Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-03-18 / 12. szám
EVANGÉLIKUSOK LAPJA 05. 1928. Az ev. ifj. munka hírei. Kiskőrös: A kiskőrösi ev. ifjúsági egyesület január 28-iki műkedvelő előadása tiszta jövedelméből 500 pengőt fordított könyvtárának gyarapítására. Az egyesületnek tagjait már is erősen foglalkoztatja az ifjúsági konferenciákra való elmenetel kérdése s minden remény megvan arra, hogy ez évben még nagyobb számmal fognak résztvenni a kiskőrösi ifjak az országos konferencián. Az egyesület tagjai egyébként is minden ifjúsági megmozdulás iránt nagy megértéssel viseltetnek, ennek egyik bizonyítéka, hogv az első felhívásra 20-an fizettek elő a Magyar Ifjnságra. — Nagyszén ás-Uj puszta: Az ifj-usági egyesület szép sikerrel adta elő az iskolánál feláüftandó harang-alap javára a »Sárgacsikót c. színmüvet. Horvath Gyula áll. isk. tanító személyében biztosítékát látjuk a további buzgó munkálkodásnak és szép eredményeknek. — Sárszentló- rinc: Az országos titkár február 11. és 12-én Sárszentlörincen töltötte, amely alkalommal egy előadást is tartott az ifjúsági egyesületben. Az egyesületnek 100 fiatal ember tagja van, szép könyvtárral rendelkezik, minden hét egy estélyén vetitettkepes ismeretterjesztő előadásokat, minden kedden Biblia órát, minden pénteken kedélyes összejövetelt tart. Gyakran rendez közel 2000 lelket befogadó tempomát teljesen megtöltő közönség előtt vallásos estélyeket, melyek során éneJdcara, a gyülekezet női kara s a kettőből szervezett vegyeskar is lélek emelóen szerepel. Az egyesület már is sok szeretettel és nagy lelkesedéssel készül a március 29-április 1-re általa meghívott evangélikus KIÉ konferencia fogadására. Hisszük, hogy mindazok, kik a sárszenllőrlnci konferencián jelen lesznek, a legszebb benyomásokkal és emlékekkel fognak e lelkes és komoly bibliai alapon munkálkodó ifjak köréből otthonukba visszatérni. A sárszemlorinci konferencia prog- rammjából különösen az alábbi előadásokat tartjuk kiemelendónek: dr. Scholtz Oszkár: »Jézus nyomában«. Fábián Imre: »Az evangélikus ifjú és az intelligencia«. Kapi Béla: »Az evangélikus ifjú és a test«, (ugyanerről németül Schöll Lajos) Abaffy Gyula: »Az evangélikus ifjú és a lélek« (ugyanerről németül Németh Gyula). Vidovszky Kálmán: »Az evangélikus ifjú és a szociális kérdés«. Koritsánszky Ottó: »A hel- sinkii világkonferencia s a finnországi munka« (ugyanerről németül is). Antretter Eduárd: németül: »Az ifjúság modem világnézete«. A két vallásos estély egyikén Németh Gyula: »Mit tesz az evangélikus egyház ifjúságáért«, a másikán Kapi Béla: »Mit tesz az evangélikus ifjú egyházáért« címmel fog ünnepi beszédet tartani. A virágvasárnapi igehirdetést Schöll Lajos végzi, az Úrvacsorát Fábián Imre és Abafty Gyula osztják. Helyreigazitás. Lapunk múlt heti számá- mában, a 84-ik oldalon található cikk helyes címe:'»Az északeurópai lutheránusoké. Az orosházi ev. nőegvlet f. hó 4-én, délután 5 órai kezdettel vallásos böjti délutánt rendezett. Az ünnepély szereplői a következők voltak: Megnyitó beszéd, tartotta Kovács Andor ev. esperes, majd Szalay Ica szavalta el Krüger Aladár ítélet c. versét, mély érzéssel Ezt követte Tátrai Károly Gyulai missziói lelkész szabad előadása, melynek cime volt a »Ke- resztyénség és a nő!« Tetlák Biri adta elő rutinnal Beethoven Egmont c. nyitányát, majd a műsor következő számaként Krausz Endre sza- vallata következett, ki Sajó Sándor Magyar ének 1919. c. gyönyörű szép irredenta költeményét szavalta el, igazi hévvel és átérzéssel. Befejezésképpen szép élő képet mutattak be a leányegylet tagjai, melynek c. »Mózes halála* volt. Az élőkép szereplő személyei Örs eh léger Fanni, Kocsondy Aliz, Thomai Rózsi, Szilasy Manci, Dénes Etel, Magyar Etus és Mikolay László voltak. Még két ünnepélyt rendez a nőegylet a böjtben ezenkívül, a legközelebbi március 18-án lesz. Vetítőgépet ajánlunk ifjúsági egyesületi és általában gyülekezeti munka simára. A gép kizáróan álló filmképek bemutatására alkalmas. Filmekkel ellátjuk a g ptulajdonosokat. A rendkívül ügyes vetítő gép ára 117 pengő. Tartaléklámpa ára 7.30 pengő. Megrendelésnél közölni kell, hogy 110, vagy 220 voltos áram van-e helyben. Á pénz előre küldendő. Keresztyén Ifjusági Egyesü etek Szövetsége, Budapest IX. Ollói-ut 29. (Filmkölcsönzés sorozatonként öt napra 1 pengő, kisérószöveg 60 fillér). Evang. Nőegylet Fancsalban. A fancsali evang. egyház nő- cs leányegyesülete február hó 26-án tartotta alakuló közgyűlését. A Nó- egylet elnöknöjévé Platthy Mihályné kormány- főtanácsos neje, Alsókázsmárk. társelnökökké vitéz Juhász László altábornagy neje, Szala, gróf Vay Arthurné nagybirtokos, Felsővadász, tb. elnőknövé Joób Fancsaly Albertné földbirtokos, Fancsal, alenöknőkké Hegyi Zsig- mondné földbirtokos, Léh és Tóth Józsefné esperes-lelkész neje, titkárrá vitéz Platthy Mihály fancsali presbiter, kázsmárki birtokos, ügyvezetővé Tóth József esperes-lelkész lett megválasztva. A választmány tagjaivá Szalay Antalné, Bassó Józsefné, Pedszerle Pálné, Janthó Ist- vánné, Lux Jolán, állami tanítónő, Veres Já- nosné, Kurek Andrásné, Soós Jánosné, Mikola Andrásné, Jancsó Istvánné, Bodnár AÍidrásne, Amriskó Mihályné választattak meg. Gyújtó tagok: Kovács Ilona, Szalipszki Róza, Homyák Ilona. A Biblia utcai árusítása. Az Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási r. t. pályaudvari és utcai árusító pavillonjaiban ezentúl a Bibliát is árusítja. Protestánsok részére a Brit és Külföldi Biblia-Társulat, római katholikusok részére pedig a Szent István Társulat kiadványait tartja raktáron.