Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-05-29 / 22. szám
i I., Villan“/. EVanß- 'elk' hiva,a' Budapest iájus 29. 22. szám. EVIINütunuSOK LAPJA Szerkesztőség: L£0EMY (Meson ■.) Riadóhivatal: GYÚR. ev. kaavent-épUlet. Riadja: I LOTHER-SZÖVÉTSÉG. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 1290. Alapította: OR. RIFFIT SÁNDOR pfisptfk. Ss«rkc*itéa«rt ieUlAa NÉMETH KÁROLY esperes. Megjelenik hetenként egyszer, vasárnap. Elflliielési ér: Egész évre 6 P. 40 till., félévre 3 P. 20 fill., negyedévre ! P. 60fill, Egy szám 16 Ilii. Hirdetési árak megegyezés szerint. Imádkozó keresztyénség. •A vége pedig mindennek közel van. Annakokácrt legyetek mérsék- letesek és józanok, nogy imádkozhassatok.« 1. Péter I. 7 A keresztyénségben a > végső dolgok t, amelyekkel az u. n. eszkatológia fog.alkozik, tehát a világ végének, az utolsó ítéletnek, a ha.ál utáni állapotnak stb. kérdése igen sok t rajongásra, szertelenségre, tévelygésre és zavarokra adott okot és alkalmat. A gazdasági és politikai életbe is belejátszott. Ma, és pedig nem is éppen szűk körökben, megint előtérbe nyomultak ezek a kérdések és például az adventista mozgalom közvetlenül ezeken alapul. A kommunjsztikus tanok a keresztyénség történelmében szintén ide vezethetők vissza. S a mai ep.stolai lecke azt sejteti, hogy a »vég* az őskeresztyén egyházban is zavarokat támasztott. Félremagyarázásokra vezetett és rajongókat szült. Annál is inkább, mert az apostoli tanítás szerint is ez a »vég« közel volt. És a végnek közelsége a lelkeket annyira felcsigázta, izgatta és forralta, hogy' úgy a testiekben, mint a lelkiekben szélsőségekbe estek. A keresztyén vallás egyszerű. De az egyszerűség nem jelent sem szegényességet, sem sekélységet. A keresztyénség egyszerűsége mély és gazdag. Rajongásokra azoknak a keresztyén- sége vezet, akik a mélységet és gazdagságot nem az egyszerűségben keresik, nem az egyszerűségben találják meg, hanem az ornamentikában és a rejtelmesben. Vannak lelkek, akik nagyszerűséget, fenséget, szentséget nem találnak a halk szellőben, hanem csak a viharban, nem az égő csipkebokorban, hanem csak a tűzvészben, nem a forrás tiszta vizében, hanem csak a hömpölyögve áradó folyamban. És akceptálják főigazságokként azokat a törmelékeket, amelyeket egy-egy ilyen recsegő-ropogó processzus magával hurcol. Az apostol azt mondja, hogy mindennek vége közel van. Hogy az apostolt megértsük, mindenekelőtt szavait kell megértenünk. És pedig főleg azt, hogy mit ért az apostol a »vég« alatt. Nem akarok nyelvészeti és bölcsészeti magyarázatokba bocsátkozni. Csak annyit jegyzek meg, hogy a görög szó: telosz, azt is jelenti, hogy cél. Mindennek végié tehát jelenti azt, hogy minden célhoz jut. Nem jelenti tehát mindennek megsemmisülését, hanem e lenkezó- leg azoknak a célgondolatoknak megvaiosu.ását, amelyeket az Isten a teremtésbe belevitt. Ezek a célgondolatok elsősorban szellemiek és erkölcsiek. Jelenti tehát a mindennek vége a szelleminek és erkölcsinek teljes diadalát az anyagi- ság és az erkölcsi lazaság felett. Jelenti az isteni rendnek uralmát, isten akaratának végbe- menését. Klasszikus kifejezése ennek Pál apostol ama hires tanítása az efezusiakhoz irt levélben: Isten megismertette velünk az ó akaratának titkát az idők teljességének rendjére vonatkozó- lag, hogy t. j. ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mennyeieket és földieket, hogy mi, akik előre reménykedtünk a Krisztusban, az ó dicsőségét magasztaljuk. A végről szóló tanításnak lényege tehát az, hogy Istennek a világgal célja van, ezt a célt megvalósítja és a Krisztusban viszi tökéletességre. Istennek ez a céltudatos munkája visz a világmindenségbe rendet és cseiekszi azt, hogy az események történelmi folyamatnak részei. Minél jobban átérzi, átérti és megtapasztalja Istennek céltudatos munkálkodását a hivő lélek, minél jobban át van hatva Isten bölcsességétől, hatalmától, szentségétől, annál közelebb érzi magát egyfelől Istenhez és másfelől annál közelebb jövőben látja azt az időpontot, amelyben Isten mindeneket egybeszerkeszt. Péter apostol ehhez a grandiózus koncepcióhoz már most egy nagyon értékes igazságot fűz hozzá. Azt ugyanis, hogy mi keresztyének ennek az isteni munkálkodásnak, amely a Krisztusban egyszersmind megváltó munkává is lesz, nem lehetünk tétlen szemlélői. Mi nem azok vagyunk, akik a nagy drámának lefolyását csak nézzük. Mi is cselekvők, mi is szereplők vagyunk. És pedig azáltal, hogy imádkozunk. Az imádságról azt tanítjuk, hogy beszélgetés Istennel. Helyes. De éppen mivel beszélgetés Istennel, egyúttal felemelkedés is Istenhez. »Emeljük fel sziveinket Istenhez és imádkozzunk«, ez a liturgiái formula. Az imádság tehát magában foglalja, felöleli és Istenhez viszi szellemi dolgokra vonatkozó minden gondolatunkat, az imádság az ember lelki életének esz- szenciája. Lex orandi lex credendi: az imádság törvénye szabja meg a hit törvényét. Hitünknek összhangban kell lenni azzal, amit Is
