Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-02-27 / 9. szám

66. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. apostol, aki semmi egyébről nem akart tudni, mint Jézusról, a megfeszítettről s aki azt kö­vetelte a keresztyénektől, hogy Jézussal együtt haljanak meg és Jézussal együtt éljenek. »Hit­tel nézek keresztfádra« ez a keresztyénség dia­dalmas erejének titka és ez a hit az a diada­lom, amely meggyőzte a Világot. A keresztyén hi.élet szempon'jából másod­rendű munka azokat az »űröket« és »hiányo kát« kitölteni akarni, amelyeket az evangélio- mok Jézus történelmi életrajzára vonatkozólag felmutatnak. A keresztyénség nem disztingvá! a történelmi Jézus és az örökkévaló Krisztus között. »Higyj és üdvözölsz.« Akik ettől a ta­nítástól eltértek, azok mind eltévelyediek. A megfeszített és feltámadott Krisztusba vetett hit elég volt arra, hogy az evangéliom meghódít­son sziveket és népeket és ennek a hitnek hiá­nyát, sehol, soha nem pótolhatta semmi. Felmegyünk Jeruzsálembe, hogy beteljesed­jék az írás. Vállalom a szenvedést, gydázatot és halált, hogy végbemenjen Istennek akarata. Hű maradok elhivatásomhoz, mint Istennek bá­ránya. Életemet, halálomat, dicsőségeimet Isten kezébe teszem le. A tanítványok akkor még nem értették meg ezt a beszedet, amely később, amikor megértették, igehirdetésüknek főtartalnia lett. Mert megismerték és elhitték, hogy Jé­zusnak az Atyához simulása és az Atyának Jé­zushoz hajlása a keresztfán és a feltámadáskor lett tökéletessé és ebben a kettőben lett be­fejezetté a megváltás munkája is. Ez a meg­látás és hit adott életüknek irányt, tartalm.it, célt és erőt. Újjá lett ég és föld, mert a Meg­váltóba vetett hit megláttatta velük azt a nagy igazságot, hogy a diadalmas élet nem a kö­rülményekhez való alkalmazkodásból, nem is az önelhatározásból és az elszánt akaratból táp­lálkozik, hanem abból a hitből, hogy Istennek akaratából élünk és Istennek akaratát kell tel­jesítenünk. És amint a Lélek elvezérelte őket erre az igazságra, szabadok lettek és erősek. Népmozgalmi adatok. A kondorosi ev. egyház, mely ez évben ünnepli fennállásának 40-ik esztendejét, a múlt évben ez.kkel az ada­tokkal zárta le: Keresztelés volt 262 és pedig 125 fiú és 137 leány. De a kereszteltek közt szarvasi határbeli 86 gyermek. Halálozás volt 129 személy, 62 fi és 67 nő. Esketés volt 76 pár. Vegyes házas 8 pár. Konfirmált gyerm-k: 155, és pedig 96 fiú és 59 leány. Úrvacsorá­hoz járult: 1288. Ezenkívül még 33 betegnek lett kiszolgáltatva az úrvacsora otthon. A képviselőiláz tanulságai. Ismeretes, hogy a képviselőházban tucat­számra suhog a reverenda, hogy három hon­atya képviseli a református lelkészi kart, de bennünket, a mi legsajátosabb egyházi érdekein­ket lei képviseli a törvényhozás fórumán? Van­nak evangélikus vallásu követek, a kormányban igen kedvező az evangélikusok arányszáma, de lesznek-e, akik az uj országgyu ésen sorompóba fognak lépni, amikor a Lutheránia legszentebb érdekeiért kell majd küzdeni? Keresem az uj országgyűlésen az Orszá­gos 'Luíher-Szöveíség bátorszavu elnökét, aki egyedül állott lei a mérkőzés porondjára, midón Trianont az evangélikus egyházon akarták lik­vidálni, de nem találom. Neki nem jutott man­dátum. Keresem világi vezérembereinket, de egyet se látok közülök a dunaparti palotában. Pedig tudom, becsületjei megállanák a helyü­ket. Keresem a jogtudományi készültséggel is rendelkező evang. papképviselőket, de sajnos, közülök egy sem került bele a döntő mérkő­zésbe, közülök egy sem jutott mandátumhoz. Gondfelhő ül a lelkemre. Fájó sóhaj tolul ajkamra: »megint lemaradtunk.« Bizony lema­radtunk. Nem űzök hiú ábrándokat. Sohasem gondoltam arra, hogy a tervezett kálvinista po­litikai párt testvérét, az evangél kus politikai pártot is meg kellene alapítani, de azt tudom, hogy felbecsülhetetlen áldás fakadna abból, hogy ha azok, akiknek bölcsesége után a ta­nácskozás zöldasztalánál elindulni szoktunk, a törvényhozás nemzetsors-döntő munkájánál sem hiányoznának. De miért hiányoznak? Bzonyára a mi szer­vezetlenségünk, bizonyára a mi gyámo’tahnsá- gunk miatt. Vannak s nem éppen csekély szám­mal olyan választókerületek, amelyekben mi va­gyunk többségben. Eme evangé.ikus választóke­rületek közül hány küldött »közülünk való« kö­vetet a törvényhozás csarnokába? Egy, vagy kettő? Vagy annyi sem? Toltuk a szekerét en­nek, vagy amannak, támogattuk ezt, vagy azt, aztán »felsőbb helyről« leültetvén, hogy »pap ne politizáljon«, félreálltunk és engedtük az ese­mények lavináját hömpölyögni, amerre éppen hömpölyögni akar. Sehol semmi koncepció, semmi cé.tüdatosság, semmi tervszerűség. Ránk állik az evangéliom szava: »3 világ fiai esze­sebbek a világosság fiainál a m-guk nemében.« A csatát elveszítettük. A jövő csatáját pedig csak úgy fogjuk megnyerhetni, ha az utolsó gregárius papig mindenki tudja mit kelljen cse­lekednie? A jövő követválasztásán csak úgy fogunk győzni, ha már most őrtornyot építünk őrtorony után; ha azokat, akiket mint egyházi életünk kipróbált harcosait, képviselői mandá­tumhoz akarunk juttatni, már most ismertetjük meg híveinkkel. Ha kulturestélyek, hazafias ün­nepek keretében módot nyújtunk nekik, hogy népünkhöz szólva, megkedveltessék magukat leendő választóikkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom