Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-10-13 / 39. szám
1929. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 309. Általános helyzetkép. Kapi Béla püspök évi jelentéséből. Egyházunknak az államhoz való viszonya ez évben is kifogástalan volt. A kormány, különösképen pedig a kultuszkormány részéről sok megértésre, megbecsülésre, erkölcsi és anyagi támogatásra találtunk. Meleg hálával és köszönettel gondolok külön is arra, hogy a protestáns ügyosztály, különösen pedig Dr. Petri Pál politikai államtitkár és I)r. Tóth István h. államtitkár, az ügyosztály főnöke, szc iné íves tárgyalások alkalmával is a legmesszebbmenő jóakaratot tanúsították gyülekezeteink, lelkészeink és intézményeink iránt. Sajnálattal állapitom azonban meg, hogy államsegélyeink semmiféle emelkedést nem mutatnak. Azelőtt éveken át növekedett az államsegély, sót évenként rendkívüli államsegély is könnyítette anyagi gondjainkat. Most azonban a rendes államsegély ugyanazt az összeget mutatja, a rendkívüli államsegély pedig teljesen megszűnt. Aggódó lélekkel mutatok rá arra, hogy az adócsökkentési államsegély valorizálását nem sikerült kieszközölnünk. Pedig a néhány száz lelket számláló missziói gyülekezetek anyagi életében kimondhatatlan sokát jelentett ez a segély. Egyházunk legégetőbb szükségét cs legsürgősebb követelését látom ebben. Most is leghelyesebbnek tartóin, ha egyházunk vezetősége a reformáius egyházzal egyetértőén jár cl ebben az ügyben. Hasztalan sürgettük és vártuk a lelkészi korpótlék teljes valorizálását is, Ez a kormányigérct is szertefoszlott. A kultuszkormány evangélikus iskolapolitikáját súlyos aggodalmakkal szemlélem. Iskola- fenntartó gyülekezeteink számára semmiféle könnyítést nem nyertünk. Az elviselhetetlen tanítói nyugdijjárulék megmaradt, a tandíj pótló államsegélyt nem kaptuk vissza, a dologi költségek súlya alatt előbb-utóbb össze Teii roskadniok gyülekezeteinknek. Ehhez járul a kultúrpolitika újabb Programm ja, mely történeti kialakulással, egyházi iskolaprogrammal, felekezeti érzékenységgel nem törődve, rideg financiális elvek alkalmazásával akarja megreformálni vérevesztelt nemzetünk iskolaügyét. A miniszter űr felvetette a kérdést, i hogy vájjon nem volna-e hajlandó egyházunk hozzájárulni több felekezeti iskola községivé tételéhez, hogy ezzel könnyítse az államháztartás gondját s szolgálja a tanulók kedvezőbb megoszlása által az iskola didaktikai munkájának eredményességét. Egyházkerületünkben 35 iskola veszítette volna el ilymódon felekezeti jellegét. Jelentésemnek az iskola ügyekről szóló részében részletesen foglalkozom ezzel a remélhetőleg végkg meghiúsult tervezettel. Ezen a helyen, ahol az államhoz való viszonyunk elvi kérdéseiről szólok, két sajnálatos körülményre kell az egyházkerületi közgyűlés figyelmét irányítanom. Az első az, hogy egyházunk birtokálloiná- nyának fenntartásánál, törvényekben biztosított jogai érvényesítésénél hiányzik az egységes felfogás a kuíiuszkonnányzat és a pénzügyi kormányzat között. Hiábavalóvá válik az. egyház, vezetőinek minden elvi harca a kultuszkormánynál, ha a pénzügyi kormányzat nem ismeri el, vagy legalább is nem honorálja a protestáns egyhazak jogait. Felfogásaink között óriási szakadék tátong. Ali úgy érezzük, hogy nemcsak magunkért, hanem nemzetünkért folytatjuk áldozatos munkánkat s iskoláink fenntartásával óriási terhet veszünk le az állam válláról. A pénzügyi kormányzat pedig űgylátszik nem annyira az. állam tehermentesítésiét, mint annak megterhelését látja az egyházak iskolai munkájában. Mind világosabbá és biztosabbá válik azon meggyőződésem, hogy protestáns egyházainknak immár életfeltétellé való igényeik kielégítése tárgyában nem egyik vagy másik miniszterrel, hanem a kormány fejével és magával a kormánnyal kell tárgyalnia. A második aggasztó tünet az, hogy ezen iskolapolitika megvalósulása esetén ismét miniszteri rend. let érvényesül a tételes törvénnyel szemben. Ez országban mindenkinek, de legelső sorban protestáns egyházainknak érdeke az, liogy miniszteri rendcletek ne tegyék érvénytelenné jogbiztositó törvényeinket. A törpe iskolák törvénytelen megszüntetésére és egyes iskoláink községivé tételére vonatkozó iskolaprogramm reménységem szerint e'/idő szerint nem fenyeget ugyan, mégis, tekintettel a programm elvi hátterére, kénytelen voltam vele bővebben foglalkozni. A felekezeti viszony a kívülről szemlélőnek sem igér örömet, az egyházi élet sodrában küzdő ember számára pedig csak aggodalmat, fájdalmat és keserűséget jelent. Az állami és társadalmi életben rejtve bujkál a felekezeti harc. Hovatovább államkormányzati princípiummá válik a többségi elv érvényesítése. Nyíltan vagy rejtetten alkalmazást nyer az új numerus clausus. A/ új emberértékelésnél intellektuális képességek és etikai érték felztt uralkodóau érvényesül az. egyházi hovatartozandóság. A társadalmi életben is érezhető a felekezeti tagoltság bomlasztó hatása. Barátokból idegenek, idegenekből ellen égek válnak. Bizalmatlanság, idegenkedő érzés húzódik a szivekbe. A sajtóban is gyűlölködő hang mérgez. Cikkek, beszédek, tudományos értekezések nélkülözik a felekezeti békesség első törvényét: saját hitbeli meggyőződésemet értékelem, ha másét megbecsülöm. A felekezeti békességet kettővel szolgálhatjuk: beszéddel és hallgatással. Fontos azonban, hogy mind a kettőt a maga helyén és megfelelő módon alkalmazzuk s mindkettővel összhangban álljon minden cselekedetünk. A felekezeti békesség nagy érték, annak biztosítása tehát állami érdek. Mondjuk meg e*t világosan a 4
