Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-06-22 / 25. szám
194. EVANGÉLIKUSOK LAPJA dobjuk, amikor az egyetemes papság elvét alkalmaznunk kellene a bizonyságtevés egyetemes kötelezettségére. Krisztusnak cikkünk homlokán olvasható szavaiból világosan kitűnik, hogy a Róla való bizonyságtétel mindenkinek, minden hívőnek kötelessége. Hogy azután ennek a bizonyságtételnek vannak kellemetlen kisérő és követő jelenségei, az egyfelől természetes, mert hiszen Jézus megmondta, hogy úgy küldi ki övéit, mint juhokat a farkasok közé, másfelől pedig korántsem jelentheti aztt hogy a bizonyságtevés kötelességét az egyházi szervezkedéssel csak néhány egyházi szolgára bizzuk és olyan keretek közé szorítsuk, amelyen belül njindenféle kellemetlenség elkerülhető. Tudom, hogy junius 22-én sok templomunkban úgy emlékeznek meg majd hitőseinkről, mjnt akik a világ két nagy hatalmassága, a német császár és a római pápa előtt, vagyonukat és életüket kockáztatva tettek hitvallást bátran és hősiesen. Ámde amikor önérzettel valljuk magunkat az ő utódaiknak az igaz hitben, hozzá merjük-e tenni azt, hogy a bizonyság- tétel bátorságában is utódaik és követőik vagyunk? Vallást teszünk-e Krisztusba vetett hitünkről nem királyok előtt, de akár munkaadónk, akár hivatali felettesünk, akár a szolgánk vagy szolgálónk előtt? Bizonyságot tesz-e az atya és anya gyermekei előtt, a tanító tanítványai előtt, a munkaadó munkásai előtt? Nem rettenünk-e vissza a bizonyságtétellel járó következmények előtt? A lelkész, ha leveti a reverendát, megmarad-e akkor is bizonyságtevőnek? A bizonyságtevés kötelessége nem jelenti ugyan, hogy azt, ami szent az ebeknek adjuk, s hogy gyöngyeinket a disznók elé szórjuk, de a bizonyságtevés elnémulása arra mutat, hogy az óvatosságot és az u. n. lelki szemérmetességet hisztérikus túlzásba visszük s valószínűleg még más is lappang a nagy némaság mögött. A bizonyságtevésnek őszintének keli lenni. A bizonyságtevést tehát nem lehet megparancsolni. Ellenben azok, akik igazán hisznek, azo* kkérjék Uruktól azt a kegyelmet is, hogy erősítse meg őket a bátor bizonyságtevésre. Mert nem könnyű dolog bizonyságot tenni még akkor sem, ha belső indítást érzünk rá. Pál apostol kéri a gyülekezeteket, hogy imádkozzanak érte. Különösen idevág, amit az efézusbelieknek ir: »Könyörögjetek én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ösmertessem meg az evangyé- liom titkát... hogy bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom«. S ez figyelmeztet bennünket a bizonyságtétellel összefüggésben a hívők egy másik fontos kötelességére, arra, hogy imádkozzanak azokért, akik lán193Ő. cok között, emberi gyarlóságuknak, vagy üldöztetéseknek láncai között vannak hivatva hittel bizonyságot tenni, arról a hitről, mely a szenteknek adatott. Az evang. tanáregyesület . közgyűlése. Június 8-án, pünkösd vasárnapján este V28- kor érkezett az Országos Evangélikus Tanár- egyesület 24 tagja a lelkes, vendégszerető Bony- hádra. A jellegzetes magyar vidék képeit jól- esően egészítette ki az az igazi magyar vendég- szeretet, mellyel Bonyhád közönsége újra lehetővé tette a tanáregyesületnek — immár 17 éve szünetelő — vándorgyűlésezését. E szíves vendégszeretet kifejeződött már Hidas állomáson, hol Schöll Lajos, a Tolna—Baranya—somogyi egyházmegye esperese fogadta kedves szavakkal az érkezőket. E szíveslátásban részesültek a megjelentek a bonyhádi ev. gimnázium tanári kara részéről a Kaszinóban társasvacsora keretében rendezett ismerkedési estén, hol 50 tagból álló tanárság gyűlt össze. Itt Gömbös Miklós tanár üdvözli a vendégeket a tanári kar, a kaszinó és a bonyhádi közönség nevében s kifejti pohárköszöntőjében, hogy a jelentéktelennek látszó Bonyhád végvár, melynek fellegvára a gimnázium s ennek harcierejét megacélozza az ország többi részéről idejött tanároknak, — megannyi baj társnak — az együttérzése. Dr. Szigethy Lajos tanáregyesületi elnök feleletében kifejezi azt a kívánságát, hogy legyen Bonyhád az idők végtelenségéig a magyar kultúra egyik erős vára, de ne végvára. A június 9-re kitűzött gyűlés előtt megtekintettük a gimnázium régi és új épületeit. Az új épület szép, tágas, világos helyiségei után szeretettel néztük a régi épület — most interná- tus — egyszerű, de barátságos szobáit s rágondoltunk azokra a hozzá hasonló régi, puritán prot. kollégiumokra, melyeknek egyszerű, de tiszta légköréből oly sok kiválónk került ki. A gyűlés istentisztelettel kezdődött, melyen Tomka Gusztáv megkapó imát mondott. Ezután az Evangélikus Tanáregyesület elnöke, dr. Szigethy Lajos beszélt Bonyhádról, mint a Dunántúl leikéről s e lélek megnyilatkozásairól, költők-* ről, politikusokról. Szól az itteni nagy pedagógusokról is, mint elsőről, a Perczel-család halhatatlan nevelőjéről, Vörösmartyról, szól továbbá Lehr Albertról, kinek keze alatt egykor az akkor még Sárszentlőrincen lévő gimnázium kis diákjai közt Petrovics Sándor is nevelkedett. Szól a nagy mecénásokról, a Széchenyiekről, Fes- tetich Györgyről, Apponyi Sándorról s a kisebb, de nem kevésbbé lelkes kezdeményezőkről is: így Marhauser-ről, a bonyhádi gimnázium jótevőjéről. E Bonyhád múltjáról kegyelettel megem-
