Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-09 / 2. szám
10. 'evangélikusok lapja 1921. nyában a hit feltétlen bizalmat és alárendelést jelent. Az emberek irályában azt jelenti, hogy szüntessünk meg minden érvelést és vitatkozást és kezdjük el vissza sugározni azt a szere- tetet, amelyet maga Krisztus tanúsított minden ember, jók, gonoszok és közönyösek iránt. Aki legjobban szeret, az szolgál legjobban és leghajlandóbb arra, hogy az ellene művelt gonoszt ne vegye tekintetbe. A Mester nem mások tévedéseinek kiszimatolásával és mások bűneinek kiteregetésével volt elfoglalva. A Mester kemény hangon beszélt a képmutatásról és sokat beszélt a hit fogyatékosságáról, de igen keveset Magdalénáról és arról az emberről, aki ellopta testvérének örökségét.« Magyar Phalan$zter:? Az a bizonyos „számarány.“ Róma egyháza rna-napság hatalmas helyzeti energiához jutott: a forradalmi lázban elgyengült, erejét vesztett népünk quietumokat szomjazó lelke e'bágyadtan dőlt ölébe. Tekin- ‘ytisztelet, engedelmesség kell ma s ezt, mint Idagógiai értéket nyújtja is ez az egyház. Elfogulatlan lélekkel meg is lehetne álla- pitani, hogy napjaink óramutatója azokra a szolgalatokra mutat, melyek Róma egyházától várhatók. A mi egyházunk forradalmi erőkből táplálkozott: a haeresis jogát és kötelességét állapította uneg, midőn L. után ismétli azt a hatalmas '"»nem«-et a nagyképü bálványok engedelmességre intő felhívásának ellenében s örök érvényre emelte az egyén, az individuum jogát, a lelkiismeret abszolút tekintélyét s ezzel a meggyőződés érthetetlenségét. De: Roma locuta est... És az mindig rejt magában valami bántót, sértőt, leszólót... Hirdette itt, hogy a forradalmak tüzének fajtatója az individualizmus és a liberálizmus volt. Ez a két ördög gyújtotta alánk a pokoli tüzet. Nézzünk csak a szemükbe: vájjon ezek-é a mi ellenségeink? Az individualizmus egyházunk egyik alapelve, mely szerint semmiféle intézmény, törvény nem szerezheti meg bűnös lelkem üdvösségét, egyedül az Isten kegyelme s az én hitem, az én bünbánatom, az én megtérésem, mert a gol- gothai halál nem az emberiség, nem a világ, még csak nem is az egyház, sőt még az evangélikus egyház váltságát sem szerezte meg, hanem az én váltságomat. Ez a mi individualizmusunk. Ezt a szót mi patentiroztuk. Róma szabadalmat sért, amikor ezt használja és e szóval, a mi dogmatikánk által »szentté« avatott szóval bélyegezte meg a lázadást, a fegyelemből, a rendből kioldózódást. Tiltakoznunk kell ez ellen. A másik »ördög« is csak neki ördög. Mert a liberálizmus, melyet mi hirdetünk, az evangélium és a misszió szent szeretet-munkájának áldott liberalizmusa, az Ap. csel, 10, 34. és 35. liberálizmusa: »Bizony- nyaí látom, hogy Isten nem személy válogató, hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki Istent féli és igazságot cselekszik...« A zsidó-kérdés azért oly gonosz és ártalmas, mert Róma kezébe került, holott, ha a mi halk és tiszta szavunkat meghallgatta volna nemzetünk, ez a kérdés — missziói kérdés lett volna és semmi más. Ma romlás és rontás, gyűlölet és izgalom, sebek és vesztességek az eredmény, melyet e kérdés és ennek Róma recipéje szerint való türelmetlen kezelése termelt számunkra. Uj hivatása támadt egyházunknak: kimenteni az evangélium szellemét, a tiszta, az igaz keresztyénséget, a vonzó, meleg és megtérítő szeretet lelkét a gumibotos, a fenyegető, a gyilkolásra izgató és a pogrom véres árnyékát a magyar horizontra mázolgató klerikális- fajvédő kezekből. Jó. A fajok harca, sőt az egyének harca természeti szükség és természeti törvény, de a keresztyén gondolat e harcból kimentendő, mert a keresztyén eszmény itt van e szent szavakban: »Szeressétek ellenségeite- teket... Ki követeli felső ruhádat, add oda az alsót is..., Ki egy futamatra kényszerít, menj kettőre.« Faj védelem és evangélium nem egyeztethető össze. Mienk a szent hivatás: az evangélium érvényre emelése! És az a tény is figyelemreméltó, hogy az ébredő magyarok táborában a kath. káplánok mind ott vannak és kiáltoztatják: üsd a zsidót! de csak azért, hogy az Egyház tárt kapuin át menedéket találjanak a — keresztelő medencé- cénél. Riasztotta őket, hogy belé fussanak. Mi meg, mint Saul a próféták között, szépen táncolunk Róma fuvolázására c s megszédültünk. Megszédültünk any- nylra, hogy elalé its águnkban elvesztettük öntudatunkat. El. Teljesen. Annyira, hogy pl. a »numerus klauzusz« ellen, amely pedig lelki ismeretet érintő sérelem, Egyházunk — a numerusz klauzusz ostorcsapásainak nyomait még ma is testén viselő Egyházunk — elfelejtett el- len^egy halk szócskát is emelni. Lutheránusok! Avagy elfeledtétek az 1523. budai és 1525. rá- kosi végzéseket: a »luthéráni comburantur«-t? És elfeledtétek az 1680. évi XXV. és XXVI. t.-c.-t, mely ugyan ám erős numerusz klauzuszt alkalmazott ellenünk az artikuláris helyekkel? Mi valami gonosz álomkórba szédültünk. Nem hallom e feltámadásért imádkozó és feltámadásra készülő nemzet felfohászkodásában és fogadkozásában a mi hangunkat: nem hallom a bünbánat, a felelősség, az áldozatkészség, a tehervállalás, a lelkiismeret férfias evangélikus szavát. Nem látom, hogy a megalázódó, de Isten kezébe fogózó lélek a gondviselés
