Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-09-29 / 37. szám
290. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1929. lenni a világiban, ahelyett, hogy erőtlenségünkkel dicsekednénk. Hivatást érzünk magunkban, ahelyett, hogy az isteni! elhívást várnánk, kérnénk és tartanánk szeimeiőtt, amely elhívás a Krisztus halálába, alázatosságába, szolgálatába, közösségiéibe való elhívás. Oltári unionizmus ? Irta: Zulauf Henrik. (Folytatás és vége.) Látjuk, hogy a református egyház találkozik az evangélikussal annyiban, hogy az úrvacsorában kegyelmi ajándékot és nem! áldozatot lát, és högy ezen isteni ajándék ex opere operantis, személyes hit által válik javunkra. Emellett azonban a többé-kevésbé indifferens eltérésieken kívül: hogy pl. nagyrészt a helyükön ülve maradva veszik az úrvacsorát; hogy mindenki maga veszi a* kezébe a kenyeret (nem ostyát) és kely- híet stb., vannak lényegibe vágó eltérések és ellentétek is. Ilyenek: Krisztus nem testi substan- ciá javai, hanem csak hatásában van jelen; igy nem is lehelt az elemiekkel substantialis, hanem csak szimbolikus kapcsolatban; * nemi .feltétlenül, hanem csak a hívőnél hat, mely hatást nem az Ige ereje, hanem az ettől független, de vele érintkezésbe került »magister Spiritus« munkálja, amely Spiritus — miként a rajongó Schwenkfeld szerint is — tetszése szerint munkálkodik. Amiig! az evang. objectivitással szemben a kat- holicizmüs a miaiterializmusba, addig a kálviniizmus a másik szélsőségbe, a spiritualizmusba esett. Ez pedig igen könnyen a száraz rationa- lizmus s az egyoldalú subjectivizmus vizeire evez. Nem véletlen, — csak megemlítem — hanem természetes fejleménye a dolgoknak, hogy ama »benső világosság prófétái«, kik nagy előszeretettel figyelik a Lélek közvetlen működését és ama »benső doktort« keresik (Frank S.) mindenütt, határozottan ref. talajon nőttek fel. Ami tehát a ref. testvérektől az úrvacsorát illetőleg elválaszt, az egyrészt metafizikai igazság: amaz igazság, hogy az örökkévaló a jieilen- valóbam, a végtelen a Végesben megjelenhetik és megjelenik, amit a ref. egyház tagad s ezáltal »az isteni működést és önközlést a teremtmények világa köréből kizárja« (Fromme!), Isten és a teremtmény között áthidalhatatlan lényegkülönbséget hirdet; másrészt mélységes hit és meggyőződés, amit a ref. egyház szintén nem: oszt: ama hit, hogy az egész Krisztus, az Isten- Ember, lép velünk közösségibe; ö maga egész személy e szerint, nemi csupán életének s halálának gyümölcsét nyújtva, hanem testével és szellemével, testi s lelki módon és ez az obj.ee- tiv Ige erejénél fogva,* mellyel mindig együtt jár a Szentlélek. Ki tagadhatná, hogy a kálvini szellem és hit nem a lutheri? Egyik oldalon Luthier, az evang. egyház és, meggyőződésem szerint, az írás, a másik oldalon Kálvin, a ref. egyház és az írás racionalizálása. Ki csodálkoz- hatik azon, ha azt mondom;* hogy e tény két oltárt követel? 3. Mjt használ az oltári unionizmust illetőleg minden erőltetés vagy jóakarat? Vagy miit tehet itt a kér. szeretet re való hivatkozás? Hiszen) nem szeretettől van szó s nemi a szeretet hozza meg a megoldást. Öhajitom én is a szereteket s ha a szeretettől függene, felépíteném még rna a különféle oltárokat összekötő aranyhidat. De más az, ami minket evangélikusokat s természetesen különösen minket ev. lelkészeket lelkiismeretűnkben köt, — és ez nemi »apró-cseprő ujhuzás«, sem pedig »önfejűség«, és ezen még önmegtagadás árán se tehetjük túl miagunkat, miért ez hittagadás volna; amii köt, az a hit, — úgy a fides quae, mint a fides qua creditur; úgy az írás és az egyház tanítása, mint a tanított s prédikált Krisztusba vetett teljes bizodal- munk. Isten megélt szeretete bennünk is mindenkivel szemben szeretetet ébreszt, amely szeretet legtitkosabb óhaja és célja — jól tudom — az egység, azonban a szeretettegység alapja s forrása a hiit-iegység, a hiitközösség: »akik hisznek majd énibemniem; hogy mindnyájan egyek legyenek« (Ján. 17, 20—21) s »egy az Ur, egy a hit /nem szeretet) (ef. 4 5); a hitegység illetve a hitvallás egysége azonban az írás, az úrvacsorában a szereztetési Ige s végső sorban a benne önmagát közlő “Krisztus egysége. De épen ez hiányzik. Mert most én mondom Kálvin híveinek s mindazoknak, akik az oltári unioniz- mUsnak a barátai: Krisztus megdicsőült teste nem azonos Krisztus életének és halálának áldásával, gyümölcsével. Az valaki, ez valami Ráléphetünk az unionizmus amaz útjára, amely íu- lajidonképen Róma útja is: alkotmány és szervezet és hierarchia. Ráléphetünk a gyakorlati keres ztyéns ég közös mesgyéjiére, amelyen azután a szeretet kitombolhatja miagát egészen az önfeláldozásig. Ezek az ui^k nyitva állnak előttünk, de nem okvetlenül szükségesek, hiszen nem az igazi egység útjai. Azonban zárva van előttünk — hitem szerint — az oltári közösség útja mindaddig, míg nem a hitközösség s a hitvallás egysegének a kapuján át térhetünk reá. Ez vonatkozik elsősorban az egyházfelekezetekre s azok lelkészeire különösen, de vonatkozik hatványozott mértékben ugyanazon felekezet híveire s különösen lelkészeire, hogy megszívleljék.-■* Befejezésül, soraimnak súlyt adandó, két férfiúra hivatkozom a 'jelentből és a multbór. A jelenkor mély kedélyű, tüdős theologus a, Dr. Ravasz László ref. püspök a Bethleni Gábor Szövetség előadássorozatában megállapította, hogy az ev. és ref. egyház összefogását és együttműködését csak a Magyarországon meglevő történelmi adottságára akarja alapítani, továbbá, hogy
