Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)

1930-01-05 / 1. szám

1930 január 5.

Szerkesztőség és klatfóhivatal: LEBENY (Moson m.)

Kiadja: I LUTHER-SZÖVEíSEG. Postatakarékpénztárt csekkszámla: 1290.

alapítana: DR. RIFFIY SÁNDOR püspök.

Stärket«.aert Icl.lóa

NÉMETH KÁROLY «speres.

Megjelenik kelenként egyszer, vasárnap.

Előfizetési ér: Egész évre 6 P. 40 fill., félévre 3 P. 29 fim eeivedévre I P. 60 ML Egy szén 16 fill Hirdetési árak megegyezés szerint.

Újév.

„Imó mindent újjá teszek.János Jel. 21, 5.

Beérhetjük-e azokkal a szép tervekkel és jó elhatározásokkal, amelyek újév körül lelkűnkben raegfogamzanak? Sajnos, valamennyien megtapasztalhattuk már. hogy azoknak üde színei milyen gyorsan kifakul- nak, s jórészt visszazökkenünk a régi. a megszokott ’kerékvágásba. A magunk erejéből sem az esztendői, sem önmagunkat nem Ind juk megújítani, még ha érezzük is a réginek minden helytelenségét. Önmagunkra támaszkodva jogos aggodalommal nézhetünk az újév küszöbén, s minden napnak reggelén a titokzatos jövendő bizonytalansága elé. különösen most, amikor a világban annyi minden van, működik és érvényesül, ami Isten szent akaratának ellene szegül, Isten országának hozzánk jövetelét gátolja. Talán nincs az éleinek egyetlen olyan területe sem. ahol a Szentlélektöl megvilágosított ember fenntartás nélkül beérhetné azzal, ami van s ne kívánna gyökeres változást, újulást

Elmondhatjuk ezt nemcsak azokról a dolgokról, amik körülöttünk, a világban vannak, hanem önmagunkról is. A világgal való elégedetlenségünket még keserűbbé teszi az önmagunkkal való elégedetlenség; a körülöttünk dúló gazdasági és szellemi harcot még fokozza a magunk lelki világában folyó küzdelem: Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?« A magunk ^lelkiségét fürkészve és elemezve, nem kell-e sokszor rájönnünk arra, hogy a viszonyokkal való elégedetlenségünk, amelyet szeretnénk nemes és tiszta fényben égőnek feltüntetni, tulajdonképen a világ szeretetéből fakad s azért méltatlankodunk, mert a világ nem részesít bennünket kegyeiben? Úgyhogy méltatlankodásunk nem a krisztusi * szerétéiből táplálkozik ,hanem a ki nem elégített önzésnek, kapzsiságnak, hatalomvágynak szennyes forrásából.

Nem tulajdoníthatunk tehát keresztyén vallásos értéket pusztán a meglevő állapotokkal való elégedetlenségnek, s az újulás után való vágyakozásnak. Az a kérdés, mivel vagyunk elégedetlenek, miért vagyunk

elégedetlenek és milyennek szeretnénk a változást, az újulást. Elevenünkre tapint Luther Márton, mikor azt írja az újjászületésről: A keresztelés azt jelenti, hogy a bennünk lévő régi ember naponkénti bűnbánat és törödelmesség által vizbe fojtassék és meghaljon minden bűnnel és gonosz kívánsággal együtt, és viszont naponként új ember jöjjön elő és támadjon fel, aki Isten előtt igazságban és tisztaságban örökké éljen*. Megújult ember az. aki megölte bűneit és gonosz kívánságait; aki igazságban és tisztaságban él a világban bár, de Isten színe előtt.

Menny ijó igyekezet veszett a világháború óta kárba!

Jó igyekezet, amely a világ újraépítésére irányult. A destrukció és a konstrukció szavak polgárjogot kaplak a hírlapokban, a politikában, a társadalmi és a gazdasági életben, a szószékeken. De rájöttünk-e arra. hogy mindakettöre szükség van. Destruúlni kell és konstruálni; rombolni és falakat rakni! A régi embernek meg kell halni, az újnak fel kell támadni. Bizonyára nines szándékunk pálcát törni azoknak munkája felelt, akik nemzeti és nemzetközi, egyházi és egyházközi vonatkozásokban fáradoznak az élet megújításán, de mégsem hallgathatjuk el azt az aggályunkat, hogy az élet kereteinek megváltoztatása vagy kitágítása nem fogja magát az életet megújítani. Sem a Népszövetség, sem a nagy egyházi konferenciák nem érhetik el magasztos céljaikat magának az embernek belső megújulása nélkül.

Ez pedig azt jelenti, hogy az emberek a maguk erejéből sohasem bírják megvalósítani azt, amit legnemesebb elgondolásaikban eszményi célul tűztek k imaguk elé és az emberiség elé. Ősi tévedése a jó akaratú embereknek, hogy az erkölcsök megjavítására törekszenek, a vad fától várnak gyümölcsöt, a vad fának tövét ássák, öntözik, s nem gondolnak arra, hogy a fát he kellene oltani. Az erkölcsöt állítják homloktérbe a vallás rovására, szem elöl tévesztve, hogy az erkölcs fundámentoma, törzse, talaja a vallásos hit, ezt pedig a Szentlélek munkálja az emberben. Az Ágostai HitvalXV1. évfolyam.