Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-05-06 / 19. szám
148. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928. csak oly vonásokat tett élénkebbé a történeti Jézus Krisztus arcán, amelyek azon az egész őskeresztyénség közmeggyőződése szerint kezdettől fogva megvoltak«. Hogy egy Mezopotámia déli mocsarai közt ma is élő régi szektának, a mandáusoknak, tana mimódon erősiti meg a negyedik evangéliom történelmi hitelességét, s nem a görög gondolkozásban, hanem a palesztinai őskeresztyén gyülekezetben gyö- kerezését, annak részletes ismertetése nem tar- tozhatik ide, mert igen messzire vinne. A szép értekezést élvezettel és örömmel olvastam. Mert ez is egy bizonyíték amellett, hogy a teljes irás Istentől ihletett és a szinoptikus evangéliomok meg a János evangélioma között nem lehet olyan különbséget tenni, amilyennel a liberális theológia még néhány esztendeje is kérkedett. Csak egy megjegyzést óhajtok tenni a Behm munkájából az értekezésben idézett e mondathoz: »az újszövetség megőrzi a kimért távolságot a teremtés jés megváltás tényei közt«. Azért, mert ugylátszik ezt Lie. dr. Karner Károly is elfogadja. Én ezt nem merném ilyen határozottsággal kimondani. Éppen János evan- géliomának híres bevezetése az Igéről (logosz) azt tanitja, hogy az Ige, amely Isten vala, kezdetben az Istennél vala, »minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett«; ez az Ige lett testté a Jézus Krisztusban, a Megváltóban; tehát legalább is félreérthető az a kitétel, hogy az újszövetség megőrzi a kimért távolságot a teremtés és megváltás ténye között. Mert az evangéliom szerint az Ige a teremtésnél is, a megváltásnál is ottvan. És a christológia erről az evangéliomi tanításról ma kevésbbé mondhat le, mint bármikor, mert az a világkép, amely a világ történelmet a terem- tés-megváltás-végitélet sémájára szabva kimért távolságokkal jelentkezik, ma nem tartható fenn a régi alakjában. A teremtés »ténye« és a megváltás »ténye« nem állíthatók egy kimért távolságnak két végére. Pál apostol szerint sem, mert ő is azt mondja, hogy aki a Krisztusban van, az uj teremtés és ugyanezt a gondolatot többféleképen is kifejezi. Vagyis János szerint a megváltó Jézus Krisztus ott van a teremtésnél, és a teremtő Ige ottvan Pál szerint a megváltásnál. Az ige megtestesülésének dogmája, vagy talán helyesebben mondva, misztériuma, a rombolóan liberális theológia sajnálatos visz- szahatásaként jogtalanul háttérbe szorult. Pedig a történelmi Jézus Krisztus arcának legjellegzetesebb vonásait az inkarnáció misztériuma adja meg s ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor az egész christológia lecsúszik az újszövetségi szentirás fundamentumáról; zsákmányává lesz »az egyes kutató vallásos meggyőződésének«, ahelyett, hogy szabályozója lenne hitének. fl fiiippibeliekhez irt levél. 3, 9-11. A törvény a Krisztusra vezérlő mester, de eppen ezért a törvény nem adhatja azt, amit a Krisztus ád, mert a törvény egészen más, mint a Krisztus. Ahogyan az ut más, mint az a családi kör, amelybe az ut vezet; ahogyan a szem más, mint amit szemünkkel látunk, úgy a törvény is más, mint a Krisztus. A törvény arra a célra, amelyre rendeltetett, jó volt. De nem való arra, hogy általa igazságot tudjunk magunknak szerezni Isten előtt. Akik a törvénynek ilyen erőt tulajdonítanak, azok meghamisítják a törvényt, azok a törvénnyel félrevezetik az embert. Mert az embernek igazsága csak a Krisztusban van. Istennek igazságossága az Ótestáinentomban mint törvény és erkölcsi parancs jelenik meg, de a tökéletes kijelentésben, a Jézus Krisztusban ez az igazságosság mint élő s'zemély nyilatkoztatott ki az embereknek. Az igazságosság tehát Istennek! személyétől elválaszthatatlan és az ember számára nem paragrafusokat jelent, hanem személyi létet, életet. Cselekedetekkel megigazulni, igazságot szerezni nem lehet. Az ember több, mint a saját vágyainak, érzéseinek, kivánságainak, gondolatainak, szavainak, cselekedeteinek, testének és lelkének összege. Ez a több az emberen az Isten képe, a szellem, az istenfiuság. És az az igazság, amely az Isten előtt való megigazulás, nem áll elő a vágyak, érzések, szavak, cselekedetek stb. igazságából, mert mindezek nem jelentenek még életközösségét, személyi élet- összeömlést az Istennek, mint szellemnek személyi létével. Ezt az életközösséget, ezt a személyi életösszeömlést csak akkor érjük el, ha a Krisztusban találtatunk. Igazságunk az Istentől van. Hogyan is lehetne másként? Az ember Istennek teremtménye, mindenét Istentől kapja: testét, lelkét, ezeknek minden tehetségét és erejét. Hogyan szerezhetné meg az igazságot Isten nélkül, aki nélkül semmije nincs? A Krisztus által való megigazulás jelenti az Istennek azt a munkáját, amellyel az igazságot munkálja bennünk. Az apostol azt írja, hogy igazsága a Krisztusban való hit által van, a hitnek alapján. Mit jelent ez az üdvözítő hit? Jelenti a teljes beolvadást a Krisztusba, önmagunk átadását, a bennünk levő istenképnek a Krisztusban való felragyogását. Ahogyan a hullócsillag a föld légkörébe jutva kíigyul és megmutatja származását, úgy az ember is a Krisztusban találtatván a hit által, megmutatja, hogy az istenségnek részese és örök üdvösségre van hivatva. A hit tehát megbizonyodás a Krisztusban istenfiuságunkról; Istenhez tartozandó- ságunkról és örök rendeltetésünkről. Ezen megbizonyosodás nélkül megigazulás és üdvösség nincsen. Az apostol a hitet szoros összefüggésbe hozza az ismerettel, és pedig úgy, hogy az ismeret alapszik a hiten. A hit által ismer
