekbe ütközik, arról sokan talán nem is tartják érdemesnek elgondolkozni. Valóban csak azok, akik, akár a Stoa bölcseinek nyugalmával, akár a mindenáron hiányokat fölfedezni akarók ideges nyugtalanságával, de mindenesetre csak kívülről szemlélik azt az apparátust, amelyet ennek a föladatnak megoldása szükségessé tesz, csak azok várhatják, sőt követelhetik a theol. fakultástól még azt is, hogy hallgatóinak az egyes istentiszteleti nyelvekre vonatkozólag olyan alapos ismeretet nyújtson, amely őket, az ezen nyelveken való cselekvé- nyek elvégzésére, minden nehézség nélkül, ké-
