Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-04-14 / 15. szám
1929. __________ EVANQELFKUSOK LAPJA___________________________UT lel ke és élete mindig az Isten félelme és szere- tete marad. A karácsonyfára faggathatjuk az aranyos diót, hogy ragyogjon a gyertyák fényében, de azért mégsem a karácsonyfának a gyümölcse az; nem természetesen és szervesen nőtt a fán, hanem kívülről akasztották ágára. Életed ragyoghat jócselekedcteidnek dicsőségében; és Isten mégsem fogadja el őket valódiaknak mindaddig, amig azok nem nőnek természetesen és szenesen azon a fán, amelyet Isten félelmének és s/eretetének nevezünk. Ez tehát a Kiskáté missziója mind e mai napig közöttünk. Abból a külső erkölcsiségból és esek-kedd beli igazságból, amelybe oly könnyen tévedünk, visszaszólít bennünket az Istennek kedves valódi erkölcsi;>éghe7, Attól a sokféle dologtól, amelyekkel bajlódni szeretünk, vissza akar vezetni az egy szükséges dologhoz, amely a keresztyén életnek summája: Isten félelméhez és szeretetéhez. S ha egyszer a Szentlélek cl tudta szivünkben plántálni Istennek félelmét és szereidét, akkor «örömmel teljesítjük akaratát» szavakban és cselekedetekben, Isten és emberek irányában. Elgondolkoztál-e már azon, hogy er- kölcsiségcd ezzel a mértékkel mérve mennyiben bizonyulna valódinak? Minél magasabbra állítjuk erkölcsi eszményünket, annál mélyebb lesz az a mélység, amelyből kiáltunk: «Uram irgal- mazz nékünk! Adj nékünk vigasztalást és erőt!» Mi az igazi hit? igy hangzik a második kérdés, amelyre Luther Kiskátéja maradandó választ ád. A hit nem pusztán a természeti embernek értelmi egyezese a Szcntirás igazságaival, vagy az Egyház tanaival. A hit benső és személyes viszony a hivő ember és az élő Isten között, amelyet a Szentlélek munkája hoz létre. A második főrész nem azt mondja, «Hiszek az Egyházban és az Egyház tanításában *, nem azt mondja «Hiszek a Szentirásban és a Szcntirás tanításaiban», hanem: «Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában; hiszek a Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött Fiában; hiszek Szent- lélekben.) A hit Istenhez való személyes viszony, amely által egész bizodalmamat az 0 isteni személyébe helyezem és megnyugszom abban a tudatban, hogy Isten csak azt küldi rám, ami javamra válik. Igaz, hogy Istent csak az Igében és a Szentségekben találhatjuk meg, de éppen az a hitnek természete és adománya, hogy nem áll meg az Ige hangjánál és betűjénél, és a Szentségnek látható cselekményénél, hanem az Igében és Szentségekben megtalálja és meg- r agad ja magát Istent és egész bizodalmát egyedül öbelé veti. Luther 1520-ban igy magyarázta meg a hitet: «Bizalmamat nem vetem senki emberfiába, sem önmagamba, erőmbe, tudásomba, vagyonomba, kegyességembe vagy bármibe, ami az enyém. Nem vetem bizalmamat semmiféle teremtménybe sem égen, sem földön. Megfontoltan minden bizodalmamat az egy láthatatlan és megfoghatatlan Istenbe, a mennynek és földnek teremtöjébe, az egész világmindenség Urába vetem. Másfelől, nem félek az ördögnek és seregeinek minden gonoszságától; az én Istenem magasabb náluknál. Én hiszek Istenben, ha minden ember elhágy vagy üldözőbe fog is. Hiszek benne, még ha szegény, ostoba, tanulatlan, megvetett vagy ágról szakadt koldus vagyok is. Jóllehet bűnös vagyok, mégis hiszek. Az én hitem túlszárnyal mindent, megmaradó és elmúló dolgokat, bűnt és erényt, hogy megmaradhasson tisztán és igazán egyedül az Istenben.» És milyen dicsőséges Isten az, akiben igy megbízhatom. Ö a mindenható Atya, mennynek és földnek teremtője, aki engem is teremtett és most is fenntart. A test és élet minden szükségeivel naponta bőven ellát; minden veszedelem ellen megoltalmaz, minden gonosztól véd és megőriz, ö a Jézus Krisztus, valóságos Isten, az Atyától öröktől fogva született, és valóságos ember is, a szűz Máriától született, ö az, aki engem, elveszett és elkárhozott embert megváltott, megszerzett és megszabadított minden bűntől, haláltól és az. ördögnek hatalmától, és az Ö halála és feltámadása által Megváltóm és Királyom lett, akinek közösségében bizonyos vagyok az örök élet felől. A Szentlélek az, aki a keresztség és az Ige által megszentelt, vagyis Krisztushoz vitt és aki Egyházának közösségébe vitt s naponta megbocsátja minden bűnömet és igy szivemet naponta megörvendezteti és megszabadítja. ö az, aki egykoron engem és minden holtakat feltámaszt s nekem a Krisztusban hívőkkel együtt örök életet ád. Ez a háromságos egy Isten, — Atya, Fiú és Szentlélek. Azt állították, hogy a háromságos egy Istenbe vetett hit teher, amelyet az egyház rak a lelkekre, s ezt a terhet a huszadik században senki sem képes viselni. Hogyan? a háromságos egy Istenbe* vetett hit teher? Aki ezt állítja, az olyan mint a vak, aki színekből beszél. Áldott kiváltság az, hogy hihetünk a Szentháromságban. Rám nézve vigasztalás forrása tudnom azt, hogy az én Istenem háromságos, mert csak mint háromságos egy Isten tud rajtam segiteni. Ha bűneimre gondolok és saját crkölcsiségem rongyos ruhájára, és ha nincs bátorságom a szent Isten előtt megállani, akkor Krisztus hiv engemet: «Jöjj hozzám, én magamra vállaltam a Szentnek és Igaznak haragját és bocsánatot szereztem számodra.» S ha reszkető szivem azt kérdezi: «Hogyan tudnék én, akinek sem erőm, sem okosságom nincs a Leiekre tartozó dolgokban, Hozzád jutni?», akkor mellém all a Szentlélek, kézen fog és Krisztushoz vezet, akinek kedvéért az Atya kegyelmes hozzám. így vigasztal meg azáltal, hogy megadja, aini hiányzik nálam az Istennek kedves erkölcsiségból, és igy erőt és bátorságot ád ahhoz, hogy ezentúl megtartsam Istennek parancsolatait. Amire én képtelen vagyok, azt megteszi értem a háromságos egy Isten, aki gyermekévé fogadott és szállást vett magának szivemben, s aki ösztönöz és erősít, hogy cselekedjem a jót. (Folytatjuk.)