Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-12-30 / 50. szám
im. LAPJA 395. lutheri hittel telitett munkatársakra, személyes példaadókra, akik hitbuzgóságukkal, emelkedett gondolkodásukkal, áldozatkészségükkel vonzó példát nyújtanak a híveknek. Legelső sorban a felügyelőre, mint a lelkész elnöktársára gondolok itt, akinek számtalan mód és alkalom áll rendelkezésére, hogy bebizonyítsa a hi vek előtt, hogy a templombajárás, az imádkozás, az igehallgatás nem a lelkész által kötelességszeriien megkövetelt kényszerfeladat, hanem nélkülözhetetlen életszükséglet s legtökéletesebb lelki öröm, mely bünbánatban, a kegyelmi javakkal való rendszeres élésben, az áldozatos egyházszeretetten nyilatkozik. Ha csak ideje, alkalma engedi, vegyen részt minél gyakrabban ebben az éneklő, imádkozó, prédikációt hjllgató s bünbocsánatot szomjuhozó gyülekezetben, hogy példaadásával bebizonyítsa, hogy a hitélet ápolásának Icgfel- emelötb és Itgépitóbb formája a közös istentiszteleteken való részvétel. Segítse, támogassa a felügyelő lelkészét bel- misszici tevékenységében: keresse fel a vallásos estéket, a biblia órákat, kulturális előadásokat, kísérje figyelemmel és megértő részvéttel az ifjúsági egyesületet, a Nőegylet munkáját, karolja fel közegyházunk szeretetintézményei ügyét, hívja fel a gyülekezet figyelmét egyházi lapjaink olvasására, a hittestvéri közösség, az egyetértés ápolására, az egyházi jótékonysági akcióik istápo- lására. Keressen minél gyakoribb érintkezést a presbyterium tagjaival, világosítsa fel őket a gyülekezet tervei, feladatai felöl, hogy belsó>, bizalomtóljes viszony fejlődjék ki gyülekezet és felügyelő között. Vegye védelmébe a közgyűlésen és a presbyteriumi összejöveteleken az E. A. rendelkezéseit, az egyházhatóságok tekintélyét és utasításait; támogassa, illetve helyettesítse a lelkészt oly indítványok előterjesztésénél, amelyek anyagi áldozatokat követelnek és heves vitákat provokálhatnak. Buzdítsa a híveket egyházi alkotásokra, beszerzésekre, alapítványok létesítésére, a mtglévő ingatlanok jókarban tartására, az áldozatkészség fokozására, a hithüség- ten való megmaradásra, a revcr/álisoktól való tartózkodásra. Hasson oda, hogy erkölcsi tekintélyével az egyházi közvéleményt irányíthassa, hogy a közönyöseket, a vonakodókat az egyház építő munkája számára megnyerje, a reverzálist adókat megfelelő eszközökkel és rendszabályok alkalmazásával a gyülekezeti közszereplésből félretolja. Amilyen nagyjelentőségű a felügyelő és lelkész együttmunkálkodása a belmissziói munkatéren, éppen olyan nélkülözhetetlen az egyház külső védelmében. Különösen itt várakozik reá az a súlyos felelősséggel járó feladat, hogy elnöktársának segítséget nyújtó jobb keze, egyháza érdekeinek éber örállója, a hiányokat, fogyatékosságokat azonnal észre vevő, a fenyegető veszedelmeket rögtön felismerő és azokat idejében elhárító vezér legyen. A veszély nagyobb, mint valaha volt. Lélekszámban csaknem egvharmadára olvadtunk le, anyagi tőkéink, kulturintc/eteink jó részét elveszítettük, országunk megcsonkításának trianoni követke/inényeit még a közjogi méltóságok lecsökkenteti aránys/ámában is fájdalma-an érezzük, a/ államhatalomnak a törvényben megszabott anyagi támogatását csak csekély mértékben élvezzük. Anyagi szegénységünk miatt nun tudjuk iskoláinkat, s/eretetintézme nyeinket, sajtónkat úgy támogatni, hogy a változott idők köve- t e I m é n v e i ne k m eg fel el h esse nek. Ugyanekkor, mikor a személyes meggyőződésen alapuló protestáns öntudat szárnyaszeget- ten a megalkuvások alacsony légkörében csapóiig s a múlt dicsőségeinek emlékein borong, váratlanul előront sötét rejtekéből Ifi. századbeli rozsdás fegyverzetébe öltözve a/ a türelmetlen jezsuitizmus, mely hamis jelszavakkal igyekszik narkotizilni a bizonyosság után áhítozó és sokat csalódott lelkeket, el akarván hitetni a világgal, hogy a protestantizmus immár a végét járja, mert kiélte önmagát, itt az ideje tehát, hogy a pápás egyházi a való visszatérés által megállítsuk a világ katasztrofális romlását és visszaállítsuk a régi traditiőkon nyugvó világrendet, a pápaság abszolút tekintélyét, az ezen felépülő katholikus hitet, a Regnum Marianumot és az egységes integer Magyarországot. Tudománynak, napisajtónak, egyesületeknek, nagygyűléseknek ki van adva a jelszó: át kell értékelni a történelmet, ki kell korrigálni a protestantizmustól meghamisított történetírást, hogy a katholicizmus újra elfoglalhassa az óit megillető vezető helyet és igazság s/olgáltassék történelmi érdemeinek. Még a világháború alatt elkészült .az uj pápai törvénykönyv a Corpus iuris canonici, mely az egész világra kötelezővé teszi az egységes egyházjogot s hazánkban is felidézte a nemzeti egységre annyira veszedelmes felekezeti békétlenséget. A törvénykönyv szerint tilos a közös istentiszteletek tartása, nemzeti, katonai, társadalmi ünnepeken való cooperatio, amit a budapesti és newyorki Kossuth-szohor avatásnál oly kihívó) módon dokumentáltak. Sajtóban, nagygyülési megnyilatkozásokban egyre élesebb és kíméletlenebb támadás éri a protestantizmust. A nemzet- és vallásfelforgató irányzatokkal együtt emlegetik a protestantizmust, amely csak nemzeti veszedelmet zúdított mindig az országra, de építeni nem tud, mert nem tud hitet ébreszteni, mivel lényege a negatió. Mind sűrűbben emlegetik, hogy a vezető pozíciókban nincs arányosan képviselve a r. kath. egyház, le kell tehát sz.oritani a közélet, a tudomány, a társadalom, a közgazdaság versenyteréről a protestantizmust és ki kell terjeszteni az állások betöltésére is a numerus clausust. Irodalmi kitűnőségeink érdemeit agyonhallgatják és egysorba állítják a destruktiv írókkal, hogy nimbuszuknak ártsanak. Politikai és szabadsághöseink szereplését hamis megvilágításba állítják, Kossuthra rásütik az eretnek bélveget, megvádolják, hogy forradalomba
