Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1928-01-15 / 3. szám

Evangélikusok lapja

1928.

18.

A keresztyén vallás dinamikus erő az ember életében. Pál apostol azt mondja: Mindenre van erőm a Jézus Krisztusban. Elsősorban arra, hogy az Istennek dicsőségére éljen. Ebből, az Isten dicsőségének kereséséből, fakad azután az emberiség és a teremtett világ irányában az az ellenállhatatlan kívánság a szeretetben való szolgálatra, amelyről ugyancsak1 az apostol azt mondja, hogy egy magasabb kényszer, á Krisztus s ziere tétének hatása alatt cselekszik.

De hol van akkor a vallásnak vigasztaló ereje? Mit jelent a keresztyén öröm? Miben nyilvánul a keresztyén hitnek ereje? A Vigasztaló Szentlélek munkája? Semmiesetre sem abban, hogy kényelmes földi életet biztosit számunkra. Nem is csak abban, hogy a túlvilágon örök üdvösséggel biztat. A vallás megvigasztal minden körülmények között azzal, hogy nem hagyja elfelednem, hogy Istennek a világában élek és Istennek gondviselése őrködik felettem. Hiszem, hogy Isten erőt ád a szenvedések és megpróbáltatások elviselésére, hogy nem hágy feljebb kísértetnem annál, mint elviselhetem, hogy bármikor bemenetelem van Istenhez a Jézus Krisztus által Nagy vigasztalás az minden viszontagságban, hogy Isten kormányozza a világot, amelyben élhetek és élek nem önmagámnak, nem is a múlandóságnak, hanem Istennek és az örökkévalóságnak. Van egy legmagasabb hatalom, amelynek céljait szolgálva részesévé leszek Isten országának és fáradozásom, munkám, verejtékem, könnyhullatásom nem hiábavaló, mindezeknek megvan a nagy összefüggő értelme és jelentősége.

Feladatokat látok meg, amelyeket a Szentlélek megvilágositása nélkül nem láthatnék; megépítendő romokat, megujitandó városokat, helyreállittandó pusztaságokat látok ott, ahol a vallásom nélkül azt gondolhatnám, hogy úgy van rendjén, amint van s átadnám magamat a reménytelen csüggedésnek, a tétlen vagy zúgolódó pesszimizmusnak, a merengésnek, révede- zésnek, szentimentalizmusnak. A Szentlélek ereje által hiszem azt, hogy amint az én belső emberem napról-napra újulhat, sőt újulnia kell, ép- penúgy ez a világ is megújítható. Nem abban az értelemben, hogy a régiből tabula rasa lesz, és minden régi irás letöröltethetik, hanem azáltal, hogy az Istennek teremtő ereje most is működik és a megújult ember Isten munkatársává szegődve, közreműködik abban, hogy a világban mindjobban kialakuljon Isten országa.

Már ebben az életben vigaszom az, hogy meglátom Istennek célgondolatát, és megtapasztalom, hogy fáradozásom nem hiábavaló az Urban.

A brassói egyházmegye története.

A brassói magyar evangélikus egyházmegye 1886. május 15-én vált el az erdélyi szász egyháztól és abban az esztendőben csataltatott mint külön egyházmegye a tiszai egyházkerülethez. A negyven éves évfordulóra az egyházmegye tavaly novemberben jubilá is közgyűlést tartott, amelynek keretében Nikodémusz Károly főesperes tartott felolvasást az egyházmegye történetéről (megjelent az erdélyi Evangélikus Néplap 1927. decemberi számában).

A barcasági csángó magyarok mindjárt a reformáció elején csatlakoztak a mozgalomhoz, és Hontems János brassói lelkész 1540. körül a csángó községekben már mindenütt evangélikus egyházi életet talált. A csángók ekkor teljesen függetlenül és szabadon rendezkedtek be, később azonban az erdélyi fejedelmek ezeket a községeket elzálogosították Brassó városának és igy a csángók lassanként Brassó városának jobbágyaivá sülyedtek. Lelkészeik nem használhatták a lelkész nevet sem, a brassói szász papnak a káplánjai voltak s a brassói városi tanács nevezte ki őket, még pedig gyakran olyanokat, akik magyarul nem is tudtak. A brassói magyar pap szintén káplánja volt a brassói szász papnak. A teljes egyházi függés Brassó város pat- ronusi jogának, ez pedig a hűbérviszonynak a következménye volt, de 1848-ban, a jobbágyság eltörlése után sem szűnt meg.

A barcasági magyar gyülekezeteknek az egyházi önkormányzatért indított mozgalma kb. száz esztendővel ezelőtt kezdődik. Lelkészeik már ekkor a szász káptalan mintájára szenio- ráíis testületet alakítottak, azonban Brassó városa ezt az egyesületet betiltotta. Jó néhány évvel később, 1842-ben alakult meg »Az ágostai hitvallást követő barcai magyar papság társasága«, de azok a papok, akik megalapitották, rendreutasittattak és a gyülekezéstől eltittattak. Erre 1844-ben az erdélyi Guberniumhoz fordultak, s engedélyt kértek a szász országos egyházból való kiválásra, önálló egyházmegye alakítására és az erdélyi református egyházhoz való csatlakozásra. A kormányzó tanács ezt a kérelmüket nem teljesítette, mire azt kérték, hogy a brassói szász pap fennhatósága alól vétessenek ki, hogy szász fennhatóság mellett magyar es- perességet állíthassanak fel, s a gyülekezetek a lelkészeiket maguk választhassák. A szász egyházi vezetőség ekkor, 1847-ben megengedte, hogy a magyar lelkészek is lelkészeknek neveztessenek, de a szász papsággal való egyenjogosi-