Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-08-21 / 34. szám
1927. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 277. A keresztyénség gyújtópontja. Johnson Glsle budupesti missziói lelkósz. Hogy áll a helyzet a mai kor hitével? Nagyon csodálatosan. A hitre való törekvés nagy, sohasem volt talán ilyen nagy, szinte mondhatnánk ilyen meghatóan nagy. Csak nem tudják az emberek, hogy hogyan higyjenek: sem azt, hogy miben, sem azt, hogy kiben. A régi hitigazságokat látszólag nem akarják az emberek többé átélni. Hiányzik hozzá inkább a türelem, mint az erő és szükségében mindenféle idegen hit után kapdos az ember, úgy ahogy azt a mai vallástudomány szokatlan^ nagy mértékben hozzáférhetővé teszi a laikusok számára is és azt képzeli, hogy ezekbe az idegen hitigazságokba könnyebben és gyorsabban tudja beje élni magát, mint abba, amit az ember saját elődeitől örökölt. Legtöbb esetben csak felületesség az eredmény. Egy idegen hitnek a szellemébe és leikébe behatolni nem mindenkinek adatik meg, még kevésbé, ha az ember a saját hitét sohasem értette, vagy szerette meg. Ahol ez*a feltétel nincs meg, ott az egész csak a hittel való játszadozásba és nevetséges valláshabarékba megy át. Mosolyogni való dolog, ha nem kellene éppen a komoly embereknek nagyon komolyan venniök. Nemcsak a nagy közönségnél lehet ugyanis ezeket a megfigyeléseket tenni, hanem olyan embereknél is, akik a mai nemzedék vallásos fejlődésével szemben elsősorban felelősek. Sokat tárgyalt példák bőven vannak az utolsó évekből. Itt látni, amint egy naiv hitü világ ünnepli a zsidó vallásnak egyik szolgáját, mert ő megsértette hivatalos állásából folyó kötelességeit, mialatt bizonyos ujtestamentomi gondolatokat vett kölcsön, s úgy ahogy ó azokat felfogta, nyilvános prédikációjába belekeverte. Amott látni, amint 1600 évvel a niceai zsinat után — miről még majd bővebben t>eszélünk — az esemény emlékét az egyházak képviselőibe)! álló nemzetközi összejövetel ünnepli, ahol a mélyebb hitigazságok szándékosan háttérbe tétetnek, hogy a »gyakorlati« céloknak hely adassék, amely ilyen módon, tehát a hitbeli különbségek félretolása mellett, gyakorlatilag teljesen elérhetetlen és igy nem is kívánatos. De mindezen zavarnak ősforrását valószínűleg ott kell keresni, hogy keresztyén szószékeknek százai és ezreiről vasárnapról-vasárnapra minden lehető és lehetetlen dolog hangzik el: racionalizmus és nacionalizmus, vallásos romantika és hitbeli szabadgondolkozás s éppen csak az nera, ami a keresztyénséget keresztyénséggé teszi. Mindenesetre tény, hogy a keresztyénség ilyen ellapositásra szinte kínálkozik. Ez onnét van, mert a keresztyén vallás minden vallások közül a legkiélezettebb, mert itt a határokat különösen élesen kell megvonni aközött, ami valóban keresztyén, tehát kizárólag keresztyén és aközött, ami csak keresztyéniesre színezett általános vallásosság. Hol kell már most a keresztyénit a keresz- tyénségben keresnünk? Jézus személyiségének a felfogásában. És pedig úgy, mint egv isteni személyiségében. Jézus istensége a keresztyén hitnek a fő dogmája. Lehet a názáreti Jézust prófétának nevezni. Ezzel azonban róla magáról semmit nem mondunk. Ezzel csak az ő földi munkáját beszorítottuk egyéb életmegnvilvánulásoknak egy bizonyos csoportjába. Lehet Jézust vallásalapitónak is nevezni. Ezzel azonban még kevesebbet mondtunk öróla. Ellenkezőleg, mintegy hamis megvilágításba állítjuk öt. Jézus nem alapított uj vallást, hanem az ö régi népének vallásán belül egy uj viszonyt közvetített Istennel saját személyében, ami által természetszem leg önként, mint be'só következmény, egy uj vallás állott elő. ö tehát sem Mózessel, sem Mohameddel, sem Buddhával, sem bárki más nagy vallásalapitóval egy fokra nem helyezhető. Ezek a férfiak a maguk vallás rendszerében csak megközelítőleg sem foglalnak el olyan központi helyet, mint Jézus a keres ztyénségben. Egész világos, hogy ha valaki tisztába akar jönni egy bizonyos hittel, akkor nem szabad befolváscltatni magát saját nézetei által, melyet arról a bizonyos hitről alkotott. Mérvadó csak az lehet, amit azok az emberek mondanak, akik ezt a hitet teljes egészében magukévá tették, úgy, hogy készek minden elgondolható konzekvenciáját levonni, és pedig nemcsak a belső, a szellemi, vagy lelki konzekvenciákat, hanem olyanokat is, amelyek a külső életfolvtatás számára döntőek. Elsősorban vizsgálat tárgyává kell tenni, mit vallottak ezek az emberek magukról szóval és tettel. Az még nem tesz zsidóvá, hogy valaki a Talmud vagy a Kabballa iránt érdeklődik. Az még nem tesz mohamedánná, mert valaki úgy érzi, hogy Al-Ghazali szelleme öt vonja. Ép úgy, sót annál kevésbé lesz valaki keresztyén azáltal, hogy a hegvibeszéd bizonyos mondatai, vagy a főpapi imádság bizonyos mondatai mély benyomást tettek reá. Hanem zsidó, vagy mohamedán, buddhista, vagy keresztyén csak az lesz, aki a zsidóságnak, vagy egy más vallásnak, mondjuk a keresztyénségnek, egész igáját felveszi magára és pedig úgy is mint gondolatok, úgy is, mint érzelmek, s úgy is, mint (bizonyos) gyakorlati életnek igáját. Csak az, amit az ilyenek mondanak, akik valóban viselik az igát, jöhet tekintetbe és bir jelentőséggel az illető hit megértésénél és megítélésénél. Csak igy menekülünk meg attól a veszélytől, hogy a vallással vallásosdit játszunk. Az említett vallások közül kettőben és pedig a két vezető világvallásban: a zsidóságban és a ke- resztyénségben érezték szükségét, hogy a hit-
