Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-30 / 5. szám
1927. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 45. * Azok, akik az ótestámentomi történetek iránt bizonyos vegyes érzelmekkel viseltetnek, meglepetéssel fogják hallani, hogy Angliában vasárnap délutánonként a rádión ótestámentomi történeteket adnak le. Ezekhez a leadásokhoz Moffat professzor a Biblának modern angolnyelvre lefordító ja tartott bevezető előadást. Előadásából idejegyzem az alábbiakat: Az öskelet a történeteknek és a mesemondóknak hazája. A zsidók azonban nem csupán a regénvesség kedvéért hallgatták szívesen a nagy elődeikről szóló történeteket, hanem főleg azért, mert büszkék voltak atyáikra és hitték, hogy Istennek eleitől fogva célja volt a világgal és a zsidó fajt választotta ki ennek a célnak megvalósítására. Ezeket a történeteket olvasva, vagy hal'gatva azoknak lényegét mellőzzük el, ha nem ügyelünk két meggyőződésre, amelyek az egész Otestamentomon végigvonulnak; az első az, hogy a nemzet egy egység, és a második az, hogy a nemzet Istennek közvetlen vezérlete alatt ál!. Ezek a történetek tehát kérdésekre adott feleletek. Erős nemzeti öntudatból születtek meg. Olyan tömörek, élénkek és mozgalmasok, hogy mindenki felismerheti rajtuk az irodalmi mesterművek bélyegét. De nem mindenki ismeri fel az első pillantásra, hogy azért mondták el őket újból és újból, mert a nép a liajdan- kor történetének eseményeivel akarta igazolva látni a jövőjébe helyezett reményét. Például, a nép tudni akarta, hogy miként került Palesztinába. Erre a kérdésére megkapta a választ az Ábrahámról szóló történetekben. A nép Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istenét imádta; ezek a történetek elbeszélték, hogy Isten miként vezérelte ezeket a nagy ősöket a nemzet megalapításában. Később az éhínség elöl menekülve, néhány törzs Egyiptomban keresett menedéket, ahonnan Kr. e. 1200 körül Mózes vezetése alatt kiköltöztek és meghódították Palesztinát. Erről beszél Mózes, Jozsue és Bírák. De mindezek a történetek csak úgy állanak kellő megvilágításban előttünk, ha tudjuk, hogy az említett két meggyőződés fonala fűzi őket ösz- sze: a nemzeti egység és az isteni kormányzás vezéreszméje. Azonban a nemzeti elhivatásba vetett hit sohasem vált önző nacional:zmussá. Az ótestámentomi történetekből eleitől fogva kisugárzik az a hit, hogy a zsidó népnek valamiképpen az egész világ számára van missziója és rendeltetése. A Biblia, amint azt gondolom Goethe mondotta, nem egy nemzetnek a Könyve, hanem a nemzetek Könyve. Ezek a történetek Ábrahámmal kezdődnek s elmondják, hogyan engedelmeskedett az isten: elhívásnak s hogyan fordított hátat a babilóniai pogányságnak. Ábrahámot három nagy vallás tiszteli: a zsidó, a keresztyén és a mohamedán. Ebben a három vallásban Ábrahám elhivatása uj fejezetet kezd az embernek Istenhez való viszonyában. És ez az elhivatás mindahárom val'ásban azt jelenti, hogy egy népet alapítson, aineiy Ábrahám hitén van és ezt a hitet másokkal közölje. Érdemesnek tartottam Moffat szép előadásából ezeket a sorokat idejegyezni, azért, mert az Otestámentom diszkreditálása szinte divattá kezd válni minálunk és a keresztyén hitvallással egyáltalán összenemegyetethető, tudatlanságon es elfogultságon alapuló lekicsinylése az ótestámentomi szint iratoknak bőséges táplálékot ta!á hat azok gondolkodásában, akik sem az ótestámentomi, sem az ujtestámentomi szent könyveket nem olvassák. Pedig ilyenek sokan vannak a keresztyének között. Könyveink. Ezt az egyszerű, nem sokat mondó címet Írtam ide. Azt is írhattam volna, hogy «Könyveink, egyházi irodalmunk, iratterjesztésünk«, mert hiszen erről akarok én itt néhány szót elmondani. A gondolat már nagyon régóta foglalkoztat engem, de közvetlenül e sorok megírására az adott okot, hogy lapunk hasábjain nem régen egy cikk jelent meg, melynek érdemes szerzője miután már szive szerint kipanaszolta magát egyházi jelenünk sivártalansága miatt - azt javasolja, hogy létesítsünk mielőbb evangélikus nyomdát. Evangélikus nyomda! Gyakran felvetődött már ennek az eszméje itt is, ott is. Hivatkozni szoktak ilyenkor arra, hogy magyar reformátoraink közül többen egyúttal nyomdászok is voltak s a magyar nyomdászat egyenesen a reformáció hatása alatt fejlődött ki, tehát az ennek az édes gyermeke, s igy kötelessége volna már ezek alapján is egyházunknak, hogy ha már nem is vezethet ezen a téren, legalább ne maradna le annyira, mint ahogy tényleg lemaradt. Azután hivatkozni szoktak, akik koronként az evang. nyomdát sürgetik, arra is, hogy az a tervezett nyomda szinte egyetemes orvosság összes bajaink ellen... S ezt tartják legnyomósabb érvnek. Nem tudom, hogy más miként vélekedik a nyomdaügyről, azt azonban sietek kijelenteni, hogy én nagyon örülnék annak, ha mielőbb lehetne olyan hatalmas evangélikus nyomdavál- latunk, mely a kor színvonalán állva, minden igényünket kielégítené s egyúttal függetlenítene is bennünket. Ebből következik az, hogy távolról sem akarok én a következőkben az evang. nyomda ellen beszélni, csak azt akarom megmondani, hogy meggyőződésem szerint úgy sohasem jutunk evang. nyomdához, amint a fönt említett cikk irója javaso’ja. De ha létesülne is, szinte máróPholnapra, akkor pedig könnyen bebizonyulna, hogy az evang. nyomda önmagában véve egyáltalán nem az az egyetemes gyógyszer, aminek feltüntetni szeretik. A nyomda létesítésnek tehát van valamely előfeltétele,