Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-06-19 / 25. szám

1927 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 199 tésszerü ünneplésben részeltették le készi műkö­dése 20-ik évfordulóján és Nagy Kálmán gecsei lelkészt súlyos betegségéből való felgyógyulása alkalmából. Az értekezlet tárgyalta az államse­gélyek, az ev. sajtó, illetve nyomda kérdését, azután a kongnia, családipótlék, korpótlék ügyét, dr. Schlitt Gyula lajoskomáromi lelkész az egyetemes uj nyugdijintézeti tervezetet és a vele kapcsolatos kérdéseket, dr. Mohácsy Lajos pedig a székesfehérvári konferencia idevonat­kozó határozatait ismertette. A kerületi lelkész- egyesületi kérdőpontokról Hering János vesz­prémi lelkész tartott rövid, vázlatos előadást. Tárgyalta az értekezlet azt a tervet, mely sze­rint a veszprémi és a győri egyházmegyéket az összeülő zsinat átcsatolná a csonka dunáninneni kerülethez, mely terv ellen a/ értekezlet a leg­határozottabban tiltakozott, elhatározta a/, érte­kezlet, hogy az egyházmegye egyik falusi gyü­lekezetében, a belmiss/iói egyesület révén egy nagyobbszabásu belmissziói napot tart, melyen több lelkész beszélne a híveket egészen közel­ről érdeklő kérdésekről, s melyre a környékbeli gyülekezetek is meghívandók volnának, elhatá­rozta az értekezlet esperes indítványára, hogy az őszi értekezletet a lelkészek és felügyelők közös értekezletévé fogja kibővíteni. Több ki­sebb ügy tárgyalása után az őszi értekezlet he­lyéül Pápa tűzetett ki. A Magyar Protestáns Nők Országos Szö­vetsége folyó évi junius 10-én tartotta évi ren­des- es tisztújító közgyűlését. Ezen alkalommal választotta meg védnökül Bethlen Istvánné gróf­nőt, ki e tisztet szeretetreméltó kegyességgel vállalta. Ezt az alkalmat használta a Protestáns Nöszövetség arra, hogy feledhetetlen alapító el­nökéről, özv. Szilassy Aladárnéról méltóképen megemlékezzék. — Az emlékbeszédet Pálmay Lenke tanitónőképezdei kir. főigazgató tartotta, az ő magasszinvonalu gondolatmenetével és ki­váló előadásában. A múlt évben elhunyt Per- czelné Kozma Flóra társelnök a kiváló és finom- lelkű írónő érdemeit Gregersen Lujza méltatta kegyeletes szavakkal. Az ünnepélyes keretek kö­zött lefolyt impozáns közgyűlésről részletesebb tudósítást lapunk jövő heti számában közlünk. A győri egyházmegye lelkészi, felügyelői és tanítói kara junius 21-én Győrben közös ér­tekezletet tart. Az Úrvacsorát liturgikus kere­tekben Pálmai Lajos tb. esperes szolgáltatja ki. Ugyanaznap tartják üléseiket a különböző egy­házmegyei bizottságok, továbbá az egyházme­gyei lelkészi és tanítói egyletek. A kemenesaljai egyházmegye idei közgyű­lését junius 29-én tartja Ostffyasszonyfán. — Abból az alkalomból, hogy az ostffyasszonyfai gyülekezet az idén ünnepli újjáalakulásának, templomépitésének és lelkészhivásának tízéves jubileumát, 28-án az egyházmegyei lelkészegye­sület is ott tartja értekezletét, vallásos estéllyel kapcsolatban. A lelkészértekezleten Molitorisz János, Nagy István, Weisz Vilmos, Kovács Ist­ván, Szabó István, Schrantz Zoltán tartanak elő­adásokat az Úrvacsorával való élés után. A val­lásos estélyen M<xl Aladár tart irásmagyará- zatot, Nagy Miklós előadást; Kutas Kálmán ver­seket olvas fel, Tompa Mihály mondja a záró­imát. Lesznek karénekek is. A Protestáns Országos „Brocskó Lajos“ Árvaszövetség III. évi rendes közgyűlését folyó évi junius hó 19-én(vasárnáp) d. u. 4 órakor tartja meg VII., Szegényhaz-tér 1. sz. alatt, melyre a mélyen tisztelt tagokat és az érdek­lődőket szeretettel meghívja az Elnökség. Franciaországban 10.000 római katholikus paróchiának nincsen lelkésze. Hogy az ürese­désben levő plébániák számát csökkentsék, 3291 vikariátusi állást megszüntettek. A lelkészhiány okát a francia törvényekben, a háborúban és a népesség csökkenésében látják. Az V. európai keresztyén szövetségi kon­ferencia előkészületei az utolsó hetekben nagy lépéssel haladtak előre. A konferencia fóvédő- ségét a kormányzó ur óföméltósága vállalta, védöségét gr. Bethlen István miniszterelnök, dr. Hegedűs Lóránt ny. miniszter, dr. Petri Pál, dr. Sztranvavszky Sándor államtitkárok, dr. Né- methy Károly vbtt., ny. államtitkár, dr. Sipőez Jenő polgármester és Ke’ety Dénes államvasuti elnökigazgató. A konferencia tiszteletbe i elnök>- ségét összes protestáns püspökeink kegyesek voltak elfogadni. A konferencia helyi előkészítő- bizottságának elnöke dr. br. Podinaniczky Pál, alelnökei Fiers Elek és dr. Victor János, fő­titkára dr. Csia Sándor, titkáiai Czmorek Jenő és Szabó Mária, pénztárosa Lindtner Attila. Az egyes albizottságok elnökei: dr. br. Podmaniczky Pál (tárgysorozat), Kemény “Lajos és Szabó Imre (istentiszteletek), id. Victor János (ének­és zeneügy), Abaffy Gyula (teremrendezés),— Lehoczky György (díszítés), Szalay Lajos (könyv és képárusitás), Ferenczy Jenő (kiállítás), Fi­scher Károly (jelentkezés), Ivanyos Lajos (pénz­ügy), Gráf József (hirdetés), Pócs Lajos (kül­döncszolgálat). A konferenciai iroda cime: Buda­pest, VIII., Gyulai Pál-u. 9. A konferencia p:>s- tatakarékpénztári csekkszámlájának száma 55660 (dr. br. Podmaniczky Pál nevén). Elkészültek a konferencia angol-német francia nyelvű hang­jegyes énekeskönyvei, melyeket a rendezőség még magyar szövegekkel is kiegészít. Készül a konferencia jelvénye, melyet a magyar koronán kívül az ország és Budapest címere is diszit. A konferencia különböző gyűléseinek helye a pesti Vigadó, a Zeneművészeti Főiskola nagy hangversenyterme, a Városi Színház (Népopera)

Next

/
Oldalképek
Tartalom