Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-01-30 / 5. szám

1927. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 43. igen ritka könyv« volt, a zsinatok által meg­állapított tanok foglalták el, amelyek nem min­den esetben fedték a biblia örök érvényű igazsá­gait. A dolog természetéből folyik, hogy a Szentirást még a papok sem ismerhették annak ritka volta miatt s az Igehirdetés a vértanuk, az u. n. szentek legendáinak, Mária életének stb. elmondására s kiszinezésére szorítkozott. Szer­vezet tekintetében kifejlődött az ószövetségi pap­ság mintájára a papirend s ezzel együtt a klé­rus és a laikus elem között a Szentirásellenes különbségtétel, a fegyelmezés tekintetében pe­dig az egyháznak az államhatalommal való szö­vetkezése folytán igényh-iyétettek az államhata­lom gyakran durva, megtorló eszközei. Bár az interdictum s az excommunicatio maguk is ha­talmas fegyelmi eszközök az egyház kezében! E korban hiában, hasztalan keressük a Krisztus anyaszentegyházát, tanítás, szervezet, élet és fe­gyelem mind nélkü’özi a Mester szellemét s az első kér. egyház példáját! A fejlődés nem a tökéletesebb fokra való emelkedés volt. A reformátorok a helytelen irányú fejlődés­nek gátat vetettek s igyekeztek az egyház épü­letét visszahelyezni az egydüli lehetséges alapra: a bibliára. Munkájukon az Ur áldása! Hatal­mast unka volt! Koruk szelleme az oka, hogy művük nem tökéletes és nem egyetemes! A reformátorok a kér. egyházat igyekeztek a biblia alapjaira visszahelyezni s abból mind­azt eltávolítani, ami a biblia tanításával és szel lemével ellenkezik. E törekvésük azonban nem járt teljes sikerrel. A tanítás dolgában — igaz a Szentirást, az isteni kijelentést tekintet­ték normativumnak, de emellett felállítottak más normákat is a különféle szimbólumokban, ame­lyekkel kötelező elfogadással magyarázták a ki­jelentésnek egyes helyeit s emberi tant, a leg­több esetben egyéni véleményt ékeltek a kijelen­tés s az egyen gyermeki hite s kinek-kinek csakis a kijelentés által korlátozott vallásos fel­fogása közé. így csúszott be a reformációnál is az Ige mellé az emberi tan gyakran egyenlő értékkel a különféle confessiókban. Holott erre se az egyház, se a hívek érdekében semmi szűk ség. Mert a dogma semmi szin alatt nem szük­séges az üdv elnyerésére, azt se Jézus, se az apostolok nem hangsúlyozzák. Sőt a dogma, mint isteni igazságok, emberi, egyéni értelme­zése számtalan esetben a vallásos élet szabad fejlődését gátolja s lelki ballasztot képez. A kü­lönféle szimbólumok alkotása és életbeléptetése a reformátorok s azok kor- és munkatársai ál­tal okozták a rendkívül heves vallási súrlódá­sokat s voltak okai annak, hogy az eddig leg­alább külsőleg egységes kér. egyház külsőleg is számtalan részre, felekezetre szakadt, melyek hosszú évszázadokig heves, ellenséges viszony­ban állottak egymással szemben s tették való­sággal gúny tárgyává a Megváltónak a szeretet- ről szóló parancsait. Szervezet, élet és fegyelem tekintetében sé volt tökéletes és helyes a reformátorok munkája. Elmondhatjuk, hogy a reformáció korában sem találjuk sehol a Krisztus anyaszentegyházát! Krisztus egyedül!... A fejlődés folytonos­sága a reformáció folytonosságát sürgeti, mind­addig, amig az elérhető tökéletesség, az ideál megközelítve, vagy elérve nincs. Az ideál pe­dig az apostoli kér. egyház. Ha mindazon kér. egyházak, amelyek a Jézus Krisztust val ják uru- kuí a tanítás dolgában visszatérnek ő hozzá, hogy egyedül ő legyen követőinek tanítója, vi­lágossága, egyedül ő legyen az ut, az igazság és az élet; ha minden kér. egyház szervezetben, életben és fegyelemben a Jézus tanításának szel­lemét valósítja meg legalább úgy, mint azt az első keresztyének megvalósították: akkor újból egységes lesz a keresztyén egyház az egész világon s akkor elérkezett az egy nyáj és egy pásztor^ áhitva várt ideje. Akkor a keresztyén ember nem fog többé ellenséges szemmel, gyű­lölködve, vagy irigykedve némi keresztyén em­bertársára, mert mindnyájan testvérek leszünk, annak az egv Mesternek követői és tanítvá­nyai. Krisztus egyedül!... Kívánjuk az egész keresztyénség reformálását! Kívánjuk az egész kér. egyház teljes visszahelyezését az egyedül lehetséges, az egyedül örök alapra: az Isteni ki­jelentésre: a bibliában foglalt Isten Igére. Kí­vánjuk ezt tanítás, szervezet, egyházi és magán­élet s egyházi fegyelem tekintetében. 1. A tanítás alapja és normativuma kizá­rólag a biblia knomikus könyveiben foglalt Is­ten-Ige legyen. Még pedig abban a szellemben, amelyet Jézus Krisztus az evangéliumban, külö­nösen pedig a hegyi beszédben lefektetett. Az Ige mellett szükségtelennek tartjuk a különféle egyházak különfée egyházi tanítását (dogma). Szükségtelennek azéit, mert azt, hogy mit kell minden embernek hinnie, miképen kell minden embernek Isten tetszése szerint élni: az Isten Igéjében úgy is benne van. A dog­mák ennélfogva az üdvösség szempontjából neutrális értékű tanítások. Azok értékét a Biblia nem ismeri el, sőt soha olyanokra nem is hivatko­zik. A dogmák mint isteni igazságok emberi, egyéni értelmezése zavarólag hat az Ige tisz­tán való befogadására. A dogma korlátokat ál­lít ember és ember közé, felekezetekre bontja az emberiséget; különbségeket statuál ember és ember között, holott mindnyájan egy Atyá­nak vagyunk gyermekei. Egy az Alkotónk, egy a Megváltónk, omoljanak le azért a korlátok, melyek egymással szembehelyezik az emberi­séget! Volt idő az egyháztörténelem egyes ko­raiban, midőn a dogma pótolhatatlan lelki táp­lálék volt, amidőn szükség volt oly normára, amely szerint milliók igazodtak, de ma, ami­dőn a bibliát minden egyes ember kezébe ad­hatjuk, ma, amidőn, minden egyes ember az eredeti forrásból meríthet: dogmákra, kivona­tokra, emberi értelmezésekre többé szükségünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom