Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-01-06 / 1. szám

több méreg árad a telkekbe, mint a hitetlenség összes rugódozásaiból. Szerencsétlen hazánkra nézve pedig végzetessé válhatik ez a betegség, mert hiszen az csak nemrégen kelt fel egv másik betegágy ból s minden erőit a felette lebegő átok eloszlatására kellene koncentrálnia. Máris észre­vehetők a káros következményei ennek az áldat­lan eljárásnak: bizonyos hideg fuvallat férkőzött be a különböző felekezetű polgárok közé, amely ottan igen sok értékes virágot elfagyas/t, hä tovább hai apózik. Minket, evangélikus lelkészeket, senki nem vádolhat azzal, hogy mi békebontók volnánk. Mi eleitől fogva méltányolni tudtuk mindenki­nek az érzelmeit és soha senkit pokolra nem szántunk csak azért, mert a mienkétől eltérő módon imádta Istenét, mivelhogy az írásból tud­juk, hogy minden fajta ember kedves lehet az Isten előtt, aki őneki szolgál. Mi elvi harcain­kat sohasem vívtuk olyaten kicsinyes módon, hogy lekicsinylő vicceket faragjunk érdemes egyházfőkre, mint ahogy az az ellentáborban a mi püspökeinkkel megtörtént. Mi nem mére­getünk egy egyházat sem ellenséges szemmel, mert tudjuk, hogy' minden egyháznak megvan­nak a maga szépségéi s meg az érdemei és jótékony hatóerői. Mi csak azt perhorreszkál- tuk és perhorreszkálni is fogjuk mindég, ha egyesek ez országban túl akarják magukat tenni a hazai törvényeken s nem akarják respektálni az azokban lefektetett felekezetközi egyenlőség és viszonosság elvét s olyan felfogásokat törek­szenek becsempészni a magyar közszellembe, amelyek a magyar törvényekkel s az evangélium szellemével ellenkeznek, a haza polgárai közé oktalanul szakadékokat vájnak s őket egymás ellen ingerük. Az ilyen beteges törekvések bizonyhogy nem szolgálják a béke ügyét aminthogy' nem szolgálja az a minduntalan visszatérő s a tör­ténelmi igazsággal homlokegyenest ellenkező s egyházunkat lekicsinyelni törekvő beállítás sem, mintha a protestantizmus nem tudna egyebet, mint csak forradalmakat csinálni, holott éppen a protestáns államokban folyik a legnyugodtabb s a legkonszolidáltabb élet s viszont az ujabbi forradalmak tűzfészkei, — akár Portugáliát, akár Oroszországot, akár Mexikót vegyük is — nem protestáns államok s a háború után szin­tén kigyulladt lutheránus Németország legyőzte önmagában a vörös forradalmat. Én úgy látom a dolgot különben, hogy az ellenséges érzelmű körökkel szóharcokat foly­tatni meddő dolog, mert hiszen azok aligha fogják őket irántunk barátságosabb érzelmekre hangolni. Egyházunknak benső, szellemi integ­ritását nekünk magunknak kell megvédeni, a folytonos munka s a lelkeknek gondos pasztö­rizálása által. Kivülvaló eredmények elérése ér­dekéből azonban kívánatosnak tartanám, hogy a református testvérekkel megalkossuk minél előbb a protestáns frontot, egy <3yan országosan megszervezett protestáns párt alakjában, amely aztan adandó alkalmakkor kivédje az ellenünk irányuló támadásokat s jogos igényeinknek ér­vényt szerezzen; mert hát a zárt fahk közt való csendes sopánkodással nem sokra megyünk. Nekünk, evangélikus lelkészeknek, tisztában kell lennünk azzal, hogy ránk nehéz napok vár­nak. Kifosztottságunk mellett a többfelöl jövő aggresszivitás is folyton nehezíti a helyzetün­ket. Nagv átlagban anyagi helyzetünk is nyo­masztó. Egyházaink túl vannak terhelve. A hazai lutheránus papság — kevés kivétellel — a legszegényebb papi kar a világon. Hitoktató lelkészeink nagy átlaga szinte megalázó dotá­cióért dolgo/ik, nem egyszer kilátás nélkül hely­zete javulására. Eltévesztett egyházi politikának tartom, hogy egyes jobb jövedelmű papi álláso­kat is folyton aprózzák, úgyhogy’ egv tűrhető ekzisztenciából aztán több koldust csinálnak. Egyházi irodalmunk is végtelenül szegény a kor szükségleteihez viszonyítva. Van ugyan egy csomó egyházi lapunk, de bár csak kettő lenne inkább, — egy hivatalos és egy népies — de azok aztán nívós alakban ott lennének minden­ütt. Iskolai terheink folyton növekednek s ennek ellenére még mindig késik a teljes tandij-kár- pótlás, késik a lelkészek békebeli korpótléka is. Mindezen dolgokban igen sok veszély rejlik. Méltó dolgok azért ezek a megfontolásra. Meg kell mondanom, hogy én ugyan a pro­testantizmust, mint eszmét, mint elvet nem fél­tem, de azért nyugodt nem vagyok. A protes­tantizmus felett ugyanis, még ha talán mi, papjai, meg is feledkeznénk őrt állani, őrt állanak az emberi keblekbe Isten keze által beoltott ösz­tönök és lelki dispo/iciók, amelyek halottaiból is felébresztenék azt, mint ahogy annak idején életre keltették a semmiből. A protestantizmus vérzivatarckat birt ki s minden századdal szé- lesbül a területe, mint azé a haladásé, amely­nek ó a dajkája és vezérszelleme. De azért nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a pro­testantizmusban is leh?t károkat okozni, annak területeit is elöntheti az árviz, vagy kiszáríthatja a forró szél. A francia protestantizmus mai napig sem heverte ki még a Szcnt-Bertalan-éjet. S mert ezt tudom, azért azt mondom mindenkinek, hogy résen legyen. Paulik János. Jegyzetek. Az Allgem. Ev. Luth. Kirchenzcitung de­cember 28-iki számában Dr. Löber a németor­szági áttérésekkel foglalkozik az evangéli- kus-róm. katholikus viszonylatban. Az evangé­likus és a római katholikus egyházi statisztikák alapján kimutatja, hogy 1926-ban áttért a római egyházból az evangélikusba 14.874, az evangé­WIMUI I / ű 1929. EVANOELIKUSOK LAPJA 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom