Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-01-01 / 1. szám
1928. EVANGÉLIKUSOK LAPJA C J. Adolf főesperesnek kezéhez (Budapest, IV., Deák-tér 4.) Gondoljunk azoknak a hittérítőknek és családjaiknak, a missziók betegeinek, ápoltjainak helyzetére, akik nem kaphatják meg az anyagi támogatást, a mindennapi kenyeret! Isten gazdagon megáldotta a hittérítők munkáját, vetnek és aratnak is Isten kegyelméből. Áldozzunk a misszióra! ^ _______— —■ • A Lipcsei Misszió nehézségeivel kapcsolatban figyelmünk ráterelódik egyházunk rokon intézményeire és egyesii létéi re. Az egyház erejét, teljesítő képességét igen nieggyöngitik azok a különböző társadalmi szervezetek, amelyek névleg a felekezeti különbségeken felülemelkedve (!) de a valóságban többnyire rom. kath. szellemben és a római egyház érdekeit szolgálva végzik emberbaráti és jótékony munkájukat. Ezeknek tettel és pénzzel való támogatása nemcsakhogy a mi intézményeink rovására történik, hanem miként mondottam, egyenesen gyengítik egyházunk pozícióját. Árváink, betegeink, szegényeink róm. kath. apácák gondozása alá kerülnek, s el lehet gondolni, hogy mi annak a következménye. S érdekes, jelenség, egyúttal szomorú jelenség is, hogy' ainig az egyháznak felhívásai alig-alig keltenek visszhangot, addig minden ilyen nem egyházi egyesület talál egyházunk tagjai között is férfiakat és nőket, akik lelkesedéssel és áldozatkészséggel szolgálják annak érdekeit, persze később azután rájönnek arra, hogy lassanként kiszorulnak az ilyen egyesületekből, azoknak vezetéséből, csak azért, mert evangélikusok, közben azonban az egyesület megerősödött, a mi intézményeink pedig tovább tengődnek és halódnak. Szemrehányásokat teszünk sokszor egynémely egyesületünknek azért, hogy nem fejt ki nagyobb propagandát, ámde mit csináljon az a szerencsétlen egyesület, ha még a propagandára sincs pénze? Nyissák ki egyháztagjaink a szemüket és lássák meg, hogy u. n. társadalmi intézményeink között nem akad olyan, amelyre ne gyakorolna igen nagy befolyást a római egyház, de nem akad egy sem olyan, amelyre befolyást gyakorolhatna az evangélikus egyház. Mert róm. kath. pap nélkül társadalmi intézmény aligha van, ellenben az evangélikus pap azonnal szemet szúr és kiszorul úgy a társadalom megmozdulásaiból, mint ahogyan kiszorult a képviselőházból, egynémely esetben a »világiak« elvi álláspontja és felfogása miatt. * A szentszéktől az uj prímással együtt kaptunk egy másik karácsonyi ajándékot is, tudniillik a csehekkel létrejött pápai modus vivendit. E megállapodás szerint a püspöki egyházmegyék határai egyeznek az államhatárokkal. Vagyis az elszakított területen nem lehet olyan egyházmegye, amely átnyúlik Csonkamagyarországra s nálunk sem lehet olyan püspökség, amelynek egyházmegyéje kiterjed Csehszlovákiára. A püspökök kinevezési jogát a pápa magának tartja fenn, de a csehszlovák kormánynak ellenőrzési és vétójoga van, s a kinevezendő püspökök tartoznak letenni a hűségesküt a csehszlovák alkotmányra. Tehát ez az ügy is elintézést nyert. A pápa valószínűleg ezzel a modus vivendi vei is a magyar nemzetet akarta kitüntetni. A lap, amelyből erről az ajándékról értesülök (Magyarország), megjegyzi, hogy érdekes része az egyezménynek, hogy a cseh kormányt a püspökök kinevezése körül vétójog illeti meg, holott nálunk a legutóbbi primási kinevezésnél vétójogról szó sem volt és nem is lehetett. . Legenda. A nagytemplom — Karácsony este lévén — megtelt muzsikával. Vén volt ez a nagytemplom, mert még akkoriban épült, amikor az emberek ráértek Istennek dolgozni. Magas boltivek feszítették ki a tetőt; a tetőnek ködlö kékje az éjszakai mennyboltozathoz volt hasonló. A fát évszázadokkal előbb olyan emberek erős keze vágta, akik értették a mesterségüket. Mindegyik pádon más meg más volt a faragás. Esztendőknek szerető munkája, hosszú, türelmes dolog formált ki egy-egy báránykát, vagv egy-egv bu- zakalászt. Száz meg száz furcsa és kedves képeket faragtak ki négyszáz év óta elfelejtett mesteremberek — de a müvük megmaradt. Magukkal vitték a titkot, hogy' miként öntötték» színezték, olvasztották az ablakok izzó, tüzes üvegét; és Máriának, a Szüzanyának kék ruhája évszázadok óta takarta a kis Jézus lábát. És ebbe a szép, ódon templomba még most is eljártak az emberek, hogy megünnepeljék Jézusnak, az Élet és Halál Órának születését, s hogy ünnepeljék Máriát, a Szeretetnek, Fájdalomnak és örömnek Anyját. Az oltáron egyre csak égtek a gyertyák, megvilágítva azt az arcot, amelyen elömlött Máriának nagy szépsége. Ott ült az oltárnál, faragott kép, majdnem mint az élet. Hanem a képfaragó a kis Ur Jézust nem az Anya karján ülő csecsemőnek formálta; körülbelül hét éves kisfiú volt. Szorosan Anyjához simult; ruhácskája makulátlan fehéren érintette Máriának tiszta kék ruháját. De ezt
