Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-05-22 / 21. szám
21. szám. Szerkesztőség: LÉBÉNY (Moson n.) Kiadóhivatal: GYŰR. ev. konvent-épület. Kiadta : I LUTHER-SZÖVETSÉG. Postatakarékpénztári csekkszámla: 1290. Alapitatta: DR. RIFPBY SÉNDOR püspök. Siarkeazteirrt felelőt NÉMETH KÁROLY esperes. Megjelenik hetenként egyszer, vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre 6 P. 40 Ilii., félévre 3 P. 20 fill., negyedévre 1 P. 60 NIL Egy szám 16 fill. Hirdetési árak megegyezés szerint. Aktív keresztyénség. • Az igének pitiig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat«. Jakab 1, 22 Jézus a hegyi beszéd befejezésében kétféle építőről beszél: az egyik kősziklákra építi házát, ez a bölcs ember; a másik fövényre, ez a bolond ember. Bölcs ember a/, aki Jézus beszédét hallja és megcselekszi; bolond az, aki hallja, és nem cselekszi meg. A cselekedetek fontosságát a hegyi beszédben máshol is hangsulyozza. Mai leckénkkel kapcsolatban legfontosabb, amikor azt mondja: »Az ó gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram? Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atvám akaratát.« Ebből kitűnik, hogy Jézus a cselekedeteket gyümölcsnek tartja, s a gyümölcs minősége a termófának minőségétől függ. Vagyis a cselekedet elválaszthatatlan a cselekvőnek személyiségétől. Ugyanezen a vonalom mozog Jakab apostol tanítása is: »S/elidséggel fogadjátok a beoltott igét, amely megtarthatja a ti leikeiteket. Az igének pedig megtartói legyetek.« Amint Jézus a cselekedeteknek értékét két tényezőtől teszi függővé: 1. a cselekedet legyen egy élő személyiségnek gyümölcse; 2. a cselekedet legyen Isten akaratának végrehajtása, hasonlóképpen az apostol is a cselekedeteket a legszorosabb összefüggésbe hozza az ige által ujjászült és megszentelt személyiséggel, amely ige az Isten igazságának kijelentése. A lényeges már most az, hogy azok a cselekedetek, amelyeket Jézus követőitől, az apostol a keresztyénektől megkövetel, nem elsőrendű jelentőségűek az ember boldogsága szempontjából. Nem úgy van, mintha az ember cselekedetei révén önmagát üdvözölhetné. Nincs senkinek mivel dicsekednie. A cselekedetek nem növesztenek senkinek szárnyakat, amelyekkel beröpülhet a mennyországba. Ellenkezőleg. Még cselekedeteinket illetőleg is teljesen annak a mennyei Atyának kegyelmére vagyunk utalva, aki Fiában az igét, ebben az igazságot, ebben az újjászületést nyújtja nékünk. Kell, hogy a megkívánt cselekedetek gyökerei mindenkor visszanyúljanak lelkivilágunkba és az örökkévalóságba. Sem embereket, sem népeket nem lehet elbírálni egyedül cselekedeteik alapján. A cselekedetekhez megkivántatik sok olyan kívülálló tényező harmonikus együttműködése, amelyek a cselekvőnek hatókörén kívül esnek, amelyeket a maguk összességében köznyelven szerencsének szoktunk nevezni. S a hivő ember még külső eredményekben és sikerekben gazdag élet mellett is azért marad szívből alázatos, mert tudja, hogy ezen külső tényezők harmóniáját az ő életében Isten hozta létre. Viszont a külső sikerekben szegény élet is gazdagnak mondható, ha megtalálható benne a lélek kincseinek ragyogása. Persze fennforog annak veszedelme, hogy a cselekedetek értékének kellő színvonalra való leszállítása tunya lelkeket tunyaságukban megerősíti és érdemet keresnek maguknak a tétlenségben. Különös azonban, hogy ez a tétlenség nem a reformáció egyházában tekintetik a legszentebb életmódnak, hanem a római katholikus egyházban, amely a cselekedetek értékét nyomatékosan hangsulyozza. Nevezetes, hogy a hit által való inegigazulás tanát a legenergikusabb és legaktívabb népek fogadták el. A lejtőre jutott népek ezt az igaz tant megérteni nem tudták. És a népies reformációellenes propagandának még ma is fegyvere az, hogy mi, a refor- ciónak örökösei, »csak hitet követelünk«. A látszólag fonák kép azonban érthető lesz, ha meggondoljuk, hogy a cselekedetek hangoztatása könnyen arra az eredményre vezet, hogy éppen a bizonyos, üdvösnek tartott cselekedetek hangsúlyozása, megkövetelése olyan dresszurává lesz, amely a lelki életet elsorvasztja, a személyiséget kialakulni nem hagyja. Már pedig lejtőre kell jutni minden életnek és kultúrának, amely
