Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-18 / 38. szám
306. evangélikusok lapja zeti életünkben is. A jogfolytonosság fontos. De lép oly fontos a nemzet életében a családok folytonossága is.. Mert első sorban a családok biztosítják a nemzeti élet folytonosságát is, úgy biológiáikig, mint ethikailag. És a családot bomlasztó erők vészes hatása mutatkozik már a falusi, gazdacsaládokban is. A család lelke azokból is elszáll. Nem átalakul, hanem elszáll. Nemzeti és egyházi szempontból ez a legag- gasztóbb jelenség. Vannak, akik ennek a tünetnek végzet ességét felismerik. Azonban a megváltozott gazdasági és kereseti viszonyokra mutatnak rá, amelyek a családi együttélést a régi formák között lehetetlenné teszik. A modern élet szüntetné meg e szerint a pátriarkális családi életet. Kétségtelen, hogy a gazdasági tényezők is belejátszanak. De nem lehet tagadni azt sem, hogy a felelősségtudat is hiányzik a szülőkből. Minden tanító sokat tudna errői beszélni. Az iskola csak nagyon kevés családban számíthat a családnak együttmunkálkodíására. A szülők rábízzák a tanítás és nevelés munkáját a tanítókra, amit bizonyít az is, hogy a gyermekek tudásáért, erkölcséért általában véve a tanitót teszik felelőssé. Sokszorosan halljuk azt, hogy éppen a mi korunkban, ebben az átmeneti korban (ahogyan nevezni szoktuk), igen bajos a gyermekeket nevelni. Hogy régebben, amikor az élet egyszerűbb, igénytelenebb, simább volt, könnyebb volt a szülők dolga is. Én nem hinném. Abso- lonnak példája azt mutatja, hogy átmeneti idők voltak hajdanában is. Minden idő átmeneti. És hogy a szülők dolga sohasem volt könnyű, azt az Életnek Könyve számtalan példával illusztrálja. Ha visszagondolok gyermekkoromra, in- nen-onnan ötven esztendőre, úgy emlékszem, hogy az én szüleimnek, majd özvegy anyámnak is éppen elég gondot okozott gyermekeik felnevelése. És azt hiszem, hogy velem együtt sokunknak ez a tapasztalata. S igy volt ez kezdettől fogva. A szegénység, a körülmények, a korviszonyok sohasem tették lehetetlenné a jó nevelést. A család sorsa azon fordul meg, hogy a szülők lelke milyen. S ha a szülők ma több gondot fordítanak a reprezentálásra, a szórakozásra, ha unosuntalan a családtól, annak kötelességeitől és bajaitól távol keresnek üdülést, enyhülést, pihenést, ha tanévben az iskola és a hivatal, tanéven kívül a nyaralás, és különböző sportok teszik lehetetlenné a családi együttélést, ezért nem lehet okolni a viszonyokat, hanem csupán azokat a szülőket, akik a gyermekeik iránti Isten által rendelt kötelességeiket a legkülönbözőbb ürügyek alatt, a maguk kényelmére elhanyagolják és szülői felelősségüket másokra hárítják. A vallásosság terén a szülők bűnei égbe- kiáitanak. A tanulóknak miniszteri rendelet szerint kötelességük megjelenni a templomi istentiszteleteken. A tanulók ott vannak. De hol vannak a szülők? Ki vezeti elő a szülőket? Az állam megteszi a tőle telhetőt a gyermekek vallásos nevelése é retekében. Hát azok a családok, amelyek állítólag akarják a hitvallásos iskolákat, nincsenek tudatában annak, hogy az iskola vallásossága hamis cégér az iskolán, ha a családok nem vallásosak? Hogy a gyermek tem- plomba járása a szülők templomkerülése mellett Istennek, istentiszteletnek, egyháznak, templomnak kigúnyolása és a gyermek lelkének megmérgezése? Egy-egy hétköznapi reggeli istentisztelet, amikor száz gyermek mellett egy felnőtt van a templomban, vagy egy sincs, igen sajnálatraméltó gondolatokat támaszthat a gyermek lelkében. Nem csoda aztán, ha az iskolából kiszabadulva, úgy érzi, hogy kiszabadult a templomból is. Ideje lenne, hogy felelősségeinket ne akarnánk mindig másokra hárítani. Hogy határozottan reá mutatnánk a szülők felelősségére is, és ne várnánk csodákat és jeleket mindig másoktól, adott esetben lelkésztől és tanítótól, hanem teljesítené mindenki híven a maga kötelességét, a szülők és a család is a magáét. A család, a szülők munkáját a templom és az iskola, a lelkész és a tanító nem tudja elvégezni. Mindenki csak a maga munkáját tudja elvégezni. Mindenki a maga terhét hordozza. De azután hordozza is. Hz euangeiiftus újjászületés forrása. Irta: Zemaun Zoltán. Ugyan mi is lehet a mi egyházunk újjászületésének forrása? Nem más, mint: — az iskola. Mi, evangélikusok, úgy maradtunk magunkra, mint a szedett szőlőág. És még ezt a megrongált ágjat is egyre cibátja, verdesi, vagdalja a vihar. Nagyon magunkra maradtunk és nagyon magunkra hagyattunk. Árván, társtala- nul, sokszor meg is bántva, bántalmakat szenvedve, mintha a Gondviselés bennünk akarná kipróbálni a türelmet, a lelkierőt, a hitet a jövőben, a halhatatlanságban. ____
