Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-08-14 / 33. szám
■ evangélikusok lapja 1927. különbségeket tegyenek. Ez utóbbi másodrendű, sőt nem is kívánatos, mert élő szervezeteket málasztanának szét s mert szellemi egyesülés nem történnék, a kiválásra való ösztönt nem oltanák ki a szivekből.« A Manchesterben megjelenő Union reményű, hogy a konferencia egy világraszóló nagy mozgalom előharcosa. »Egyetlen kiváltságos kér. egyház és a nemkeresztyén világvallások maradtak ki a konferenciából. Ma a népek és a fajok jobb megértését várhatjuk el a vallások révén. Hajdan a vallás volt a fajok között az elválasztó gát. Ma is a nyugattal azonosítják a kér. egyházat a kínai idegenellenes mozgalomban. Kelet és nyugat, a sárga, fehér és fekete fajok közt valószínűleg nem akar mást elérni, mint hogy az összes vallásokban található lényeges elemeket felfedjék, az összes népeket és fajokat tömöritsék egymással avégből, hogy ezeket a lényegbeli egyezéseket egyetemes érdekből hathatósabbá tegyék. Minden egyes ilyen konferencia a világbéke mozgalma. Persze kétséges, hogy a világbéke megértés nélkül megvalósulhat-e valaha?« A Vatikán félhivatalos lapja, az Osser- vatore Romano üdvöz’i ugyan a koníeren ciát és imádkozik annak sikeréért, de a meghívást most sem tartotta elfogadhatónak. Ennek mintegy magyarázatául szolgál a Thought cimü uj jezsuita hetilap, melyben W. H. Mac Cl el lan igy ir: »Üdvözöljük a protestáns és a szakadár világnak az egységre való komoly törekvését, de meg kell jegyeznünk, hogy egységet csak ott kereshetünk, ahol az tényleg megvan, a hit és szeretet ama boltjában, amely a múltban is, ma is a kér. egység valósága. Hogy ez a világkonferencia, mint minden jóra irányuló törekvés, egyetlen hivő kér. emberre nézve sem lehet egészen közömbös, az természetes. Ez a tanácskozás a mai helyzet lélekharangja. Más keresztyénekkel való barátságos tanácskozásba bocsátkozni, olyanokkal, akik a szabad cselekvésre vannak berendezkedve és akik egykori tel- j es jogú gazdájukat hívják most meg bizalmas beszélgetésre, melynek tárgya az ő helyzetük, munkálkodásuk és a létük, olyan dolog, melyhez Péter apostol örökösének csak egyetlen szava lehet. Nem az, hogy fölösleges, nem is az, hogy céltalan, hanem egyszerűen csak az, hogy lehetetlen! Nehéz volna egyebet mondani. Dehát végtére is ez magától értődő dolog és az a legfőbb, hogy soha nem változik.« Meg kell még a teljesség miatt azt is jegyezni, hogy a konferencia elnöke, Brent püspök a The Churchmann episcopalis folyóiratban válaszolt Barton dr. ama megjegyzésére, hogy az ördög majd a saját farkával fogja önmagát örömében csiklandozni azon, milyen összekapás lesz a lausannei konferencia vége. Brent megnyugtatja Bartont, hogy egyetlen tárgyat sem vettek s nem is vesznek fel a programúiba, melyet írásban legalább három tag be nem jelent és melyhez a konferencia % többsége hozzá nem járul. Végül megemlítem, hogy a Spriengfeldben megjelenő Republica azt Írja, hogy most a konferencián megismerjük majd azokat az akadémikus kérdéseket, melyek alapján a kér. egyházak, jobban mondva a protestáns egyházak egyesülhetnek. »A nézetek amaz eltérése azonban, mely a szóbanlevő felekezetek között fennáll, nagyon kétségessé teszi, hogy meg van az egy nevezőre hozásnak a lehetősége. Ezt a konferencia mozgatói bizonyosan maguk is tudják.« Szóval a nagy világban széltében ugyanaz az ember. Okoskodik, kétségeskedik, gáncsos- kodik, de igaza van Ostenfeld dán püspöknek, akivel ezekről a dolgokról ép ma beszélgettem: »Jó nekünk egymással találkozni, gondolatainkat megismerni és kicserélni s igy puhítani a nagyon is kemény lelkeket a megértésre.« Dr. Raffay Sándor. Tizenöt érv a templombajárás mellett. 1. Minden jó adomány Istentől származik; a kötelességérzet, a hála és a szeretet indít a templombajárásra. 2. Az embernek szükséglete az istentisztelet. Az ember nem lehet el Isten nélkül. 3. A lelket éppen úgy kell gyakorolni és művelni, mint a testet. Az elhanyagolt lélek el- satnyul és elpusztul. 4. Az ember utalva van a közös istentiszteletre. Közösségre és kölcsönös segítségre vagyunk alkotva. 5. Krisztus is rendszeresen résztvett az istentiszteleteken. Lukács 4, 16: »És méné Názá- retbe, ahol fel neveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába és fel- álla olvasni.« 6. Az istentisztelet jótékony nevelő hatással van. 7. A templombajáró ember szintvall. Nyilvánosan megkülönbözteti magát a hitetlentől. 8. A templombajárás nyilvános tiltakozás az istentelenség ellen. Zsidókhoz irt levél 10,25: »El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképen szokásuk némelyeknek.« 9. Szcretetre és buzgóságra ösztönöz. 10. Hangsúlyozza azt a tényt, hogy lelkünk is van, nem csupán testünk. 11. A lelki elzárkózottság vakhitet szül s különcséget, gyávaságot és önzést jelent. 12. A korviszotnyok megkívánják, hogy nyilvánosan kifejezzük Istennek jelenlétébe és gondviselésébe vetett hitünket. 13. A másodkézből kapott vallásosság szánalmas pótlék.
