Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-23 / 4. szám
26. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1921 írja: »Rész szerint van bennünk az ismeret«. Ha az egyháznak egyik része azzal az igénnyel lép fel, hogy a tökéletes ismeret birtokában van, megtagadja az apostol bizonyságtételét. A fehér fény több (színben törik meg. Isten egyházának különböző irányzatai és töredékei nem szabad, hogy felfuvatkodjanak önmagukban, vagy egymást kölcsönösen megvessék, hanem megtisztulva adományaik által, hozzá keli járulniok Isten dicsőségéhez. Mindegyikünk hatása alatt áll annak a szellemi légkörnek, amelyben felnevekedett. Csak a felületes elme, amely soha sem hatolt el az emberi élet mélységeibe, mondható aránylag függetlennek eredetétől. Ha valaki saját szellemi hazáját lebecsüli, ha nem igyekszik megérteni és értékelni annak jelentőségét a saját neveltetésében és környezetében, a hálátlanság bűnébe esik Teremtőjével szemben. Nem cinikus állítás, hanem ellenkezőleg! magától értetődő és tiszteletre méltó igazság, hogy rendes körülmények között az ember vallását szülőhelye határozza megu Még a legegyénibb, legbensőbb és legki- kimondhatatlanabb tapasztalat is, amelyet a lélek csak Isten közvetlen közelségében szerezhet, vonatkozásban áll ahhoz, amit a lélek az egyház ölében nyert. Ha ebben az irányban a magam gondolatait iparkodom összefoglalni, akkor mindenekelőtt azt mondanám, hogy a magam részéről az egyháznak köszönhetem azt a mélységes érzést, amelyet belém olt az Istennek szabad kegyelme, aki a szorongó emberi szívnek bocsánatot és békét ad és aki megmenti az embert a kárhozattól nem az embernek múlandó erőfeszítései, vallásos gyakorlatai vagy lelki felge rjedései kedvéért, hanem a Jézus Krisztusba és az ő objektív munkájába vetett hitéért. Ebből három tény folyik, amelyek első pillantásra antinómiáknak látszanak: 1. A szabadság és a szolgaság a mi hitünkben együtt járnak. »A keresztyén ember szabadságáról« szóló művében Luther igy formulázza ezt a tételt: »A keresztyén ember szabad ember, v mindeneknek ura és nem tartozik engedelmeskedni senkinek. A keresztyén ember a legalázatosabb szolga és mindenkinek alá van rendelve«. A keresztyén embert minden félelemtől megszabadítja Istenbe helyezett bizodalma. Semmitől és senkitől nem fél, kivéve azt az Egyet, akit félnie kell, az Istent. Bizodalma megszabadítja a világnak, a gonosznak és az embereknek rabszolgaságából. »Aki a kegyelmes Istenben hisz, vájjon nem tud-e keresztül törni még érohegyeken is? Nem halandó, hanem már itt a földön részese az örök életnek«. Az Istenbe vetett bizodalom igy megteremti az ember* fölötti embert. t Azonban egyidejűleg a keresztyén ember a legodaadóbb szolgája mindenkinek és a’á van rendelve mindenkinek. És pedig a szeretet által. Mert Istent csaik felebarátjában tudja szeretni. A szeretet lesz életéinek szenvedélye; a szeretet buzgalommal és hálával tölti el és arra ösztönzi, hogy Istentől nyert minden testi és lelki adományával szolgáljon. Ez a szolgálat nem alkalomszerű vagy önkényes: minden keresztyén elkötelezve érzi mágiát arra, hogy a maga hivatásában szolgáljon, és ez a szolgálat lassanként egy élő és organikus egységgé válik, a mely felölel minden emberi viszonylatot, a társadalomban reáháramló minden feladatot, minden szellemi és anyagi törekvést. A hivatáshü- ség szenteli meg az embernek életét és munkáját. Egész léte szolgálat, kultusz, Istennek dicsőségére. 2. Gyakran felemlítették azt a nagyrabecsülést, sokan talán azt mondanák túlbecsülést, a melyben a valódi lutheranizmus és kátvinizmus a tudást és tanulást részesítik, Mi nagyon komolyan értékeljük a kutatást, a gondolatmélységet és annak világos kifejezését. A személyes bizonyságtétel fontos helyet foglal el a m i istentiszteletünkben. Azonban a szószéken kívül, amely bennünket minden evangéliomi keresztyén testvérünkkel egybefüz, a mi szentélyeinkben oltár is van, amely, mutatis mutandis, bennünket egybefüz orthodox és római keresztyén testvéreinkkel is. (Az anglikán egyházban is van szószék és oltár). Az oltár imádást és misztériumot jelent. Az oltár és az oltár! szentség azt jelentik, hogy az emberi ész nem bírja felfogni az üdv misztériumát; éppen úgy, ahogyan a theológiában is a mi közös kultuszunknak van egy helye, ahol az ész, saját tehetetlenségét felismerve, imádásra borul le. A nyugati keresztyénségnek egyetlen nem-római felekezete sem helyezett tanában olyan nagy nyomatéket az Úrvacsora szentségében a Krisztus testének és vérének valóságos jelenlétére és a misztikus közösségre, mint a mi evangélikus lutheránus hitvallásunk, jóllehet a mi hitünk elutasítja a szentség hatásának? minden racionalista izü mágikus magyarázatát. 3. A harmadik antinomia a hagyományt és
