Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1928-11-18 / 44. szám

XIV. évfolyam. f » VilMnyi-iit i "** ,v,,'va‘£, nivarai Budapest. 44. szám. Szsrfcesztfiség: LÉBtHY (Moson m.) Kiadóhivatal: GYÚR. ev. konvent-épület. Kiadja:! LUTHER-SZŰVETSEG. Postatakarékpónztári csekkszámla: 1290. llapította : DR. RIFFIY SIKDOR püspök. Si«rk«uMiérl laUUít NÉMETH KÁROLY esperes. Meyjelenik hetenként egyszer, vasárnap. Előfizetési ér: Egész évre 6 P. 40 (ill., félévre 3 P. 20 üli., negyedévre 1 P. 60 (HU Egy szám 16 fill Hirdetési árak megegyezés szerint. Örökkévalóság. „A leányzó nem halt meg. hanem aluszik.“ Mété, 9, 24. A ?oka«ág az imént még jaj vészé kelt egy kislány holtteste felett. l>e mikor Jézusnak a/ állítását hallja, nevetésre fakad, ök jobban tud­ják, hogy mi történt Jairus tizenkét esztendős leányával. Meghalt. És ezzel vége. Jé/u; szavai­nak mély értelmét nem fogták fel. Még csak nein is gondolnak arra, hogy lehet világ, amely­iken a halottak is élnek; amint azt sem ismerték fel, hogy van világ, amelyben az élők is lialot- tak. Megfeledkeztek arról is, hogy az Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene, aki előtt mindenki él. Az örökéletnek dicső reménysége a halált- győzó Krisztus egyik drága ajándéka az embe­riségnek. Ha a mai kultúra ezt az adományt nem sokra becsüli s pusztán erre a világra irá­nyuló reménységgel vagy reménytelenséggel te­kint a jövendőbe; ha akaratát és tetterejét csu­pán ennek a világnak tiízei hevítik és kalauzol­ják, ez csak a mai kultúra keresztyéntelensé- gét és következetlenségét mutatja. Azok a puf- fogó frázisok, amelyeket logikusan gondolkodó ember olyan összecgyezte hetet’ennek ta'á’ a ma­terializmussal, azok a ziháló és hajtépó siránko­zások, amelyekkel ideális javak pusztulását zo­kogják fülünkbe, hogy a másik pillanatban ki­nevessék a hivő lelkek idealizmusát, mutatják, hogy mennyire irtózik a világ a gondolkodástól. Haza és család, szeretet és igazság, békesség és jog, közjó és önzetlenség, amelyekre annyi­szor hivatkoznak, értéktelen lim-lommá változ­nak, vagy a mások becsapására szolgáló eszkö­zökké válnak, ha az örökkévalóság dicső re­ménye nem él bennünk. A mai kultúra ellen felhangzó vádak innen veszik jogosultságukat. A mai kultúra hazudik, amikor önző materializmusát az idealizmustól kölcsönkért szavakkal szeretné életképesnek és életboldogitónak feltüntetni. A mateiializmus Ie- álcázása annak halála is, mert logikusan levonva annak végső következményeit az egyéni és társa­dalmi ethika terén, lerombolását jelenti annak, amit a materialista is értékesnek tart. A mate­rializmust híveinek idealizmusa tartja fenn. Viszont az idealizmusnak tápláló forrása az örökéletbe vetett hit. Az idealista hiszi és vallja, hogy az igazsága a szépség és jóság valósággal léteznek. És pedig tőlünk függetlenül is létez­nek. Igazság, szépség, jóság értékek maradnak, ha mi nem volnánk is és ha őket ebben a mi világunkban nem találnánk is meg, vagy nem tudnánk is megvalósítani. Ezeknek a javaknak értékekként való elfo­gadása együtt jár az emberi lélek alkatával. Vi­szont ép olyan mélyen átérezzük azt is, hogy ezek a javak önmagukban nem létezhetnek s a világ szerkezetében csak azért foglalhatják el alappillérszerü helyüket és szerepüket, mert egy személyes hatalom, akinek ezek a javak tulaj­donságai, s aki működésében ezeket a javakai megvalósítja, azokat a világba belevitte. Jóság igazság, szépség mint minden alanytól elvontad létező tulajdonságok épen úgy nem képzelhetői el, mint ahogyan a vörös s/in nem képzelheti el minden tárgytól elvontan létező tulajdonság nak.Ha az igazság örök érték, kell lenni valaki nek, aki ezt az örök értéket örök érvényben é valóságban megtartja. Még abban az esetben ifi ha az igazságot tartalmi vonatkozásban rela tivnak fogadnánk el, kell lenni valakinek, al- az igazságot változó tartalmával is olyan ere vei ruházza fel, hogy az bennünket meggyó' és kényszerit. Sőt mondhatjuk, hogy az igazság meggyőz és kényszerítő ereje nem annak tartalmi és al szolut helyességétől függ, hanem attól, hog mi azt igazságnak fogjuk fel és ismerjük el. E pedig nem jelenti az igazságnak merőben szu jektiv voltát, hanem azt jelenti, hogy az emb

Next

/
Oldalképek
Tartalom