Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-05-13 / 20. szám
158. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928. zosség« kifejezésekben közösség jelölésére a görögben a »koinonia« szót találjuk1. Schirlitz szótára szerint a koinonia a tárgy genitivuszá- val jelenti: die Mitteilnahme an etwas, tehát a valamiben való közös részesedést, a partici- pálást. A teljesen szabatos fordítás tehát az lenne: »a Krisztus vérében való közös részesedés«. Nem állítom, hogy a részesedés közösségén a szövegben nyomaték van, de benne van az, hogy az Úrvacsoránál a résztvevők közösen vesznek részt, és a javakban közösen részesülnek. Tehát a Krisztus testével és vérével való közösség egymás közti közösséget is jelent. Az apostol az Úrvacsoráról szóló tanítást az Úrtól kapta s élőszóval is igy tanította a korinthusbelieket, még levelének megírása előtt (1 Kor. 11, 213.) Kétségtelen tehát, hogy a ko- rinthusbeliekhez irt levélben foglalt paradozisz az Úrvacsoráról rendkivüli értékkel bir, már azért is, mert nemcsak a legrégibb, ihanem mert Pál apostolnak a zsidó és pogány rítusok hatása alatt álló gyülekezetben különös gondot kellett fordítania arra, hogy élesen disztingvál- jon, határozottan, szabatosan beszéljen és írjon. Különösen négy momentum emelkedik ki: a hájaadás, az ivás és evés, a Krisztussal való közösség és az egymás közti közösség; s mind a négyet összefoglalja a Krisztusról nevezetesen annak haláláról való megemlékezés valamint a Krisztus eljövetelének várása. Minél hevesebbek azok a viták, amelyek az Úrvacsora szentsége körül folynak, mint legújabban az anglikán egyházban is, annál szükségesebb, hogy újból és újból visszamenjünk a legrégibb paradoziszra, a legrégibb tanításra, mert annál könnyebben felismerjük a lényeget, s meg tudjuk különböztetni, el tudjuk választani a másodrendű vonásoktól. Értekezésem keretein belül, annak tárgyánál fogva csupán azt akarom kiemelni, hogy az Úrvacsorának szociális jelentősége, amelynél fogva az gyönyörű magyar kifejezésünk szerint testvéri közösséget jelent (a testnek és vérnek közösségét!) eleitől kezdve kidomborodik, s elmondhatjuk, hogy az Úrvacsora szentsége ősidők óta a keresztyén anyaszentegyház- nak fenntartó ereje. Igen szépen mondja a Formula Concordiae az Úrvacsora szentségéről: »firmum vinculum societatis Christianae et cum capite suo Christo, et inter se vinvicem co- nivunctio arctissima«, a keresztyén társadalomnak szilárd köteléke, fejével a Krisztussal és egymás közt erős kapcsa (Form. Concordiae II. pars VII.) Ez a szentség annyira jellemzi a keresztyén egyházat, hogy fattyúhajtásnak kell tekintenünk minden olyan magát keresztyénnek nevező közösséget, amely ezt a szentséget lekicsinyli, vagy mellőzi; s nem tekinthetjük keresztyénnek azt, aki az Úrvacsorával nem él. Krisztus a szent vacsora szerzésével adott egyházának egy olyan szent cselekményt, amelylyel az egyház közösségbe lép Urával és közösségre lépnek egymással az egyház tagjai is. S ezt a közösséget dokumentálja az egyház a nem keresztyénekkel szemben kifelé is, miként egy régi jó konfirmanduskáténk mondja: »megkülönböztetjük magunkat a nemkeresztyénektől«. Egyesülés nem lehet elszakadás nélkül. Az Úrvacsora mikor közösséget hoz létre, egyúttal válaszfalat is emel. Ez a testvéri közösség az őskeresztyénségben igen erős, ez a válaszfal nagyon magas volt. Az üldöztetések korában. Később, mikor a keresztyénség »uralkodó vallás« lett, a helyzet ebben a tekintetben is megváltozott. A középkor elején a mágia bevonult az Urvacsorai tanba és gyakorlatba. Az újkor elején a megerősödött nemzeti és osztály-öntudat megtépázta a testvéri közösséget. A reneszánsz és a reformáció korában az individualizmus nyomult előtérbe; a főkérdés az lett, hogy az egyén miként mentheti meg a lelkét, hogyan juthat el az üdvösségre. A keresztyénség szociális jellege majdnem egészen feledésbe ment, az egyház átengedte a teret az államnak, mig végül a keresztyénség körén belül is elhangoztatott a jelszó: a vallás magánügy! Az a tagadhatatlan válság, amelyen a protestantizmus a mi időnkben keresztül megy, végső elemzésben ide vihető vissza: a szentségekre, és a szentségeknek szociális jelentőségére. Ezért került előtérbe Angliában az Úrvacsora ügye, s előbb-utóbb minden protestáns egyház kénytelen lesz foglalkozni vele. Egyházunknak1 gondoskodnia kell arról, hogy az egyház szentségeinek szociális jelentőségét belevigyék a tanítók és lelkészek a köztudatba. Luther Márton kiskátéja a szentségekről szóló negyedik és ötödik részben ezt nem tárgyalja ugyan, de az előző három rész, valamint hitvallási irataink egyrészt lehetővé, másrészt szükségessé teszik, hogy a Szentirás alapján hirdessük, tanítsuk', valljuk és éljük azt a közösséget, amelynek köteléke és kapcsa a ke- resztség és az Úrvacsora szentsége. HÍREK. Felkérjük azon előfizetőinket, akiknek legutóbb külön borítékban csekklapot küldtünk, hogy hátralékaikat minél előbb beküldeni szíveskedjenek. A kiadóhivatal. — Nyári diákgyülés. A Magyar Diákok »Pro Christo« Szövetsége (MEK Dsz.) ez évi konferenciáját junius 30—julius 5-ig tartja tahiti táborában. A tábor kedvező fekvése (egy őserdő szélén, 10 percnyire a Dunától,), az egyre tökélesedő berendezés minden a testi felüdüléshez szükséges tulajdonsággal meg van áldva. A lelki és szellemi életet pedig kimondhatatlan
