Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-05-20 / 21. szám
164. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928. mert érzi, hogy addijg, amig a papság helyén áll, az ördögi nem garázdálkodik! szabadon. Én mindezeket nem hivalkodásból, hanem azért mondom, hogy mi, lelkészek, annál nagyobb hálára buzduljunk a jó Isten iránt, hogy minket erre a szép pályára elhívott s átérezvén annak nagy jelentőségét, annál buzgóbban igyekezzünk azt betölteni. A mai papi nemzedékre különösen nagy feladatok várnak. Egy lelkileg-testilegi megviselt, rendes kerékvágásából kizökkent, magasabb ideáljait vesztett embernemzedéket kell egyesulyba segítenie. És jóleheí a vértszomjazó démonok lecsitultak már, de azért nem mondhatjuk, hogy már helyben volnánk. A világ' még mindig forr és vajúdik s veszedelmek csiráit hordozza mélyein. Maga a világszellem is átalakulni készül, amely szellemnek előnyös vagy hátrányos volta attól fog függni majd, hogy mennyire hatja azt át az istenfélelem lelke. Ma még határozatlan s elmosódó minden. Egyet azonban már is észrevehetőnk, azt, hogy az utolsó évtizedekben annyira grasszáló vallás- talanság vesztett erejéből, mert látták az emberek, hogy az semmire sem jó, legfeljebb arra, hogy romboljon és kiszárítsa a kebleket. Ma már sokkal többen keresik fel a templomo- kat s olyan körök is hangoztatják1 a vallásos szellem mélyítésének a szükségességét, amelyek azzal azelőtt nem igen törődtek. A vallásos szomjúság egyik tanuíjelének tekintem azt is, hogy a Biblia kelendősége évről-évre növekszik. Mert amig pl. 1925-ben Csonkamagyaror- szágon 25 ezer magyar nyelvű Biblia és bibliai rész kelt el, addig 1926-ban ez a szám már 49 ezerre, 1927-ben pedig 65 ezerre emelkedett. A mi mind jó jel. Most már csak arra van szükség, hogy mi ennek a folyamatnak a segítségére siessünk s az ifjabb nemzedék1 biblikus szellemben való nevelése által a keresztyén hitéletnek olyan segédcsapatokat neveljünk, amelyek Bibliával a kezükben, a magok helyén világítsanak. Mert nagybecsű dolo g az vallás erkölcsi szempontból, ha itt is, amott is, egy-egy kiváló közéleti alak! Gladstoneként odaáll a világ elé s rámutatván a Bibliára igy szól: »Ez az én mindennapi eledelem, ez az én erőmnek a forrása« — mint ahogy azt a mindnyájunk által ismert s nagyrabecsült Hegedűs Lóránt teszi gyakran, vagy ahogy a Biblia örökértéke mellett bizonyságot tett csonka hazánknak bölcs Kormányzója is, mikor a Makó város tanácsának asztalán álló Bibliába ezeket a megszivle- lendő szavakat irta: »A Biblia az én első törvénykönyvem«. Ilyen egvháztagofcat kell nekünk minél többeket nevelnünk, a Bibliának helyes protestáns értelmezésével, mivelhogy csak a Bibliában komolyan elmélyedt nemzedéktől lehet várni igazi hitbuzgóságot és igazi keresztyén erényeket. A mai keresztyénség képén, jólehet az európai társadalom keresztyénnek mondja magát, igen sok idegen, mondhatnám pogány vonást látunk. Az utolsó évtizedekben egész világ támad körülöttünk a keresztyén egyházétól elütő ideálokkal és erkölcsökkel, sőt a keresztyén egyházzal szemben ellenséges érzülettel. Én ennek okát abban keresem, hogy az Egyház nem foglalkozott eleget egyes társadalmi rétegekkel s azoknak sok mindenféle bajaival. Elméletileg talán foglalkozott a szociális kérdéssel, de gyakorlatilag keveset. S azért tért veszített meglehetős nagy területen. Újabban a fejlődő bel- missziói tevékenység jó helyen fogta meg a dolgot s amennyiben ez a mozgalom megizmo- sul, sokat hódíthat vissza az Egyház az elvesztett területből. Egy óriási hátránya van nálunk a keresz- tyénségnek, értvén ez alatt annak összes cso- portozatait, és pedig azt, hogy nincs egységes frontja. Apró-cseprő ujjhuzásokban fecsérlődik el sok energia, amellyel, ha összefogna, igen sok szemetet l ehetne kiseperni a társadalomból. Szomorú dolog az nagyon, hogy a háború és a forradalom véres leckéi után sem tudtunk még odajutni, hogy a keresztyén felekezetek együtt- érezzenek s együtt fogják meg az ekeszarvát. A magyarság nem tud hazafias ünnepet rendezni. a nélkül, hogy abba kellemetlen, felekezeti elfogultságból eredő hangok bele ne csendüljenek. Láttuk1 ezt többször a különböző zászlószenteléseknél, a Jókai s a Kossuth ünnepélyeknél. Mintha az a levente vagy cserkészzászló nem az egész magyarságnak volna a reménysége, s mintha az a református Jókai, vagy az aluteránus Kossuth Lajos nem az egész magyarságnak volna a büszkesége és dicsősége s nem az egész világ kultúrájának volna a x gyogó csillaga! Nem tudom én, hogy nézn^ ki a magyarság ügye, ha a külföldi protestáns államok felekezeti elfogultságból úgy bánnának el a magát Regnum Marianum-nak nevezni szerető Magyarországgal, mint nemrégiben anew- yorki püspök ur elbánt a luteránus Kossuthhal s ugiy elzárkóznának a mi jogos feljajdulásaink elől, mint ahogy ő elzárkózott egy méltatlanul szenvedő nemzet nagy érzései elől. De hát a protestáns államok, hála Istennek, az igazságot nem a felekezeti elfogultság szemüvegén át nézik! A portestáns államokban nyilvánult meg legelőször a szimpátia a magyarság ügye iránt, s azokban ütköztek ki a sötétségből legelőször s legerőteljesebben azok a fénysugarak, amelyek hajnali derengésként a nappal közeledtét hirdetik. Amiben a magyarországi protestantizmusnak is része van, mert a magyarországi protestantizmus eleitől fogva felhasználta a maga külföldi összeköttetéseit arra is, hogy az Isten- országa igazságai mellett, a magyar igazságnak is barátokat szerezzen ottan. A magyar protestantizmus, jogos önérzettel mondhatjuk, minden időszakban megtette a kötelességeit a magyar haza iránt s megteszi ma is s azért senki emberfiának nincs joga reá magas lóhátról nézni.
