Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-08-07 / 32. szám

1927

EVANOCLIKUSOK LAPJA

263.

életben meghonosítják. De ainig ez meg nem történik, ez a »lemondás« theol. fakultásunknak a többi fakultásokkal szemben való inferrioritá- sát, degradálását jelentené és azért ehhez nincs jogom és ha megtenném, ez ellen magának az egyháznak kellene tiltakoznia, mert mi, tetszik tudni, úgy »tettünk szert« a méltóságos cimres hogy minket, kinevezési okmányunk bizonysága szerint, >a m. kir. Erzsébet tudományegyetembe való szerves bekapcsolódással felállított és ideiglenesen Sopronban elhelyezett teljes jogú ág. hitv. evang. "hittudományi karra« neveztek ki egyetemi nv. r. tanároknak, úgy hogy minket az újra meg újra kifigurázott cim egyetemi tanári minőségünkben illet meg. Hát ebbe, akár tetszik, akár nem, bele kell nyugodnia azoknak, akiknek gyakori tapasztalatunk szerint, a nyelvük meg a tollúk beletörik ennek a címnek reánk vonatkozó használatánál.

Mintha nem volna egyéb bajunk! De amikor köröskörül ég a hajlékunk, amikor extra et intra muros annyi az ellenségünk, mint a hajunk szála, amikor egyházunk hajójának bordái csak úgy recsegnek-ropognak, árboca megingott, vitorlái szakadoznak, amikor ma már igazán nem frázis azt mondani, hogy »ezer sebből vérzünk«, amikor annyi rajtunk és bennünk a gyarlóság, hiba, fogyatékosság in capite et membris, amikor mindenütt, ahova csak nézünk, ijesztően vigyorog ránk a tristissima facies, akkor hogyan telhetik egyeseknek még kedvük ■»kisded gyermekjátékokban*', hűséges, bár csendes és szerény munkásoknak tűszurásokkal, csipkelődésekkel való állandó nyugtalanitásáhan és elkedvetlenítésében, azt igazán nehéz megérteni. Es ebben a tekintetben most sem és itt sem hallgathatom el csodálkozásomat és sajnálkozásomat azon, hogy a lapok igen tisztelt szerkesztője újra meg újra nem él arzal a jogával, hogy' teljesen céltalan, a tárgyra nem tartozó, ellenben rekriminációkat természetszerűleg provokáló »u. n.«-eket és »mellékmondatokat egy tollvonással eltüntessen.

Szeberényi főesperes ur cikke végén azt írja: »De a védelmi harc sikere attól függ, hogy az ellenfelet teljesen ösmerjük és önmagunkat még jobban. Erről máskor szólok és írok.« Nos hát engedje figyelmébe ajánlanom, hogy szólását és írását azzal az apostoli intéssel kezdje, amellyel én ezt a jobb ügyre méltó hosszúra terjedő, de immár elmaradhatatlan írásomat befejezem:

»Hogyha egymást marjátok és elnyelitek, meglássátok, hogy viszontag egymástól meg ne emésztessetek« (Gál. 5, 15).

Egyébként végül kijelentem, hogy a jelen felszólalásomban tárgyalt kérdésről senkivel további polémiába nem bocsátkozom.

Sopron.

Stráner Vilmos

egyetemi ny. r. tanár.

Jegyzetek.

Nem is hinne az ember, hogy a drágasági kérdésbe világnézeti szempontok is belejátszanak. Pedig tény. A Pesti Hírlap julius 27-iki számában Czettler Jenő egyetemi tanár igy ir: »A középkori városélelmezés egyike volt a gazdasági adminisztráció mestermüveinek. A középkori városélelmezés a város szervezett fogyasztóinak állandó kapcsolata volt a földesurilag szervezett vidék gazdáival. Mihelyt egy ország... gazdasági erőinek szabad kifejezésében gátolva van, akarva, nem akarva, kénytelen ezekhez a princípiumokhoz visszatérni.« A középkorban tudvalévőleg a nap forgott a föld körül, méltán csodá lkozhat ik tehát valaki, hogy azokban a különös időkben is éltek az emberek, még a városi emberek is, addig, amig meg nem haltak kolerában, pestisben, vagy éhen. A földes- urilag szervezett gazdák ugyan röghöz kötött jobbágyok voltak, de az a drágaság szempontjából mellékes. Mert nyilvánvaló, hogy a drágaságot legegyszerűbb megoldani a középkori principium szerint, vágyás a gazdáknak földesúri megszervezése, mondjuk tiborcolása utján. Hiába, a középkor az egy nagyszerű kor volt. Kár, hogy kirangattak bennünket belőle. Sajnos azonban, az átkos civilizáció nem engedi meg, hogy közeli években középkori állapotok legyenek hazánkban. Azért ajánlok valami mást. Itt vannak London, New York és egyéb modern babilonok többmilliós lakossal. Ezekben a nagy városokban mai nap is élnek az emberek, jóllehet kinőttek a középkori földesúri szervezettségből. Már most kérem ne küldjünk ki bizottságot ezen világvárosok ellátásának tanulmányozására, mert ez a kéjutazás csak rontani fogja a pengő belső vásárlási erejét. Hanem hivasson a kormány Amerikából egy szakértőt. Három hónap alatt olyan alaposan elevenjére fog tapintani a drágaságnak és ugv feltárja annak okait, hogy "hüledezni fognak majd tőle azok, akik a középkorba indítanak zarándoklatokat állítólagos adminisztrácionális remekművek kikaparására. A középkor gazdasági rajongóit pedig vissza kellene küldeni a középkorba, de nem hercegnek, várurnak, érseknek vagy kanonoknak, hanem jobbágynak. Meg vagyok győződve, hogy visszarinák a huszadik századot.

Stráner Vilmos egyetemi professzor ur dr. Szeberényi L. Zsigmond főesperes cikkére irt reflexiójában engem, mint szerkesztőt is aposztrofál. Megjegyzem tehát, hogy abban a hivatkozott hírben az u. n. jelző tényleg elkerülte a figyelmemet. Ami már most azt illeti, hogy dr. Szeberényi főesperes ur cikkéből miért nem húztam ki egyes szavakat, vagy mellékmondatokat, amelyek esetleg az én tetszésemmel sem találkoztak volna, erre vonatkozólag csak azt mondhatom, hogy a főesperesnek olyan Írói és