Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-04-28 / 17. szám
1929. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 131. Ha a lelkész fölismeri azt a tényt, hogy <cmo6t van itt az idő" — a cselekvés terére lépve hamar rájön, hogy Isten megadja a megújhodást, növekedést, munkatársakat ad és gyülekezete mint a hangyaboly, él és nyüzsög, dolgozik és nem győzi csűrbe takarítani a munka eredményét. Semmifélj testi ajándék nem okoz oly nagy örömet egy fáradt, megterhelt lelkű embernek, mintha azt hallja, hogy Jézus szeret; leveszi ter- heinkct roskadozó vállainkról, értünk jött, velünk akar lenni, ha hivő lelkű papja megmutatja neki a világ Világosságát, az utat, az igazságot, mely békességet ad a léleknek, nem úgy mint ezt a világ adja, hanem. Jézus az 0 békességét kínálja, — csak el kell fogadnia. A belmissziói munka, az Ur szóllójénck munkája. Amely szól löt nem gondoznak, — igaz, hogy terein, de gyümölcse satnya. Tőkéit elnyomja a gaz, dudva, földje megcserepesjdik, az eső áldása, életadó nedve nem üdíti gyökereit, nincs szomorúbb kép, mint egy megmunká- latlanul 'álló, elhanyagolt szólló. És épen ilyen egy belmisszió munka nélkül éló egyház! A szöllóbe különböző munkás kell, nehezebb munkánál vasmarkú erőt alkalmazunk, az oltásnál, hozzáértő, átfinomult lelkületű munkás kell, ki felismeri a szóllófajt, s felülről vett bölcsességgel meg tudja közelíteni úgy azt a vad alanyt, hogy a hozzá illő nemes gaíyacskával ha egyesül, dúsan termő szelíd tó lesz, nemes gyümölcsöt teremve. Egy szól lóben nagyon sok és nagyon sokféle munka van. — Így egy gyülekezet életében is. Munka a gyermekek között, vasárnapi iskola, biblia magyarázó és olvasókörök megalakítása, munka a kórházakban, raboknál, bányászoknál, cselédek és inasok, katonák és diákok között, ifjúsági szövetségek megalakítása, evatigelizáló órák, konfirmáltak szemmeltartása, ezeknek, ha reászorulnak, gyámolitása, vegyesházasok meglátogatása, ott a hitélet ébrentartása, a serdülő ifjúság erkölcsi felfogásának éber figyelemmel kisérése, — mind megannyi drága munkaalkalom. Ha úgy tekintjük a gyülekezeti munkát, mint a szőllormmkát, ahol a ma teendőit nem szabad holnapra halasztani, ahol nem szabad engedni, hegy a föld megcserepesedjék, a tökét megnyesegetni, megtisztítani a vad hajtásoktól el írem feledve, kötözgetve, gyomlalgatva ápoljuk, — akkor a szóllő gazdája örömmel Megeheti szemét a fáradságos, de gyümölcsöt termő munkán. Minden lelkésznek tudatában kell lennie annak, hogy reá talentumok bízattak, hivatása egyenesen a talentumok gyiimölcsöztetése, jaj annak a sáfárnak, aki elássa, gyümölcsözetlenül adja egykor vissza annak, akitől kapta! Egy nagyon komoly német keresztyén lapban olvastam egy kis elbeszélést, mely megérdemli, hogy mindenki megfigyelje az ő saját lelki helyzetét belőle. Egy kis faluban már nyugalomra tT*rt a lakosság, sötétség borúit a házakra. Minden háznak tetején egy ördög feküdt, mélyen aludt, nem akadt dolga. IX' a falu közepén, a templom mellett kivilágitott ablakkal, a lelkészlak álott. Az új lelkész még nem aludt. Ennek a háznak a tetején hat ördög dolgozott, viaskodott, hogy eloltsa az égő lelkű lelkész tűzet, — de hasztalan! Tegyj fel mindenki magának a kérdést, hány ördög dolgozik háza tetején, - avagy elég egy alvó ördög is?! Ha lelkem nem égne egyházamért, felebarátaimért, családomért, lelkészemért, nem tartanám szükségesnek belekiáltani az evangélikus magyar világba, — ébredjünk, éljünk, égjünk egyházunkért, Jézus szeretetéért, mert igy, amint most vagyunk, érdemetlenek vagyunk Isten fiainak neveztetni. Álljunk egy' táborba, legyünk lelkészeink munkatársaikká, buzgóságunk, életünk folyása legyen vonzó, kívánatos, örömmel teljes, szeressük egymást is égó szívvel és lélekkel, álljunk be az Ur szóllöjébe munkásul. Minden munkás megtalálja a maga helyét és Pál apostollal mondjuk hittel, «mindenre van erőin a Krisztusban!* Ha egyik-másik lelkész önmagára ismer, s belátja, hogy szóllöje el van hanyagolva, adjon hálát az Urnák, ha inár látja a tennivalókat. Nem k-het érzékenykedni, (ez olyan kinos dolog, amibe egyik lelkész sem mer belenyúlni), mert ahol érzékenység van, ott még az «én» uralkodik, nem Jézus! Jánossal igy szóljon minden lelkész: Ján. 3, 30 versben: «Annak növekednie kell, nekem pedig1 alábbszállanom.* Alázatos s/iwel kell megkezdeni a munkát, hogy annál nagyobb legyen az áldás! Uj életet hoz a családba, egyházba s ezáltal a nemzet újjászületésébe ! A belmisszió melegágya minden szépnek, jónak, nemesnek, mely az evangélium tiszta üditó forrásából merit, a kútfő Jézus, az erő a Szentlélek tüze, a jutalom az Atyai házba való bemenetelünk! Imádkozzunk «égő lelkek»-ért, hogy' legyen belmissziónk! Tabitha. Alví lyilekezetek, alvó lelkipásztorok. Kétségtelen, hogy vannak ilyenek! Alvó pásztorok alvó gyülekezeteket szülnek. És fordítva. — A hiba rendesen ott kezdődik, hogy a fiatal Timotheus forradalmi hévvel indul neki az életnek s belelöködik egy alvó gyülekezetbe, melynek esetleg a pásztora is alszik és nem jó szemmel nézi, illetve hallja azt a forradalmi lármát, amelyet fiatal munkatársa magával hozott azokból a berkekből, amelyekben a lelke megtöltődött a szigorú lutheri szellem, az ortho- doxia és az élő evangélium forradalmi eszméivel. Fiatal barátunk sorsa vagy az, hogy maga
