Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-07-14 / 27. szám

214. evangélikusok lapja 1929. 7—9 versei alapján;. A templomi áhítaton és jubilaris összejövetelen resztvettek al jubilánsok családjai, ezek között dr. Deák János theol. egyet, tanár, Kulcsár Károly nyug. ezredes, Kulcsár Lajos mávf felügyelő, dr. Nemes Géza gyárigazgató. — A második Lutheránus Világkonventen a magyar delegátusok nagyon szimpatikus fo­gadtatásban részesültek. Báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelőt a gyűlés tartamára alel- nöknek, a kijelölő bizottságba tagnak választot­ták. Kapi Béla püspököt D. Söderblom Náthán svéd érsek személyesen felkereste. — A zalai egyházmegye június 29-én tar­totta közgyűlését Alsódörgicsén, Nagy Lajos es­peres és dr. Berzsenyi Jenő egyházmegyei fel­ügyelő elnöklete alatt. A felügyelő megnyitó be­szédében hangoztatta, hogy a múlt évii közgyűlés megnyitása alkalmával az egyházi alkotmánynak veszélyben forgására vonatkozó aggályai nem oszlottak szét, sőt inkább növekedtek, mert nem­csak kívülről, hanem a falakon belül is kezdik az egyházi alkotmány bástyáit döngetni és a korhadó gieren dák kicserélése helyett inkább ma­gát az egyházi alkotmányban megtestesülő szi­lárd alapot akarják kiásni. A lelkészválasztási szabály rendelettervezetet a közgyűlés nem f o­gadta el; a kérdés rendezésére a zsinatot tartja illetékesnek. A Ne temere és a Mortalium ani­mos cimü pápai dekrétumokat a felekezetek el­leni izgatásokra alkalmasoknak tartván, azok­nak Magyarországon való elismerése ellen til­takozik. — Felügyelőválasztás. A soproni ev. egy­házközség bensőséges ünnepi kónventülés kere­tében iktatta f. é. június hó 30-án hivatalukba világi új vezéreit, dr. Töpfer Kálmánt, a város volt polgármesterét, most felsőházi képviselő­jét, Roth Gyulát, az erdő- és bányamérnöki fő­iskola professzorát és Zergényi Artúrt, a Nem­zeti Bank soproni fiókjának főnökét. Közülük dr. Töpfer K. mint főfelügyelő a konventi el­nök, a másik két felügyelő közül Roth Gy. a kulturális, Zergényi A. a gazdasági ügyek élére kerül. Megválasztotta az egyházközség tisztelet­beli felügyelőjévé dr. Stráner Gyula egészség- ügyi1 főtanácsost, aki nehéz viszonyok közt erős kézzel vezette ismételten mint helyettes elnök1 az ügyeket. A megválasztottak mindannyian ősi soproni családok1 sarjai, s eddigi ténykedéseik alapján jogosan fűznek egyházvezéri működé­sükhöz nagy reményeket. — A győri egyházmegye június 29-én tar­totta közgyűlésiét Németh Károly esperes és Cse- mez István glazd. főtanácsos, egyházmegyei fel­ügyelő elnöklete alatt. A közgyűlés táviratban üdvözölte a Kopenhágábán ülésező II. lutherá­nus világkon ventet. Fontosabb! határozatok: a családi istentiszteletek tartásáról Turóczy Zoltán­tól az ősz folyamán röpirat jelenik meg az Egy­házmegyei Belmissziói Szövetség kiadásában; ä lelkészek iés tanítók az egyházmegye más gyü­lekezeteiben rendszeresen előadásokat tartanak; az ismétlő iskolások advent I. vasárnapján taní­tóikkal együtt Úrvacsorához járulnák, előző nap deprekáció; 1930. tavaszán az egyházmegye gyü­lekezeteinek bevonásával KIE-konferencia lesz; ugyancsak 1930. első felében megtartja a har­madik egyházmegyei presbiteri konferenciát. A választások során: a lejárt mandátumok újból megího'sszabbittattak; az egyházmegyei népiskolai bizottság kiegészíttetett, jegyzőjévé Magyar Ist­ván igazgató-tanítót választotta a közgyűlés. Horváth Béla egyházmegyei gyáminíézieti e. el­nök gyengélkedésére hivatkozással tisztségéről lemondott,, Mihály István v. elnök mandátuma le­járt; a szavazást a gyámintézeti közgyűlés elren­delte. A lelkészválasztási szabályrendelet-terve­zethez nem tudott hozzászólni a közgyűlés, mert későn érkezett; kívánatosnak tartja, hogy e fon­tos szabályrendelet az egyházi sajtóban kozzé- tétessék, hogy az egyházi közvélemény azt meg­ismerje és állást foglalhasson. Az iskolalátogatási szabályrendeletben azt kívánja, hogy az iskola­vizsgáló bizottság lelkész, tanító és világi tagja egyenlő joggal és kötelezettséggel bírjanak, a hatáskörök elhatárolását sérelmesnek tartja. A tisztviselők házasságát szabályozó tervezetem többféle változtatást kíván1. Az egyházmegye gyülekezeteiben az önkéntes adományok összege 24.957 pengő 88 fillér, egy-egy lélekre esik 30 fillér. A közgyűlés előtt gyámintézeti istentiszte­let volt, amelyen1 Ihász László kisbaboti lelkész egyházmegyei jegyző hirdette az igét. Jegyző­könyvileg örökítette meg a közgyűlés a Kiskáté és a speyeri protestáció 400 éves jubileumát. — A Bethlen Gábor-Szövetség vitéz Raics Károly nyug. altábornagy, társelnök elnöklete alatt tartott közgyűlésén Gömbös AU dór be­számolt a Bethlen Gábör-Ház alapról. A Szövet­ség társelnökké választotta Bezzegh-Huszágh Miklós rendőrfőkapitányt Dókus Ernőt, Balogh Jenőt, Csécsy Nagy Imréit és Demény Mózest. A tud. és írod. szakosztály elnöke dr. Kolos váry Bálint, titkár dr. Beiierl József lett. — A kultuszminiszter a tanítói javada­lom értékegységeiről. A tanítóegyesületek or­szágos szövetségének Budapesten tartott köz­gyűlése után a szövetség küldöttségileg tisztel­gett gróf Kiebelsberg Kuné kultuszminiszter előtt. A minisztert Rákosi István kir. tanácsos, a szövetség elnöke üdvözölte abból az alkalom­ból, hogy hét éve áll a kultuszminisztérium élén; rámutatott arra, hogy a búzával fizetett tanító­kat hátrányok érik a büza árának esése miatt, mert a fizetés kiegészítő államsegély alapiul vett helyi javadalom túl magasan van értékelve1. A miniszter válaszában többek közt ezeket mondta: »Aki nyitott szemmel nézi a helyzetet, ^ az be kell, hogy lássa, hogy ahol egy milliónál több analfabéta van, ott a népoktatás nincs olyan álla­potban, amivel meg lelhetnénk elégedve. Sem1 a tanítás eredményességfe, sem a tantermek

Next

/
Oldalképek
Tartalom