Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-05-22 / 21. szám

166. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. csességét, amelyekre itt sokkal fokozottabb mér­tékben szükség van, mint akárinely fokú isko­lában. Csakis ilyen felkészültséggel lehet komoly és eredményes ifjúsági missiót végezni, mert csak az igy gondozott, a Krisztus leikével meg­töltött ifjúság fog hatalmas gátként eléje állani a szociáldemokrácia, a kommuirzmus mindent elsöprő áradata elé, csak az igy missionált ifjúságtól várhatjuk annak a meglátását, hogy amikor a konfirmációi fogadalmat letette, ezzel nem intézte el most már végérvényesen az egy­háza iránti minden kötelezettségét, hanem ez­után következik még egy egész életen át tartó önkéntes és Öntudatos bizonyságtévő szolgá­lata az anyaszentegyháznak. Ha már láttuk, hogy melyik is az az ifjúság, amelyiknek a missionáíásáról a fentiek szerint itt szó lesz, nézzük meg azt is, milyen az az egyesület, amelyben ez az ifjúság tömörül, mi az a »Keresztyén Ifjúsági Egyesület«? Tömören és mégis mindent kifejezően adja meg ez irányú kérdésünkre a feleletet ennek az egyesületnek az alapszabálya, amelynek 2. §-á- ban ezt olvashatjuk: »Egy társaságba gyűjteni azokat az ifja­kat, kik Jézus Krisztust megváltójuknak és iste­nüknek tekintik a szentirások szerint; az ő tanít­ványai akarnak lenni hitükben és életükben; és együttesen akarnak munkálkodni mesterük or­szágának az ifjúság között való terjesztésén.« Úgy érzem, hogy a fentiek után nem szük­séges azt bizonyítgatnom, hogy ez az egyesületi tipus valami egészen más az eddig ismert ifjú­sági egyesületeknél. Ebben az egyesületben nem táncmulatságok, farsangi álarcosbálok rendezé­sére, bor és cigány melletti reggelig tartó mula­tozásokra egyesülnek a fiatalemberek, mert ez az ifjúsági egyesület magát keresztyénnek nevezi s ez azt jelenti, hogy lényege, célja és létezé­sének alapja maga az igazi, krisztusi keresz- tvénség. Ez kapcsolja össze benne a különböző társadalmi osztályokra és különböző foglalko­zási ágakra való tekintet nélkül mindazokat, akik a krisztusi és felebaráti szeretetet nemcsak szájjal hirdetni, hanem élni is akarják. Tagjai, mint akik magukat a Krisztus követésére elköte­lezték, férfiak, ifjak és serdülők egy nagy és szent célban egyesülnek, abban, hogy egyesül­jenek és közös erővel dolgozzanak a Krisztus által megalapított Isten Országának az elterje­dése, a fiatalemberek leikébe való beleplántá-- lása érdekébe. Ezek a fiatalemberek a maguk életén keresztül akarják a Krisztus magasztos eszméit belevinni a nemzeti, a társadalmi, az egyéni mindennapi életbe. Éppen azért önma­gukat akarják elsősorban egész férfiakká, egész keresztyén jellemekké nevelni. (Folytatjuk.) hírek. Egyházfelügyelői beiktatás Kertán. Ä veszprémi- evangélikus egyházmegyéhez tartozó Kerta község hitéletében ez évi május 8-án lélek­emelő egyházi ünnepség folyt le. Ezen a vasár­napi istentiszteleten iktatta be a kerület lelkészi kara a nemrégen megválasztott uj felügyelőjét: Szabó Imre karakószörcsöki birtokost, a buda­pesti Erzsébet-királyné szálló tulajdonosát, uj egyházi tisztségébe. Az ünnepély az uj egyház­felügyelőnek szülőhelyén, Karakószörcsökön kezdődött, hol az evangélikus egyház ottani vezetőféríiai testületileg keresték tel régi csa­ládi otthonában Szabó Imrét, hogy személyesen köszöntsék őt és meghívják az eskü .letételére. A kitüntetett férfiút az ottani hazafias szellemű protestáns közönség hagyomány szokásaképpen lovasbandériummal és festői szép magyar vise­letbe öltözött leányok kíséretében vezették be Karakószörcsöktől a kertai templomba. A kertai beiktató ünnepély istentiszteletét Ihász Mihály ottani lelkész imája vezette be s utána Takách Elek kerületi esperes mondott gondolatokban gazdag, magasszárnyalásu beszédet, amelyben kiemelte az uj egyházfelügyelő példás életét, családszeretetét s azt az önkéntes anyagi áldo­zatkészségét, melyet a szülőfaluja evangélikus egyháza javára már régebben is tanúsított s mellyel az egyházának újabban is 2000 pengőt adományozott. Az ünnepi istentiszteleten a templomot egészen megtöltött hívek soraiban megjelentek az esperesi kerület összes leány- egyházainak képviselői is. Beiktatás után ped g Takách Elek esperes Kertáról egyházlátogató körútra indult, a hívek egyrészének szeretettel­jes kíséretében. Csengey Gusztávnak, az eperjesi kollé­gium nagynevű tanárának irói hagyatékában fennmaradt mintegy 900 példánya a »Mocsarak Királya« c. ifjúsági történeti regénynek. A kiadó Eperjesi Széchenyi-Kör a példányokat átengedte az elhunyt költő Miskolcra menekült, nehéz gon­dok közt élő özvegyének. Dr. Bruckner Győző, a miskolci ev. jogakadémia dékánja kéri egyhá­zunk tagjait, hogy a jogakadémiának, Miskolc, címezve rendeljék meg a művet, amelynek ára 5 pengő. Protestáns sajtó. A református Egyete­mes Konvent legutóbb azt határozta, hogy a Magyar Orsz. Tudósitó keretében megszerve­zett hírszolgálati irodát, amelyet Farkas Sándor hírlapíró vezet, továbbra is fenntartja. Farkas Sándor hírlapírót kötelezi arra, hogy a hazai sajtószolgálaton kívül havonként legalább egy­szer a külföldi sajtószolgálat részére tudósítást állítson össze az evangélikus és a református vezetőségének előzetes felülvizsgálásával. Eze­ket a tudósításokat az Internationaler Verband für Verteidigung des Protestantismus vezetőjé­nek küldi meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom