Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-08-11 / 31. szám
{929 EVANOELIKUSOK LAPJA 243. tás körül visszaélések, vagy szabálytalanságok nem történnének is. Tekintve a bizottság fontos feladatát, a tagok érdekeltségét (30,-35. § ) részletesen és szigorúan kellett körülirni. A 32. §-ban felsorolt érdekeltségi esetek a szükséghez mérten még szaporíthatók volnának. Ami a bizottság ülésezéseivel járó költségeket illeti (36.-38. § ), ezek, az eljárás normális lefolyásánál, nem rúghatnak jelentékeny összegre, de még ha igy volna is, ez, amikor nem pusztán adminisztrationá- lis, hanem a gyülekezeti és közegyházi életbe mélyen belenyúló kérdésről van szó, nem jöhet olyan mértékben számításba, hogy ilyen fontos ügynek az egyházra nézve helyesebb megoldását meggátolják vagy lehetetlenné tegyek. A »takarékoskodás« éppen itt a legkevésbé megokolt. A 33 §-ban foglalt rendelkezés azért látszik szükségesnek, hogy az érdekelt egyházközség az egész eljárást, nyomós ok nélkül, ne nyújthassa a szükségen túl. A bizottság ellenőrző, tanácsadó és irányitó jogú és kötelessége a 44.-45 §-ok értelmében, az egyhangú választás (meghívás) esetére is kiterjesztendő, mivel, mint már fentebb említve volt, az egyhangúság, bármily kívánatos legyen is a gyülekezet belső békéje szempontjából, a tapasztalat szerint, egyáltalán nem nyújt biztosítékot arra nézve, hogy a gyülekezet és közegyház érdekeit szolgálja. A 48. §. esetében, amikor a gyülekezet az eddigi gyakorlat szerint, amelyet az érvényben lévő Szabályzatok imák körül, szabadon választ, a jelölés és választás közé eső időt a lehető legrövidebbre kell megállapítani (a tervezet ezt az időtartamot nyitva hagyja),.hogy ilyformán a nézeteltérések kiéleződésének a lehetőség szerint eleje vétessék A § végén olvasható rendelkezés, amely szerint a gyülekezetét, ha szabadságával visszaél, a választás jogától meg is lehet fosztani, az eddigi gyakorlathoz képest túlszigo- rúnák látszhatik, de szükséges azért, mert az egyház nem türheti^azt, hogy gyülekezeteink, egyik legszebb joguk gyakorlása közben, belső békéjüket sokszor évek hosszú sorára felforgató, az egyház és a lelkészi hivatal méltóságát sértő, tekintélyét aláásó, kíméletlen, szenvedélyes, elkeseredett, szinte késhegyig menő pártharcok színhelyévé váljék, tehát olyan hibák és bajok történjenek, amelyeket később, repressio, megtorlás (felebbezés, választás megsemmisítése stb.) útján jóvá tenni már nem lehet. Ezzel szemben a rendelkezés praeventiv jellegű s talán alkalmas volna azoknak a »választóknak« elnémítására, akik a választás tartamára az ismeretlenség homályából felbukkanva. a legcsekélyebb ítélőképesség és felelősség- érzet nélkül, hangos szóval magukhoz tudják ragadni a »tömeget« s vele együtt esetleg a döntést is olyan életbevágó kérdésben, amelynek megítéléséhez alig van egyéb kvalifikációjuk, mint az, hogy esetleg a legcsekélyebb »adótétel« révén a »választók* listáján szerepelnek. Gyülekezeteinket, híveinket végre is rá kell tanítanunk arra, hogy a lelkészválasztás mégis csak .valamivel több, mint kedvező alkalom egyesek számára, személyes vagy osztálygyülöletböl fakadó szenvedelmek kirobbanására s az igazi szabadság nem útszéli frázis, hanem olyan drága kincs, amelyet, ha valaki nem tud megbecsülni s ezáltal a köznek magasabb érdekeit sérti, nem érdemel meg Gyülekezeteink »autonom szabadsága«, bármily nagyra értékeljük s igyekezünk azt tiszteletben tartani, nem fajulhat alulról felfelé uralkodó, a közérdeket sértő minden józan törekvést és az igazságot is megakasztó zsarnoksággá Ez áll természetesen nemcsak lelkészválasztási gyakorlatunkra, hanem sok más fontos kőzegyházi kérdésre is, ezek között nem utolsó helyen p. o istentiszteleti életünkre, melynek jóformán egyedüli szabályozója a »gyülekezeti szokás«. Az 50. § felsorolja mindazokat a gyülekezeti, személyi és egyéb körülményeket, amelyek a pályázatok felülbírálásánál tekintetbe veendők. Ezek között, az eddigi gyakorlathoz viszonyítva, nóvumként szerepel az, hogy a pályázó minden esetben okmányilag tartozik számot adni nemcsak végzettségéről, hanem további életfolytatésáról, tanulmányairól stb. — Mert lehetetlen fenntartani, minden mds élethivatással szemben, a lelkészi hivatal hordozóinak azt a privilégiumát, hogy felavatásuktól kezdve soha és senki többé nem kéri számon tanulmányi végzettségüket, ennek minősítését stb, bár természetes dolog, hogy ez az utóbbi, a gyakorlati életben elsajátított kiválóságokkal, vagy érdemekkel szemben és megfordítva, nem lehet az elbirálásnál egyedül döntő Hogy ettől a rendelkezéstől nemcsak a lelkészi pályára készülő ifjakra, tehát a szorosabb értelemben vett tanulmányi időre, hanem a későbbi gyakorlati és elméleti továbbképzés szempontjából is, ösztönző, sarkaló, tehát lelkészi karunk erkölcsi és szellemi szintjét emelő, jótékony hatás várható, az bizonyításra nem szorul, különösen, ha a lelkészek alkalmazására vonatkozó helyesebb rendelkezéseket egy részletes »Lelkész! Pragmatika« fogja kiegészíteni, ami szintén sürgősen kívánatosnak mutatkozik. A h) alatt említett nyelvtudás nem az istentiszteleti nyelvre, melyről az a) pontban már szó eseit, hanem egyéb (modern) nyelvekre vonatkozik, ami a továbbképzés szempontjából és esetleg városi gyülekezetekben kívánatos lehet. Természetes, hogy a theol. fakultás székhelyén lelkészi alkalmazást keresőkkel szemben, a gyülekezet összes igényeinek lehető teljes figyelembe vétele mellett, minden tekintetben a legnagyobb igények volnának támasztandók, miért is ott — a jövendő lelkésznemzedék nevelése érdekében — az alkalmazásnál a theol. fakultás karának szinte döntő jelentőségű befolyást volna tanácsos, esetleg külön rendelkezéssel is, biztosítani. A bizottság tárgyalásainak a 60. -62 §-okban említett »szigorúan bizalmas« jellegét még abban az irányban is ki lehetne terjeszteni, hogy mindazoknak a pályázóknak a nevét, kik a jelölésnél nem jöttek tekintetbe, nyilvánosságra hozni nem szabad. A pályázatról szóló rész az egyes egyházkerületi szabályrendeletek összeegyeztetése útján s az új Szabályrendelet által szükségessé váló módosításokkal volna megállapítandó,
