Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-11-04 / 42. szám
november 4. 42. szám. Szerttssztlsáff : LÉ Bt NT (Moss« ■.) llfrtftMrftaf: 6TÚR. tv. kanvest-áplilet. . Kiírttá : I LUTHER-SZŰT ETSEG. Pistitsksrélpénztárl csikkszinli: 1290. Itapttstta : DR. RIFFIY SÁNDOR püspök. SifrktulMrl UltlA* NÉMETH KÁROLT ««pere». Meglelenik hetenként eívszer. vasárnap. Elllliitésl ir: Egész évre 6 P. 40 Ilii., léiéire 3 P. » Ilii., eegvedévre 1 P. 60 ML Eov síim 16 Ilii Hlrrtetésl árak pepeBvezés szerint. Egyházi helyzetünk és feladataink. — Dr. Mesterházy Ernő dunántúli ogyházkerületi felügyelőnek a Győrött, 1U2& október IH-án tartott közgyűlési megnyitó beszédéből. — A kommun után úgy látszott, hogy i r. kath. és protestáns egyházak közötti viszony bensőségesebbé válik. Bizonyos együttműködésre nyílott kilátás, mindenütt a felekezeti békét hirdették, az akkor még egy ünnepség keretében egymás után egyházi funkciót is végző különféle feiekezetekhez tartozó lelkészek. Egy szebb, megértőbb kor reménysége csillant fel az aggódó hazafiak lelkében. Ám ez csak múló verófénynek bizonyult. Csakhamar, mint korai dér a virágot, lefagyasztotta ezen reménységet a rideg való. Az első lökést éhez a pápai kódexben a vegyes házasságokra vonatkozó rendelkezésnek Csonkamagyarországon való kötelező alkalmazása adta meg. Később a nagy ny.lvánosság előtt megtartott nemzeti jellegű ünnepélyeken a kath. lelkésznek más felekezethez tartozó lelkészekkel való egyházi együttműködését eltiltotta a római legfőbb hatalom. Majd a zászlószentelések alkalmával állott elő az amúgy is közismert helyzet. Folytathatnám a felsorolást, de ez felesleges, hisz mindannyian tudjuk, hogy újabb pápai körlevelek, újabb ilynemű rendelkezései láttak napvilágot, melyek sértik önérzetünket és nemcsak megnehezítik, de hovatovább lehetetlenné teszik a hazafias szempontból annyira kívánatos magatartásunkat. Ezen sérelem tárgyát képező intézkedések legnagyobb részét dogmatikai alapra vezeti visz- sza a r. kath. egyház és azt mondja, ezen nem változtathat. Holott nagyon jól tudjuk, hogy előbb is megvolt a dogmatikai alap, de a végrehajtás Nagymagyarországon nem történt meg, mert tekintetbe vették az itteni különleges viszonyokat. Ezek a különleges viszonyok ma százszor inkább figyelembe veendők lennének, mint voltak a béke idején. Mert ezt ma elsősorban nem is protestáns, hanem a mindenek felett való magyar nemzeti szempont kívánja. De nekünk nemcsak dogmatikai alapon felépült intézkedések okozta sérelmeink vannak. Egy jól szervezett írói gárda egyéb hivatásához tartozó működésen kivül, arra pazarolja erejének egy részét, hogy rendszeres támadást intéz ellenünk. Mindezek betetőzésére újabban a r. kath. világi elem egy része, amelytől pedig megértést, higgadtságot várnánk, mindinkább agresszíven lép fel ellenünk, midón különféle kis és nagygyűléseken oly nyilatkozatokat hallat, melyeknek sokszor épp az ellenkezője bizonyítható. Lekicsinylő hangon emlékeznek meg egyházunkról, annak hivatásáról, vezetőiről. Meghamisított történetírásról beszélnek, a magyar történelmi könyvek felülvizsgálatát követelik. Püspökeinket a nekem ugyan ma i> kedve» superintendens szóval nevezik azért, hogy ezzel is lekicsinylésüket kifejezésre juttassák és tudatosan tüntessenek a közjogilag elfogadott kifejezés ellen. Mindezen tünetek és jelenségek egybevetéséből a legnagyobb tárgyilagosság mellett is arra az eredményre keli jutnunk, hogy három különböző irányból, de egy céllal folyik a támadás a prot. egyházak ellen. Ám ennek ellenére r. kath. vezető egyéniségek kijelentik, hogy a r. kath. egyház és híveik nem részesülnek abban az elismerésben, mely őket súlyúknál fogva megilleti. Ellenben mi protestánsok kiváltságos helyzetet élvezünk. Hangoztatják, hogy mi támadjuk a r. kath. egyházat, a békével es türelmükkel visszaélünk. Mi ez, ha nem közismert tényeknek elferdítve való beállítása, mi más ez mint hangulatkeltés a prot. egyházak és hiveik ellen azok körében, akik nem ismerik a viszonyokat és nincsen módjuk arra, hogy azokról meggyőződést szerezzenek. Nem más ez mélyen tisztelt közgyűlés, mint konkoly hintés, melynek lassan-lassan az lesz az eredménye, hogy gyűlölettel telnek meg a tömegek azok iránt a magyar testvéreik iránt, akik más templomban imádják az örökké való Istent. Mély szomoruság fogja el a lelkemet ezen tünetek láttán. Nemcsak azért, mert oda jutottunk, hogy az ellenkező oldalon levő túlzó elemek meggyőződésünket, hitünket nem tisztelik, nem becsülik, hanem azért, mert szerencsétlen, szétdarabolt hazánkra végveszedelmet látok abban, ha a felekezeti harc nemzetbomlasztó mérgét beviszik életébe azok, akik elég könnyelműek ahhoz, hogy a kultúrharc égő fáklyájával játszanak az amúgy i&pattanásig feszült emberi idegek puskaporos hordója körül.
