Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-12-08 / 46. szám
362. ____________EVANGÉLIKUSOK LÁPJÁ i<m. t orunk, királyunk és főpapunk imádkozik, esedezik, könyörög1 érettünk. S mindenkor vele, nála lesznek és senki el nem ragadozza őket T öle. „Annak okáért, mig időnk van,“ cselekedjünk jót mindenekkel...“ (Szent irás.) Karácsony szent estéjének előszele íujdögál tündér! leheletként a levegőben. Kedves jelek intenek a n|a|g|y elkövetkezendő ünnepre, mely a megajándékozta,íás gyönyörűségét és az ajándékozás még nagyobb örömét hozza el szerteszét a földkerekséglére mindenüvé, ahova a kis Jézus lelke eljutott. Amerre széles e világom a keresztény kultúra szövi át az emberiség életét, mindenki, még a nemkeresztények is, részben a szokásnak hódolva, részben a lelkek érzése és hangulata folytán1, — meleg örvendező szívvel várja a családok legszebb ünnepét: a karácsonyt.'Köröskörül az egész földöm, még az óceánokon járó hajókon is, fölgyullad a Megváltó születésének csodaszép misztériuma: a karácsonyfa. Kicsinyek és nagyok Ö róla, a kis Jézusról, ábrándozva hajtják le a párnára fejüket, hogy elszunnyadva, az álmok birodalmából, a fehér szellem meglepetésére ébredjenek. Óh, de hányán vannak, akik színes álomképeket szőnek, de ezek az álomképek nem válnak valósággá, mert a mostoha sors még a mindennapi betevő falatot is csak szükeni mérte számukra. Mi lesz azokkal a szegény kis százezrekkel, akiknek szülei roskadozva vonszolják az élet nehéz igáját és minden este azzal az aggódó kérdéssel fék úsznék le, hogy: mit hoz a holnap? Azokkal alig gondol valaki; azokkal szemben miéig a Szeretet ünnepén is érzéketlen a felső tízezrek legtöbbjének lelke- Pedig: azoknak a módos, tehetős, boldog, örvendező halandóknak látniok kellene, hogy a nemzetimen! lés munkáját a szeretet jegyében, nekik úgy kell végezniök, hogy irgalmas szívvel könyörüljenek a nélkülözőn. A háború és a trianoni gúzsbakötés után sok szomorú karácsonyt éltünk végig; de egy sem volt olyan, mint amilyennek az idei látszik. Egy elképzelhetetlen gazdasági válság teljesen megingatta a kisebb háztartások anyagi egyensúlyát. A tél fagyos leheleté már kopogtat az ajtókon. A perifériákon különösen, nagyon sok ház van, melyeknek lakói ijedt aggodalommal* gondolnak a betevő falat megszerzésére is. Hangos kétségbeesésük f'el- sikoit azokhoz, akikhez bőkezűbb volt a Gondviselés. Annyi könnyet talán még sohasem hullattak, annyi jajt talán soha sem hangoztattak a sors mostohái, min; éppen napjainkban. Szinte nehéz volna lefesteni azt a nyomorúságot, amelyben vergődik a megvert ember a társadalom alsóbb osztályában különösen. Megdöbben az érző lélek, mikor látja az általános nyomort s az ember elé valami szörnyű apokaliptikus látomások kontúrjai tárulnak az élet kitagadottjainak táborából. Küzdjünk azért mindannyian tehetségünk szerint, de küzdjenek különösen a sors kegyeltjei, hogy a könnyek eltűnjenek és a jajok elnémuljanak a szenvedők ajakán. Szeretnék ebbe a társadalomba, ebbe az önzéstől, materializmustól tobzódó, él vezet vágy tói hangos világba most a karácsony szent ünnepéinek küszöbén belelehelni az emberi szív egyedül boldogító érzését: a szereteted, hogy lássa, meg a nagy nyomorúságot és nyíljon meg a szive, miért az sehogy sincsen jól, hogy amig a fényes ajándékok garmadában jutnak el néhány sízáz vágy ezer jól fűtött, kényelmes lakásba, addig alig néhány lépéssel odább, a szegények rideg tanyáján hiába várják a Kis Jézuska ajándékát az ártatlan gyermeki szivek; ezekhez a kis Jézus nem tér be s a szent estén a csalódás keserű kő nyűi peregnek a harmatos gyermekszemekből. Ök a karácsonyi örömökből mindössze a templomi szószék vigasztaló szavát kapják csak. Pedig hát a Szeretet és Béke eljövendő országától Várnánk az éleit szebbé válás át, az emberi gonoszság legyőzését. Küszöbön a szeretet ünnepe — vigyázzunk és eszméljünik, hogy éljen és cselekedjék is az a szeretet, melyet magával hoz. Éljeni és cselekedjék úgy, ahogy az írás mondja: »Ne tudja a te balkezed, amit cselekszik a jobb.« Igenis, cse- lekedjük a jót észrevétlenül és úgy, hogy: a szegények és boldogtalanok lelke ebben ne a maguk szenvedését és megalázását, hanem felebarátaik szereteténiek melegét érezzék. A jól te vésnek legtöbb esetben hiúság a rugója. Sok olyan tehetős ember van, akinek hízeleg, ha nevét hi.lapokban a jótékonykodők közt olvassa. Ez a reklám jótékonyság. A reklámmal teljesített jótékonykodásnak nincs benső értéke; a jót mágiáért a jóért kell cselekedni, mert az ilyen cselekedetek nyomán fakadó öröm az, ami boldogíthatja az áldozatos lelket. Sajnos, a jóltevőknek csak elenyészően csekély hányada az olyan, aki az írás szavai szerint cselekszi a jót s a világ előtt ismeretlen akar maradni, igen, mert hiúságtól ment lelke irtózik a cégértevéstől, más szóval: a reklámtól. Igaz, hogy a hiúság által mozgatott jótettek is többet érnek, mintha valaki egyáltalán nem tenne soha jót. De azért még sem lehet ezt az áramlatot helyesnek ismernünk; ellenkezőleg oda kell hatnunk, hogy a jótetteik gyakorlása a magasabb, az ideálisabb erkölcsi színvonalra jusson. Az ily irányú hatásra hivatott tényezőknek számolni kell azzal, hogy a jótetteknek minő erkölcsi hatásuk van a társadalomra. A szó magasztos értelmében gyakorolt, a szívből eredeti önzetlen jótettriek rendkívül nemesítő hatása van arra, aki cselekszi és kibékítő, felemelő hatása vanl arra, akit ér. Ellenben az a jótett, amely fitogtatva történik, amelynek reklámra számi-
