Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)

1930-01-05 / 1. szám

2

TIV

1930.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

lássál együtt tévelygésnek tartunk minden olyan tanítást, amely szerint az ember saját okosságának erői által is megigazulhatna Isten előtt, vagy más szóval kifejezve az ember a világban levő, immanens erők felhasználásával eljuthatna az üdvösségre, boldogságra, békességre, az életnek harmóniájára.

Pélagius tanításával szemben Pál apostolnak, Augustinusnak, Luthernek és az Ágostai Hitvallásnak van igaza: Az emberi természet, ha nem hatja át a Szentlélek, gonosz indulatokkal van telítve és sokkal erőtlenebb, hogysem Istennek tetsző dolgokat mívelhetne. Amellett az ördög hatalma alatt áll, aki az embereket különféle vétkekbe, istentelen nézetekbe s szembeszökő bűnökbe hajszolja«. Az ember mindig a maga kárán tanulja meg, hogy rosszul tette, mikor asaját erőit túlbecsülte, az ördög hatalmát lekicsinyelte. Az ördögnek egyik legravaszabb fortélya, hogy elhiteti az emberekkel, hogy nem létezik, vagy ha létezik is, ártalmatlan. Valóban ,nem testtel és vérrel van tusakodásunk. Olyan gonosz erők működnek a világban, amelyek erősebbek az embernél. Igen sekély es felfogása az életnek az, amely figyelmen kívül hagyja a Sátán mélységeit. A bűnnek rettenetes erejét ismerni kell, akkor látjuk csak, milyen tehetetlenek vagyunk — önmagunkban.

De mindenre van erőnk a Krisztusban, aki bennünket megerősít. És az Istennél semmi sem lehetetlen. Mi nem tudjuk felépíteni az új Jeruzsálemet. Nem tudjuk megújítani sem magunkat, sem embertársainkat, sem a világot. Mégis reménykedünk, mert az új Jeruzsálem Istentől alászáll; a Bárány királyi trónjától az élet vizének tiszta folyója árad; s az, aki a királyi széken ül, azt mondja: Imé, mindent újjá teszek. Istennek hatalmában és kegyelmében bizva, bátran indulunk neki az új esztendőnek. Ő feljebb cselekedhetik annál, hogysem kérjük, vagy reméljük. Nekünk egy a dolgunk: ha igéjét halljuk, ne keményítsük meg szivünket, fogadjuk be az igét és adjuk át magunkat teljesen Őneki. Ő megcse- lekszi.

Életem ideje kezedben van«. Jó helyen van.

— Győri diakonisszák Sopronban. A

soproni ev. egyházközség diakonissza állomását régóta a pozsonyi anyaház látta el munkaerővel. A megszállás óta egyre több nehézség gördült az elé, hogy Sopron Pozsonyból kapjon diakonisszákat s ezért oly megállapodás jött létre, hogy a soproni állomást átveszi a győri anyaház. Az új győri diakonisszák január elején költöztek Sopronba.

Misszió.

„Résztvettetek az evangélium ügyében.“

Filippi 1, 5.

Pál apostol úgy volt meggyőződve, hogy Isten kegyelme őt az evangéliomnak a pogány ok közt hirdetésére rendelte. Nagy erőt ád, ha tudjuk, mi az Isten végzése felőlünk. Összpontosítja életünket, egységet és lendületet visz munkánkba, megóv a kicsinyességtől, támpontot ád minden erőfeszítéshez. Meggyőződése egyszerűséget és nagyvonalúságot adott neki a világban, amely olyan kapkodó, ugrándozó és szaggatott. Önmagára talált, amikor elveszítette önmagát a Krisztusban; új teremtménnj^é lett, amikor Urával eltemetkezett a halálba. Semmivel nem törődött, mindent kárbaveszni hagyott, mindent szemétnek Ítélt azon az egyen kívül, hogy hű sáfár legyen a reábizottakban. Szert tett arra a szent közömbösségre, amelynek mindegy szegénység vagy gazdagság, gyalázat vagy dicsőség, élet vagy halál, szolgálat vagy uralom. Kitartását, céltudatosságát, áldozatkészségét mindenesetre fokozta az a tudat, hogy a legnagyobb Urnák szolgál és a leghatalmasabb, legegyetemesebb munkában fáradozik: az evangé liom terjesztésében. A világon nincs jelentősebb munka, mint az evangéliom hirdetése, s az evangéliom hirdetésében nincs hősiesebb vállalkozás, mint a pogányok térítése. A külmisszió az evangélizálás koronája. Úttörő munka. A misszionárius égi csipkebokor a pusztában; elég, de tüzeket gyújt, sziveket lángoltat fel és forraszt oda Krisztushoz. A hittérítő szántóföldje az egész világ; sehol sem ver gyökeret, mégis mindenütt otthon van; ismeretlen és mégis ismert; szegény, de sokakat gazdagít; félelemmel megy, de bátrakat nevel; mindenki adósának tudja magát, s mindenkit adósává tesz.

A misszionárius azért megy, mert Isten parancsolja neki, Isten hívja, Isten küldi, megy azért is, mert látja, hogy a világnak szüksége van nem őrá, hanem az evangé- liomra, amely Istennek ereje minden hívőnek üdvösségére. A misszionárius a Krisztus anya szentegyházának legfontosabb munkáját végzi: tanítja a népeket, s a világnak legnagyobb emberi jóltevője, mert az igével és a szentségekkel viszi a bűneikben elve-