Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-07-14 / 27. szám
212. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1929. Arcképek. i. Schweitzer Albert, a zenész, theolőgus és orvos. Századiunk elején a strassburgi főiskolához egy elzászi fiatalember került theológiai tanárnak. Ügy mellékesen az a híre volt, hogy kitűnő Bach-ismerő lés Bach-zenész. És csakugyan, hamarosan megjelent tollából egy Bach-tanulmány, amely ma némtet, francia és angol nyelven kapható s a zenei világban nagy feltűnést keltett. Még nagyobb' feltűnést keltett azonban, mikor Schweitzer Albert hátat fordított fényes sikerű tudományos karrierjének, érett férfi-korában az orvosi szakra ment át, a filozófiai és a theológiai doktorátusok mellé megszerezte az orvosi doktorátust is s azután kiment Lamblarenebe, hogy ott, »viz és őserdő között«, mjnit egyik könyvének cinre (Zwischen Wasser Und Urwald) mondja, kórházat csináljon, amelyben azóta erősen dolgozik azon, hogy a négereket és a közép- afrikai fehérembereket megszabadítsa az álomkor és a bélpoklosság démonjától. Hogy ott napról napra milyen nehéz és mégis szép, áldásos munkát végez, azt az ő keresetlen!, humoros és megnyerő módján ő maga beszéli el »Lam- barenei Közlemények« (Mitteilungen aus Lam- bare ne) cimü könyvében, amely éppen úgy, mint a »Viz és őserdő Között«, Beck C. H. müncheni könyvkiadó cégnél jelent meg. Hogy a strassburgi előadó termet niem kalandvágyból cserélte fel az őserdei kórházzal, hanem hogy ez a lépés záróköve volt a Schweitzer legbensőbb lényében kezdettől fogva megalapozott fejlődésnek, amellyel életmunkáját teljes következetességgel megkoronázta, azt feltárja »Gyermekkorom és Ifjúságom« (Aus; meiner Kindheit und Jugendzeit) cimü firiOmlelkü könyve. Schweitzer a günsbachi szerény, zenekedvelő papiakból hozta magával az eleven felelősségérzetet a legszerényebb és legigénytelenebb emberek irányában is; onnan hozta magával a környezetéhez a rányitva gazdagabb' teljességű életboldogságért való hálaérzetet, a puszta esztetizálásnál több' s azért nem önző egybe- foriottságot a természettel s ebből kifolyólag a mély tiszteletet az elet szentsége iránt. Aki hallotta őt Bachot játszani, az tudja, hogy művé^ szete is, távol attól, hogy öncél volna, vagy a művésznek egyéni dicsőségére irányulna, minden élet ősforrásának ugyanabból a tiszteletéből fakad, amely arra indította, hogy az európai kulturvirágban elfoglalt állasának előnyéit Fef- aTdozza, s a maga részéről segítse Teróni Európa Kuffúradósságát Afrika természeti népei veT szemben. Schweitzer Albértben igy egyesül a végtelen, örök Lényben való gyöngéd1, misztikus ott- honiasság a megtisztult, elszánt harcos akarattal; úgy hogy áldozatkészen engedelmeskedik a belső szózatnak, amely hívja; a belső és külső embernek olyan egyenes, becsületes egyszerűségével teszi ezt, amelyet Schweitzer tüneményes genialitása még csak nyer felüditő hatásában. »Egy valaki, — terád gondolok, Schöppeier Fritz, mindig szebben tudott írni, mint én, majdnem szebben, mint az iskolamester«; igy szólítja meg egykori günsbachi tanulótársát ifjiukOri emlékezéseiben jóleső természetességgel három fakultás doktora, akinek könyveit több mint féltucat nyelven olvassák a világon. Sch weitzer Albert műalkotásai ban Jóval több, mint puszta esztéta; áldozatkész szeretetmunká- jának miszticizmusában torony magasságban áll a teozófok felett. Legnemesebb képviselője az isteni szeretet nagymesterének iskolájában kiművelt léleknek1, nélkülözhetetlen építőkő a láthatatlan szellemi emberiség felépítéséhez. Dr. Kapff R. II. Booth Bramwell, az Üdvhadsereg tábornoka. Hetvenhárom éves korában:, június 16-án halt meg, alig négy hónappal azután, hogy rnegj- fosztották tábornoki tisztjétől. Fia volt az Üdv- hadsereg megalapítójának, Booth Vilmos tábornoknak. Booth Bramwell szervező lángelme volt, akit munkájában és sikereiben nem tudott gátolni súlyos testi fogyatkozása: süketsége. Egyik munkatársa írja róla az alábbiakat: »Jól tudta, hogy a lobbanékonyság destruál, ha nincs befogva a gyakorlati józan ész és az erkölcsi tanítás igájába. Gyermekkorában leszúrta az esernyőjét az útszélre, rátette a sapkáját s elkezdett hozzá beszélni amíg csődület nem támadt körülötte. Férfikora teljében koporsóban hordoztatta magát végig a városok főutcáin, s a koporsóból prédikált és hirdette a megtérést. De egyszer sikerült neki a sokaságot maga köré csoportosítani, a prédikációja egyszerű volt: a tiszta életről, jiószivüségről, szolgálatkészségről, hétköznapi becsületességről és őszinteségről, igazmondásról beszélt. Körülbelül harminc esztendeje, hogy az Üdvhadsereg intenzív ifjúsági munkát kezdett, s ifjúsági konferenciákat tartott. Ezeken a konferenciákon 1200—1500 fiatalember vett részt egész Angliából s Pünkösd szombatján este 6 órától Pünkösd-hétfő este 9 óráig tartott. Vasárnap és hétfőn három-három hosszú ülés volt. Ebbe a pár napi konferenciába Booth! Bramwell annyi vallásos és erkölcsi nevelést tudott sajtolni, hogy hatásuk megtalálható az Üdvhadsereg jelenleg javakorbeli vezetőinek jellemében — káprázatosán ügyesek, különleges kötelességekben alaposan képzettek, építészek, orvosok, lapszerkesztők, jogászok, s ezenfelül majdnem kivétel nélkül mellékfoglalkozásként ékesszóló evangélisták.« Booth Bramwell államférfiíu és nemzetközi pénzügyi kapacitás volt. Előre tanulmányozta azoknak az országoknak a törvényeit, amelyekbe
