Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-08-18 / 32. szám
EVÁNGÉLIíkÜSOK LAÍ\JÁ 250. ÍŐ2$. Mikor szívleld fájdalmas sikoltásaira elvi megállapitások hideg zuhanya felel a Jézus ajkáról, hidd el, akkor is neki vani igaza. Mondd rá szelíden: Úgy van Uram! Jézusnak igaza van akkor is, mikor megaláz. Az asszony odaér. Hallja a Jézus kijelentését. Mégis leborul előtte. Átkarolja a lábát s lihegő szóval könyörgi: Uram, légy segítségül. S akkor Jézus végiig méri: Nem jó a fiák kenyerét elvenni s az ebeknek dobni. Mint a kutyakorbács az leimberarconi, úgy csip a szava, mint a várfalra kúszó katonákra a rázuhanó kőgörgeteg, úgy üti fejtbe az asszonyt. Kutya! Egy anyának ilyent mondani, kinek minden gondolata a beteg lányáé, ki szívesen fogadna most oly megoldást, hogy vegye ő magára a betegségeit, csak a leánya legyen egészséges. Gúnyt űzni a legszentebb érzésből, cinizmussal kifizetni a legszentebb könyörgést! Csoda volna-e, ha felforrna az asszony vére s felállana, megátkozná az Urat, vagy letépné ruháját, kikaparná szemét. Akik tudják, hogy mily egyszerre s mily mámorosán tör elő az ember leikéből a megsértett önérzet lázadása, az nem csodálkoznék ezen. S az asszony csendesen feleli: Úgy van Uram. Igazad van. Mikor megaláz az Ur, mikor mlások előtt, mint itt a tanítványok előtt, összeszid, mikor vérig sért, nie ágaskodj: az önérzeteddel, hidd el, neki van igaza, mondd rá csendesen: Úgy van Uram, a bűnösök között az első én vagyok. De Jézusnak igaza van akkor is;, mikor megdicsér. Mikor az asszony remegő ajakkal könyörög a kegyelem morzsáiért, felragyog a Jézus arca s azt mondja csodálkozva: Soha sem láttam ily hitet! Kevés helyen olvassuk Jézusról, hogy csodálkozott. Ez e közé a kevés hely közé tartozik. Ma jobban lehet hinni a kritikáknak, mint a hízelgéseknek. A dicséret rendszerint nem igaz. Jézus nem udvariaskodik. Amikor ö dicsér, akkor neki igaza is van. Melegedjék fel á szived erre a gondolatra, de ne mondd reá, mint ahogy az asszony sem: tette: Úgy van Uram! Dicsérjen mieg Téged a más szája. T. Z. GONDOLATOK. Aki sokat van együtt emberekkel, annak még többet kell együtt lennie Istennel; aki sokat beszél emberekkel, annak még többet kell beszélni Istennel. — Frommei E. Beszélgetések a Kiskátébél. 2. Jócselekedetek. Egy iskolai vizsgán hallottam, hogy a tanító a Hegyi Beszéd alapján még külön is figyelmeztette a gyermekeiket, hogy sokat ne imádkozzanak! Minthacsak az volna a bajunk, hogy túlsókat és túlgyakran imádkozunk! így vagyunk a jő cselekedetekkel is. Evangélikus egyházunkban, templomban és iskolában unos-untig halljuk, hogy a cselekedetek nem üdvözítenek, hanem egyedül a hit. Nem szándékozom a dogmák terére lépni, de szinte az a látszata van a dolognak, mintha tanítóink és lelkészeink óvni akarnák híveinket a jócsele'kedetektől. Pedig sajnos elég kevés olyan ember van, aki manapság a jó cselekedetei alapján várná üdvösségét; sokkal több az olyan egyháztag, aki önzetlen cselekedetekben és áldozatokban az elkerülhet- lenül szükségesekre szorítkozik. Nem csinál, nem ád, nem áldoz többet, mint amennyit muszáj:. Nem bírom hlát megérteni, hogy mi értelme van a jőcsielekedeteík szakadatlan lecsepülésének. Amikor a hit által Való megigazulás tanát igy állandóan együtt tanítjuk és emlegetjük a jő cselekedetek nem-üdvözitő jellegével, tanítványainkat és 'hallgatóinkat vallásosságukban önzőkké tesszük. Folyton azt hallják, hogy miképen juthatnak el ők az üdvösségre; miképen szerezhetnek ők maguknak irgalmas Istenit; hogyan kaphatnak ők minden jót a mennyei Atyától. Arról ritkán hallanak, hogy nekik maguknak mit kell csinálni, milyen áldozatokat kell hozni. Elfelejtetjük velők Krisztus azon tanításait, amelyekben arról beszél, hogy milyen: nehéz bemenni a mennyek országába, mennyi áldozatot kell hozni, hogyan meg kell önmagunkat tagadni, s hogy »jobb adni, mint venni«. Akármit mondjanak egyháztudósaink, ez az egyoldalúság, a jő cselekedeteknek ez a sarokba- áilitásiai nem Luther szelleméből és vallásosságából fakadt. Bizonyság rá a Kiskáté. A tízparancsolat magyarázataiban mennyire hangsúlyozza Luther a jőcselekedeteket! a végién azt mondja: »éljünk örömest Istennek parancsolatai szerint«. Az Apostoli Hitvallás magyarázaatából: »Én Istennek engedelmességgel tartozom«; Jézus Krisztus azért váltott meg, hogy »az ő tulajdona legyek, az ő országában ő alatta éljek, meki szolgáljak.« A Miatyánk magyarázatában: »le világon istenesen éljünk«; »ígérjük, hogy mi is örömest megbocsátunk és j;ót teszünk azokkal, akik ellenünk vétkeznek«. A keresztség szentségéről irt magyarázatokban: »naponként új ember jöjjön elő és támadjon fel, aki igazságban és tisztaságban éljen Isten előtt«. Az oltárt szentséghez: »ahol bűnök bocsánata van, ott élet is van«. Luther Márton a Kiskáténak mindegyik résziében megköveteli, hogy Isten iránti félelmünk és szeretetünk életben, cselekedetekben és valóságban miegbizonyuljon és kitűnjék. Nem vesz-