Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-01-23 / 4. szám

30^ _________________EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927.

m

indenki hátra, aki nem katholikus! Még a mennyországban is csak a kapuig.

Hogy mire jók az ilyen beszédek éppen ma s éppen Magyarországon, azt igazán nem tudjuk megérteni, Azt senkisem tagadja, hogy a katholicizmus hatalmas erőt képvisel, de azt igenis tagadnunk kel;, hogy a legnagyobb erkölcsi erőt tartalmazná. Hatalmas politikai erőt képvisel a katholicizmus különösen itt minálunk, de tudjuk, hogy Magyarországon a leggazdagabb its az összes országok között. Adnának csak nekünk olyan birtokokat, aminőket a katholikus egyház kapott, akkor látnák csak, mire képes a protestantizmus! Hatalmas ujjászülí) és alkotó erejét különben megmutatta már a történelem folyamán s olyan kultúrát teremtett, — csupán a maga verejtékéből, amelynek fénye az egész világra elhatott. S hogy mit jelent a protestantizmus, mint állami fundamentum, annak igazolására bátran hivatkozhatunk akár az északi protestáns országokra, akár Angliára, akár Németországra, akár az Amerikai Egyesült Államokra, amelyek bizonyára senkinek a sze- • méhen nem utolsó államai a virágnak.

S rámutathatunk továbbá arra is, hogy nem a protestáns területen lobbant fel újabban is az a tűz, amely minden keresztyén morált és társadalmi rendet felégetett.

Mikor az ember a katholiicizmusnak azt a túlontúl sokszor hangoztatott dicsekedését olvassa és hallja, önkén télén ül is az a kérdés támad benne, hogyha a katholitizmus olyan abszolút hatalmasság, mint aminőnek mondja magát: hol vo.t hát akkor az a katholicizmus, a maga tagadhatatlanul remek vi,ágközi szervezetével, mely nem egyszer a trónokig is fel- hatol, hol volt akkor és miért nem érvényesítette jobban a maga hatalmát, amikor Trianonban nyakunkra a kötelet fonták, egyebek között olyan országok is, amelyek a római pápának édes gyermekei?

A történelembe való betekintés azt tanúsítja, hogy a katholicizmus nagyon sokszor hivta ki a történelem folyamán a nyugtalankodásokat és kenyértöréseket s az emberiség lélektana és fejlődési törvénye alapján azt a nézetet is megkockáztathatjuk, hogy a kathoHcizmusnak merev ma radisága és kihívó prepotenciája fogja őtegy- szer úgy megsebezni, hoyy nehezen épül ki sérüléseiből s kénytelen lesz vitorláit kissé beljebb vonni. Hiszen a mi szemünk előtt folyt le nemrégen az ausztriai »Los von Rom« mozgalom, a csehországi külö-nválási akció s folyik a mexikói forrongás, amelyeket nem lehet a protestantizmus számlájára írni, mint ahogy íossz történelmi ismerettel a mohácsi vészt ir- ták egyesek a protestantizmus számlájára, mert h:szen az említett országokban a protestantizmus nem tényező, amint hogy nem volt Magyar- országon sem a mohácsi vész előtt.

Dehát nekünk mindezekhez semmi közünk. Nekünk csak ahoz vau közünk, hogy a mi becsületes verejtékünk, melyet az emberiség s a magyar haza érdekében ontunk, igazságos elbírálásban részesüljön. Ebbén az országban a jogegyenlőség és viszonosság' elve érvényesüljön minden vonalon s anyagi vonatkozásban is. Mi kivételes megkülönböztetéseket nem óhajtunk, die nem kérünk uj numerus klauzusokat, uj absclutiizmusokat sem, sőt az ilyenek ellen határozottan tiltakozunk. És ha mégis az egyenlőség elvén belül bizonyos érvényesüléseket megengedhetőnek tartunk, azoknak az alapja, se a felekezeti hovatartozandóság, hanem a rátermettség legyen. Mert ebben Isten kezét s a közügyekre nézve hasznot és áldást látunk. Kérdem: mi kára volt valaha valakinek abból, hogy Hazánk egének fénylő csillagai, hogy másokat ne említsek: Petőfi és Arany, Benczúr és Jókai, Kossuth Lajos és Tisza István éppen protestánsok voltak? Vagy mi kára van az országnak abból, hogy sok egyéb tiszteletre méltó közéleti férfiak mellett ma is igen sok protestáns férfiú ül ott minden téren a kormányru- daknál? Vagy mi kára van abból meggyötört hazánknak, hogy naponként gyermek se regek ajkain felcsendül a »Nemzeti Hiszekegy«, amelynek lélekemelő sorai éppen egy lutheránus nőnek a leikéből sarjadzottak?

(Folytatjuk.)

Eszmény és arany.

Irta: nagymegyeri Vitéz Raics Károly altábornagy, a m. kir. honvédség protestáns egyházi szervezetének főgondnoka.

Olyan korban élünk, melyben a legtöbb ember lelkét a fásultság kemény kérge borítja, mert az eszmények kihaltak belőle. Hiányzik a lélek lendítő ereje. Nem áll meg ugyan a gép, csak nem lévén erőiátvitel, magának dolgozik. Ez a kietlen, a fásult lélek természetrajza, melyet eszmények helyett arannyal fütenek.

A valódi keresztény élet lényege a szakadatlan munkából, alkotásból áll. Dolgozik, hogy tökéletesüljön, alkot, hogy tökéletesítsen. A mindenség méreteibe helyezkedik bele, mikor leikével az eszmények magasságáig repü', hogy onnan le nézve, szakadatlan munkára serkentse lelkének hordozóját. Emberi fogalmaink szerint megmérhetetlen az a távolság, me y az eszményeket e földi világtól elválasztja. Mi azonban mégis azok hatása alatt állunk azon lelkűnkben lakozó isteni erőnél fogva, mely az eszmények szavát megértve, a végtelenséget legyőzve, azok m eg valós itás ához fokonként közelebb segít. Az eszmények megvalósitásának útja tehát azon a végtelennek látszó távlaton vezet keresztül, mely lelkünk porhüvelyétől az örökkévalóságig terjed. Az eszmény nem délibáb, vagy 11 dércfény, mely hiteget, sőt megcsal, hanem valóságos erő, mely átrepüli a délibábot, a fel-fel csillanó lidércfény csábitó su-