Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-10-28 / 41. szám
324. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928. mann kölni érsek világias gondolkozásu és egyházi dolgokban teljesen tudatlan ember volt... még a Confiteort sem tudta.« (349 lap) Brandenburgi Albert mainzi érsek »könnyelmű élet- felfogású és szabados életű főpap volt.« (128 lap) Bergerio nuncius, aki pár évvel előbb a pápát képviselte Lutherrel szemben 1548-ban »az ujjitók táborába lépett« (241 lap) talán azért, mert ő is rájött arra, hogy mégsem lehet Krisztus földi helyettese az a Farnese Sándor (III. Pál) »aki nepotismusra való hajlandóságában egy 14 éves és egy 16 éves rokonát is kardinálissá tette« (239 lap), mikor már sürgették a bibliai alapokhoz való visszatérést. Ezt azonban épolyan nehezen lehetett volna legitim áltatni a Szentirásból, mint ahogy nehézséget okozott Rómában az is, hogy Luther ellen a bizonyítékokat a Szentirásból kell összeszedni. (83 lap) Rhetorikai fogásokkal nagyszerűen él a szerző. Az okfejtése nemegyszer zavarba hoz. Pompásan tud bizonyos dolgokról nem beszélni, máskor meg épen az ellenkezőjét hozza ki annak, amiből jogosan nagyon is mást várhattunk volna. Talán a hangijában és az arckifejezésében valami démonikus lehet, amit azonban igy nem nagyon érzünk magunkon, mint hatást, ha a könyvét olvassuk. Vannak kitételei, melyek elrémitésre szolgálnának, reánk azonban úgy hatnak, mintha a lelkünket, evangéliumi hitünket cirógatnák. Ilyenek: »A gyónást... a kapzsiság és zsarnokság eszközének mondotta.« (81 lap) »Azt tanította, hogy engedjük át magunkat az Isten tevékenységének és mindenhatóságának.« (47 lap) »Az egyház természete nem engedi, hogy látható fő uralkodjék fölötte és hogy határozott helyhez, Rómához legyen kötve.« (79 lap) »A jócselekedetek soha sem csinálnak senkiből sem jó és jámbor embert, hanem a jó és jámbor ember visz jó és jámbor tetteket véghez.« (90 lap) A német lovagrend uraihoz Luther figyelmeztetést intéz (rettenetes!) »hogy a hamis tisztaságot kerüljék és a házas élet tisztaságát válasszák.« (121 lap) »Nem szabad jócselekedeteknek tartani, ha vallásos célra képeket festenek.« (367 lap) Talán Demeter ötvös álláspontja a helyes és nem Szent Pálé az Efézusi Diana istennő kérdésben? (Apostolok cselekedeteiről szóló könyv 19. fejezete.) Milyen borzasztó az is, hogy »semmi szertartás nem volt, csak az »Ige« érvényesült.« (348 lap) Azon azonban nem botránkozik meg, amit Tetzel csinált a búcsúlevelekkel: »nem lehet rábizonyítani, hogy hires versét mondta volna (»Sobald das Geld in Kasten klingt, die Seele aus dem Feuer ins Himmel springt«) noha a vers tartalma nagyon közel van szavainak értelméhez.« (57 lap) Miltitz Károly kamarás szerepét is szépen elintézi: »kalandos tanácsot« adott Luthernek. (89 lap) Van a kötetben pár elenmondás, pl. »Luther már (1542) kiírta magát, belefáradt az életbe és ez ellankasztotta tehetségét.« (346 lap) Majd 1545-ben »a komorság kínozta férfi ezekből az évekből mégis nagy és mélyreható munkákat hagyott hátra.« (353 lap) »Meglehetősen barátságos hangú levélben Rómába hívják Luthert, hogy ott térítsék le a hibás útról.« (64 lap) A barátságos felhívásnak . .. semmi eredménye nem volt (79 lap), ezért tehát bizonyára barátságosan megjégették Luther szobrát Rómában (93 lap). A barátságos invitáció mellett lehetetlen fel nem tételezni azt a lelkületet, mely bár Huss Jánost is menlevéllel idézte zsinat elé, mégis megégettette. Ez nem tartozik a gyümölcsöző Luther legendák (109 lap) közé, hanem épügy történeti esemény, mint az, hogy »Olaszországot az inkvizíció szelleme mentette meg a vallási összeomlástól.« (361 lap) »Az egész világot felgyújtó vallási lázadás« vezérét (92 lap), ki Ágostont sem értette meg (35 lap) és akinek kiképzésében való hiányaiért az a rend tehető felelőssé, mely ide-oda helyezgette (34 lap) bizonyára szintén máglyára küldték volna, mint Husst, vagy a faszobrát. Terjedelmes, hatalmas munkát végzett a jezsuita atya, mikor megírta Luther életrajzát, melyből, ha Írója nem is nagyon kívánja, mégis úgy elénk ragyog a wittenbergi reformátor óriás alakja. Nagyon helyes a megállapitása, hogy »ez az ember nem szerzetesnek való volt« (27 lap), mert neki az egyház megtisztítása adatott feladatául. Az előszót iró püspök ur kijelenti, hogy »a másik oldalról jövő, az igazság szolgálatában álló hasonló szellemű munkának.... igazán örülni fogunk.« (4 lap) Sajnáljuk, de az evangéliumi egyházak ilyen szellemű könyvet soha sem tudnának megírni. Nem tudnánk, mert mi szeretünk minden szót és mondatot úgy leírni, ahogyan azt valóban érezzük is, másodszor azért sem tudnánk, mert számunkra a római egyház története nem olyan nyílt és hozzáférhető, mint amilyen az evangéliumi egyházaké minden kutatónak. Gondoljunk csak Tischendorfra, mennyi nehézségbe ütközött neki csak bepillantani is a vatikáni könyvtár Bibliakódexeibe is! 398 oldalt kellett keresztül tanulmányozni, mig megtaláltam a munkának alapgondolatát és a munka épen most megjelentetésének és időszerűségét. »Luther követői előtt ledöntötte az egyház (t. i. a pápa) tekintélyét. Tevékenységének ez a romboló (?) sajátsága teszi őt a mai kor szemében értékessé.« (398 lap) Ez is olyan megállapítás, mely lehet, hogy Rómának fáj, de az evangéliumi hitü keresztyének számára bók és dicséret. Incze Gábor, református lelkész. — Az Ifjúsági Egyesületek (KIÉ) imahete november 11—17 között megy végbe, melynek vezérfonalát az »Ébresztő« közli. A tavalyi ima- héten »világfillér« címen 400 pengő persely- pénz gyűlt össze a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek genfi központja részére.
