Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1928-01-08 / 2. szám

1928. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 13. érintett kérdéseket illetőleg mindenki cseleked­jék és viselkedjék úgy, ahogyan gondolja, hogy megállhat Istene es császára előtt. Ez a határozat állította fel azt az elvet, amely a cuius regio eius religio szavakban van tömören ösz- szefoglalva, ami azt jelenti, hogy az ország val­lását az uralkodó vallása szabja meg. A speyeri birodalmi gyűlésnek ez az egyhangú határozata adta meg a reformáció egyházának szervezésé­hez a jogi alapot, ennek alapján keletkeztek Németországban a tartományi egyházak. A ha­tározat csak provizórium akart lenni, addig, a mig a zsinat határoz, de a német fejedelmek és birodalmi városok siettek annak gyakorlati konzekvenciáit levonni, amelyeket többe vissza­csinálni nem lehetett. Az első tartományi evan­gélikus egyházat Fülöp hesszeni órgróf hozta létre. De, miként az ilyen provizórikus, se hideg, se meleg intézkedésekkel történni szokott, a speyeri határozattal sem sikerült a tüzet elol­tani, hamarosan teljes erővel fellángolt az megint az 1529. évi, ugyancsak Speyerben tartott biro­dalmi gyűlésen. Itt a katholikus többségnek si­került keresztülvinni azt a javaslatot, amely sze­rint az 1526. évi provizórium mégsemmisitte- tett, vagyis megint előállott az 1526. előtti hely­zet, amely szerint a wormsi ediktum határozatai végrehajtandók. Ezeknek végrehajtása pedig egyet jelentett azzal, hogy a reformáció tovább­terjedése lehetetlenné válik, s ott is, ahol már gyökeret vert, kiirtatik. Visszatérés lett volna ez a régi rendhez, tehát a róm. kath. püspökök egyházi juriszdikejójához. Az evangélikus ren­dek a speyeri gyűlés határozata ellen 1529. áp­rilis 20-ról keltezett tiltakozást jelentettek be, s innen ered a protestáns elnevezés. A tiltako­zást tizennégy város is aláírta. A helyzet kiéleződött. Mindegyik fél szer­vezkedett és szövetségeseket keresett. Abban azonban egyetértettek, még a speyeri 1529. évi birodalmi gyűlésen is, hogy a vallási ügyek el­intézésére egyetemes egyházi zsinatot kell össze­hívni. De a zsinat összehívását VII. Kelemen pápa sem szükségesnek, sem pedig tanácsos­nak nem tartotta. Az 1530. évi augsburgi birodalmi gyűlésen megjelent V. Károly császár, aki az 1521. évi wormsi gyűlés óta nem vett részt személyesen a gyűléseken. Az augsburgi birodalmi gyűlés feladata volt a törökök elleni hadjárat megszer­vezése és az egyház békéjét és egységét meg­bontó vitás ügyek elintézése. A császár javas­latára a törökök elleni hadjárat dolgát elhalasz­tották, hogy a vallási «kérdéseket alaposabban elintézhessék. Mindakét fél bízott abban, hogy a helyzetet békés utón sikerül rendezni. Nem sikerült. Sem az evangélikusok nem engedtek, sem a császár. A birodalmi gyűlés ez evangéli­kusok hitvallását megcáfolnak jelentette ki és 1531. április 15-ig adott nékik időt arra, hogy magukat a birodalmi gyűlésnek, a pápának és az Egyháznak alávessék. A császár kijelentette, hogy el van határozva a wormsi ediktum vég­rehajtására. De megígérte azt is, hogy hama­rosan egyházi zsinat fog összeülni. Az augsburgi gyűlés tehát nem sokat vál­toztatott a helyzeten. Kivéve, hogy az evan­gélikusoknak most már volt hitvallása, és ösz- szetartottak. A reformáció terjedt. A megígért zsinatból semmi sem lett ugyan, de most már az evangélikusok nem is sürgették, mert a pá­pával való békés megegyezés az augsburgi gyű­lés után mind lehetetlenebbnek látszott. A csá­szár is úgy látszik inkább arra használta fel a zsinat tervét, hogy vele a pápát féken tartsa. Végre is azonban a pápa 1537. május ha­vára összehívta a zsinatot, amelyet mint fen­tebb láttunk, Luttyr már 1520-ban kívánt, s a melyet azóta a németek nem szűntek meg sür­getni, összehívta Mantuába, tehát nem német városba. A szász választófejedelem kezdettől fogva közömbös volt e zsinattal szemben, kü­lönösen azért, mert külföldön akarták tartani, s mert a pápa azt kívánta, hogy a zsinatnak határozatait az evangélikusok is kötelezőnek is­merjék el magukra nézve. Luther a pápa legá­tusát, aki azért jött, hogy a mantuai zsinat szá­mára Németországban kedvező hangulatot te­remtsen, kedélyesen fogadta. Végül is Luther, Melanchton s a többi evangélikus theológusok is úgy gondolkodtak, hogy’ a meghivást elfo­gadják. 1536. december első felében a szász vá­lasztó megbízta Luthert, hogy a mantuii zsinati tárgyalások számára szedje cikkekbe, hogy med­dig hajlandók elmenni az evangélikusok az en­gedékenységben. Ezeket a cikkeket a protestáns nemesek Smalkaldenben, 1537. februárjában tár­gyalták le, ott a protestáns rendek elfogadták és a theológusok aláirták. A mantuai zsinat nem jött össze, mert a fejedelmek nem voltak hajlandók azon megje­lenni. De a smalkaldeni cikkek mégis megtet­ték az evangélikusoknak azt a szolgálatot, hogy egynémely szőnyegen forgó kérdésben szaba­tosabban forinuíázta álláspontjukat, mint az Ágostai hitvallás, amelyben Melanchton itt ott túlengedékeny volt. A smalkaldi cikkek után a wormsi edik- tumnak háború nélkül való elintézése lehetet­lenné vált. S ezután már az evangélikusok sem kívánják a zsinat összehívását. Ez volt tehát az utolso lépés, amelyet az evangélikusok a római egyházzal való megegyezésre hajlandók voltak tenni. A Smalkaldi Cikkek jelentősége és fontos­sága egyre fokozódó elismerésben részesült, a mig végül a Konkordia Könyvben foglalt hit­vallási iratok között is helyet kapott. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom