Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-07-31 / 31. szám
1927 EVANQÉLIKUSOK LAPJA 255 Ernő beszcde az egyházközség két veterán tanítójának nvugalombnvonulása alkalmából. Külön fejezet ismerteti a leány- és fiókgyülekezetek kül- és beléletét és azoknak anyagi állapotát. A fönt elősorolt adatokon kívül tájékoztató tudnivalókat is közöl a szerkesztő. Az Évkönyv végén olvasható Végszó* szintén érdemes volna a szószerinti leközlésre. Egyik passzusát ide iktatjuk. »Mikor szeretett híveink ezt az Évkönyvet átolvassák — úgymond az illusztris szerző —, ugv gondolom, lesznek többen, akik valami olyan légkörben élnek, ahonnét hiányzik az evangélium üde levegője. Hogy van itt egy egy házi alakulat, mely századok óta magasztos hivatást teljesít; hogy itt komoly érdeklődés van azon kérdés iránt: mit cselekedjem, hogy az örök életet elvehes- sem? hogy itt nagyon sokan feladatuknak tekintik, hogy kialakítsák magukon a Jézus képét; hogy itt mindenkit szívesen várnak erre az áldozatos munkára, — de minderről keveset, vagy' semmit sem tudtak eddig. Ennék az Évkönyvnek adatai, cikkei egy- egy üzenet hozzájuk is: menjetek el ti is az Ur szellőjébe dolgozni! Vajha megszívlelné ezt mindenki s eszébe venné idejekorán, melyek az ő békességére valók!« Az evangélikus öntudatos egyhá/iasság kiépítését célzó eme figyelmeztető szavak meg- szivlelésre találjanak á tálában minden egyházához ragaszkodó, evangélikus hivő részéről, de különösen és még inkább azok részéről, akik bármely egyház kebelében csak mint holt tagok szaporítják a hívek számát. A győri gyülekezetről jó lélekkel elmondhatni, hogy ott »mindenek ékesen és jó rend- dele folynak. 9 (bkv.) HÍREK. Ismételten, sürgetve kérjük bátraié kosainkat és előfizetőinket, tegyék meg lapunkkal szemben kötelességüket: fizessenek. Mi adjuk becsületesen az ellen értéket, a Lapot, elvárhatjuk, hogy ne hagyjanak cserben bennünket. — Ha ez evangéliumnak ez a szava is el fog hallgatni, ki felelős azért ? ! A kiadóhivatal. Lelkészválasztás. A győri ev. egyházközség folyó hó 24-én tartott közgyűlésén egyhangú lelkesedéssel Turóczy Zoltán ózdi lelkészt választotta lelkészévé. A bányai evangélikus egyházkerület lelkészeihez, az Urban testvéreimhez! Tisztelettel kérem: a f. évi szeptember hó 14-én délelőtt 9 órakor, Budapesten tartandó lelkész-egyesületi gyűlésre akár szabadelőadásra, akár felolvasásra vállalkozni s a munka címét velem közölni szíveskedjenek. Orosháza, 1927. jul. 18. Kovács Andor kerületi lelkész-egyesületi elnök. Gyászhir. Hosszú és kinos szenvedés után magához szólította az Ur egy szeretett hittestvé- riinket, dr. Istók Barnabásné Török Ilonát, acsa- nádmegyei tiszti főorvos, a makói evang. egyházközség felügyelőjének feleségét 57 éves korában. A gyilkos betegség hónapokon keresztül roncsolta szervezetét, de a fájdalmakat keresztyéni türelemmel viselte, mig végre folyó hó 14-én átadta nemes lelkét Teremtőjének. Nem jött váratlanul a gyászhir, de mégis a fájdalmas búcsú könnyeit csalta ki nemcsak a mélyen sújtott család, de mindenki szeméből, aki csak ismerte. Mindenkihez volt egy kedves szava és mindenkivel jót tett, ha módjában állott. Áldott természete volt, mert csak szeretni tudott. Példaképe volt a megértő hitvesnek, a szerető gondos édes anyának, aki a családjának és családjáért élt. Nagyműveltségü asszony volt, fogékony lélekkel a zene és művészet iránt. E két értékes talentumot, mint legdrágább örökséget, négy gyermeke örökölte. Temetése folyó hó 16-án a ref. egyház szertartásai szerint ment végbe. Temetésén a vármegye, a város, a vármegyei orvosszövetség, a makói m. kir. pénz- ügyigazgatóság képviseltette magát, de ott volt tisztelőinek nagy tömege is, hogy elmondja az utolsó »Isten hozzád <-ot. A helybeli ref. ó-temetőben helyezték örök nyugalomra, hogy onnan hirdesse elárvult családjának az örök vigaszt: »Feltámadunk!« Emléke legyen áldott, pihenése csendes!« Az V. európai keresztyén szövetségi konferencia előkészítő bizottságának kiáltványa a magyar protestantizmushoz. Rendkívül sok gonddal, harccal és szenvedéssel, és mégis nagyon sok örömmel is teljes munka után eljutottunk az V. európai keresztyén szövetségi konferencia küszöbéhez. E munkában sok szeretetteljes támogatásban volt részünk, amiért nem tudunk eléggé hálát adni. Sok közönnyel, sőt itt- ott ellenérzéssel is meg kellett küzdenünk. Vállaltuk mindezt, mert két érzés hevített bennünket: Isten országának és magyar nemzetünknek szolgálatot tenni. Előttünk lebegett az, hogy az evangélium ügyének már egyszer Magyarországon is hozzá méltó hatalommal és fénnyel kell fellépnie. A nagy indiai misszionáriusnak, Carey Vilmosnak mondásai lángoltak előttünk: »Várjatok nagy dolgokat Istentől!« és »Kíséreljetek meg nagy dolgokat Istenért!« A keresztülvitelben pedig Mott János lelkesített: »Az akadályok arra valók, hogy legyőzzük őket!« Isten sok szeretetet és buzgóságot adott e munkához s nem engedte, hogy összeroskadjunk alatta. De előttünk lebegett folyton az is, hogy földretiport nemzetünknek szerezzünk barátokat. Nem elfogult sovinizmus, nem nemzetünknek mindenestől való istenitése, nem ellenfeleink gyűlölete vezet bennünket, hanem az a szilárd meggyőződés, hogy Trianonban a történelem egyik legnagyobb igazságtalansága történt s hogy Isten világkormányzása ezt az igazságtalanságot előbb utóbb megszünteti. Ennek az ut-
