Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-11-03 / 41. szám
XV. évfolyam. november 3. 41. szám. EVANGÉLIKUSON LAPJA SzefkssztAség is kíaiMIvatal: L É B £ N Y (Moson ■.) Kiadta: I LUTHER-SZÖVETSÉG. Postatakarikpinztiri csekkszámla: 1290. Ilapitatta : OR. RfiFfIT SÁI00R püspdk. Sicrka.xlcaért tataiul NÉMETH KÁROLT «speres. Megjelenik kelenként egyszer, vasárnap. Ellllzetísi ir: Egész évre 6 P. 40 (HL félévre 3 P. 20 lilL negyedévre t P. 60 (HL Egy szán 16 (III Hirdetési árak megegvezés szerint. Hit és remény. Dr. Mesterkázv Erei. ehker. felügyelő megnyitójából. Kaposvár, okt. 23. A háború a rnaga rémségeivel, ember és vagyonpuszlitásával immár 11 éve befejezést nyert, de nem követte a béke, a megnyugvás jobb és szebb kora, mert a békeszerződéseket a gyűlölet szelleme hatotta át. Igaz, megindult a folyamat, ezen győzőre és legyózöttre egyaránt káros békeszerződéseket módosítani és javítani, ezáltal Európa nemzeteinek életét türhetóbbé, egymásra elviselhetőbbé tenni. Történtek és folyamatban vannak oly események, melyek kedvezőbbé tették a helyzetet és annak sivárságát némiképpen enyhítették. A nemzetek szövetségének legutóbbi tárgyalásai, a leszerelési, majd a hágai konferencia, most pedig a keleti államok jóvátételének rendezése ügyében folyamatban levő tanácskozások lassan, lassan jobb helyzetet fognak teremteni. De mindez csak egy-egy csepp a fájdalom, a szenvedés és nyomor tengerében és ezen gyógyítani akaró cseppecskék is oly hosszú időközökben követik egymást, hogy azok kedvező hatását a háborút átélt generációnk alig fogja élvezni. Ez a kedvező hatás is inkább a nagy nemzetek életnyilvánulását érinti. A mi szegény, sorsüldözött hazánk, mely embertelen megcsonkítása folytán a legkedvezőtlenebb helyzetbe került és mi, annak agyongyötört lakói, hiába várjuk azon jobb belátástól vezetett intézkedéseket, melyek a mi helyzetünk enyhítésére szolgálhatnának. Mi ellenünk a trianoni békediktátummal befejezettnek mondott háború az utódállamok részéi ól most is folyik. Amint azt a tönkrement existenciák, az elhelyezést nem találók, a munkanélküliek, az ősi rögtől megfosztott, hazájukból kiüldözött magyarok ezrei tanúsítják. Bárhova tekintünk, az elesettség, a bizonytalanság rendkívül szomorú képe tárul elénk és önkéntelenül ajkunkra tolul a kérdés, miért nem tudnak tizenegy év szomorú megpróbáltatása után az emberiség sorsát intéző földi hatalmasságok a megértés, a kölcsönös megbecsülés és szeretet útjára térni, miért kell a XX.-ik század keresztyén társadalmának saját hite szellemét megtagadva egymás életét tűrhetetlenné tenni? Miéit kell nekünk, akik a háborút elleneztük, akik szomszédainktól egy talpalatnyi főidet elvenni nem akartunk, a háborúban résztvett összes nemzetek között a legtöbbet szenvedni. Miért támad a legkiméletlenebbül minket a környező ellenséges érzelmű népek hada, akik velük szemben mikor hatalmon voltunk, a leginegcr- tőbb és legelné/öbb magatartást tanúsítottuk? Hogyan magyarázható az, hogy az egyed eiben oly kiváló magyarság századokon át meddő harcokban emésztette fel legjobb fiai erejét. Miért kell mai válságos helyzetében felekezeti kérdések feszegetésévcl, magyar és magyar között szükséges egyetértést megbontani, miért kell közös nyomorúságban sínylődő társadalmi rétegeket egymás ellen ingerelni? Mi homály ősit ja el szemünk tisztán látását, hogy inkább egymás ellen hadakozunk, semmint <>sszes erőnket egybevetve, buzgó munkával helyzetünk megjavításán fáradoznánk? Mindezen kérdésekre, melyek a hazája és tgyhá/a sorsán aggódó lelkű emberek értelmét foglalkoztatják, megnyugtató választ véges emberi elménk adni nem tud. Lemondás, a kétségbe esettek szomorú élele, legjobb esetben fatalista belenyugvás lenne sorsunk, ha a hit és remény világító fáklyája fényt és* világosságot nem vetítene oda, ahol a büszke emberi ész tova vezetni nem képes, meit nem tudja kifürkészni, miért mérte reánk a Mindenható e csapásokat és képtelen megérteni a Gondviselés útjait, de a hivő lélek szenvedések és küzdelmek között is vigaszt talál, mert a hit ereje felemel, felmutat a magasságok felé és biztossá tesz bennünket arról, hogy nem hagyja e! az Ur azokat, kik benne bíznak. Hisszük és reméljük, hogy ezen megpróbáltatásunkat is hasznunkra fogja fordítani, hisszük, hogy amint ezer év vész, veszélye között átsegítette a nemzetet, e mostani szomorú korszakon át is velünk van és velünk lesz megsegítő kegyelme. Hisszük, hogy világosságot bocsát szemeinkre és felismerni engedi a tévelygőknek az egyedüli utat, a szeretet útját, melyen minden szellemi és anyagi erőnket egybe fogó közös munkával válvetve kell haladnunk, hogy a magyar feltámadás útját egyengessük. Hála
