Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-03-17 / 11. szám

1929.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

85.

mozdított püspöke két évi várfogság után a nagygeresdi papiakban élt visszavonultan. Helyette Wohlmuth Lipót rohonci lelkész, a császári kormány által kinevezett adminisztrátor nyitotta meg imádsággal a templomban az ünnepélyt. Utána Pálfy József magyar, Wagner János lelkész pedig német beszédet mondott. Pálfy a Jelenések könyve 3. részéből vette a vigasztaló alapigéket: „íme adtam te elődbe egy megnyílt ajtót, melyet senki be nem zárhat: mert vagyon valami jóság benned és megtartottad az én beszédemet... azért én is megszabadítlak téged a kísértésnek idejéből... íme eljövök hamar, tartsd meg azt. ami nálad vagyon, hogy senki el ne vegye a te koronádat.” A templomból a lyceumba vonult a közönség s a nagyteremben Király József Pál igazgató latin orációt, a jeles szónok Domanovszky pedig nagyszabású magyar beszédet mondott. Domanovszky a soproni főiskola múltjáról, a pedagógusokról, a jóltevőkről s a szenvedések tüzében aratott diadalról beszélt. A bevezetésben mondja, hogy iskolánk „az egyház anyai oltalma alatt emelkedett ki sziklaképen a vészhullámokból, hogy bizonyságot tegyen azon igazságról, miszerint az Isten áldása csak arra száll, aki az igazság, a jog és a jó ügy mellett a küzdelmek és szenvedések között is in- galhatlanul megmarad”. A nevelés fokozatait vázolva, a szabad nevelés eszméjét dicsőíti: „mely elismeri a családi, nemzetiségi, hitbeli különbségeket, de ezeket mind a tiszta humanitás tisztító tüze által megdicsőíti”. S végül a régi emlékek hatása alatt az akkori időben szokatlanul bátor szavakkal fogadalmat tesz: „Mi a protestáns egyház elveit megtagadni soha nem fogjuk, mi, hogy a haza, ezen közös anyánk iránti tartozásunkat lerójuk s a részvétlenség és közönyösség bűnébe ne essünk, a magyar nemzetiségnek tehetségünk szerint hűséges ápolói leszünk, tisztelve e mellett minden nemzetiséget; mi a gondolat és erény igazságának útjáról letérni soha nem fogunk; mert él kebelünkben azon hit, hogy csak az igazság tesz bennünket szabadokká.” (Isk. Tudósítvány 1857. 20. 1.)

Elképzelem, hogy a kis Gyurátz, aki már otthon is jó szavaló volt, most itt a fényes ünnepélyen mily éles, figyelő szemekkel és fülekkel szívta magába Domanovszky igéit, nemcsak a tartalmát, hanem az előadás módját is. Doma- novszkyt mint tudós tanárt és jeles szónokot élete fogytáig emlegette, ő és Pálfy szónoki tehetségükkel maradandó hatást gyakoroltak Gyu- rátzra. Tanárai közül Lehr András nemcsak a latin nyelvnek és irodalomnak volt mestere, hanem nagy lélektani ismerettel gyakorolta a fegyelmet is. Volt egy renitens, makacs tanítványa, akin se jó szó, se verés nem fogott. Lehr kiállította ezt az osztály közepére s így szólt a fiukhoz: „Látjátok, fiaim, hogy ezen a társatokon nem fog sem szó, sem verés; ennek tehát nem a testét, hanem a lelkét fogjuk megverni”. S ezzel fogta a botot s a diák vállát gyengéden

megérintette vele s utána ezt kellett cselekedni az egész osztálynak. A fiuk megilletődve, holt- halványan végezték az ekzekuciót és a delikvens teljesen megtörve sírt, zokogott és bocsánatot kért. Petőfi és Gyurátz tanára ilyen lélekbúvár, művész volt a pedagógiában. (Luther-Naptár 1924. 93.)

Gyurátz eleitől fogva büszkesége volt a soproni iskolának. Bizonyítványait megőrizte s ezek szerint a VIII. osztályig nincs más osztályzata, mint csupa kitűnő. Megérdemelte volna a gyémántgyűrűt, de a Back-korszakban ilyent nem kapott a magyar. A II. osztályban 35 tanuló között a 4-ik, a III-ikban 42 között már a 2-ik, a IV. osztálytól kezdve pedig mindig az első helyet érdemelte ki. Pedig a tanulás mellett már igen korán másokat is tanított, magának kellett magát fenntartani. Igaz, hogy a tápintézetben egész évre csak 20 irtot, tehát havi 2 forintot fizettek a diákok s voltak ingyenesek, meg 12 frt-ot fizetők is, de ezért csak ebédet kaptak. Volt ugyan külön konviktus is havi 8 frt fizetéssel, de Gyurátz erre gondolni sem mert. összesen csak húszán bírták ezt a nagy költséget. Még mint kis diák kezdte otthon Bükön Guoth Ignác fiait a gimnáziumra előkészíteni s mikor a Guoth fiuk 1859 őszén Sopronba bejöttek, Gyurátz mint az instrutoruk velők lakott. Ez a Guoth Ignác földbirtokos volt az, aki mikor a kis Gyurátzot Sopronba felvitte s volt tanulótársának a meggyesi Müllner Mátyás tanárnak bemutatta, ezt mondta: „No Mátyás, most hát olyan fiút hoztam nektek Bükről, akiből meglátod, hogy püspök lesz.” S erre a jövendölésére Guoth Ignác még 1896. is hivatkozott, midőn Gyurátzot csakugyan mint egyházlátogató püspököt fogadta és üdvözölte Bükön az asztalánál. (Farkas E. Tükörképek. — Harangszó 1925. 196.)

Ehhez hasonló, amit Szente György fiától, Szente Károly úrtól, mint családjukban élő és a püspökválasztáskor felújított anekdotát hallottam. Mikor Gyurátz az V. gimnáziumi osztály elvégzése után hazament Bükre s tiszta kitűnő bizonyítványát volt tanítójának bemutatta, a kijáró szíves dicséret után azt kérdezte tőle Szente: „Jól van, édes keresztfiam, hát aztán mi leszen majd belőled?” — „Püspök leszek, keresztapám, mi lennék más!" — felelte Gyurátz sebtiben tréfásan. Szente pedig meglepődve jegyezte meg: „Ejnye, fránya, mindjárt ezen kezded?” Szokatlan, kihívó kötődés volt ez a diák- fiú részéről, mert Gyurátz tréfából sem szokott magáról soha nagyot mondani.

Gyurátz már a gimnáziumi VI. osztálytól fogva mint termetében ugyan kisebb, gyenge, de életkora és tehetségei szerint érettebb ifjú, több tekintetben kivált és vezető szerepet játszott tanulótársai között. Ekkor az 1860/1. tanévre ment fel az I. osztályba az alsóbüki Németh Pál is (a mostani vései esperes-lelkész), akit Gyurátz, mint apja nővérének, Gyurátz Annának fiát, rendkívül szeretett és igazi édestestvéri bizalom-